2017. október 19., csütörtök

TOP-5 legördögibb vallás

A felsorolás (protestáns) keresztény szemszögből lett össze válogatva. A lista természetesen nem teljes, csak a legismertebb irányzatok lettek össze válogatva.
5. Katolicizmus

Rögtön az elején sokak számára lehet megbotránkoztató, viszont protestáns szemszögből kérlelhetetlenül a lista végére kívánkozik a katolikus irányzat. Főleg ha már egyszer a reformáció 500. évfordulója van. Nem is véletlen indultak reform törekvések az egyházban annak idején, hiszen a katolicizmus számos ponton megkérdőjelezhető. A katolicizmus az egyházból egy olyan világi intézményrendszert faragott, amelyet nem a Szentlélek munkája, hanem gyarló, emberi mechanizmusok és bürokrácia formál. A pápaság intézménye protestáns szemszögből az egyik legsarkalatosabb kérdés volt mindig is, és amennyiben nem fogadjuk el a katolikus értelmezés kizárólagosságát a Péter és kőszikla kérdésben ( Mt.16:18) akkor a katolicizmus mérhetetlen bűnös jelenségre épül a pápaság rendszerével. Mivel látható intézményként működik a katolikus egyház, a hatalom és befolyás ennek velejárója. Ennek megtartása érdekében ( ha nemes cél érdekében is)  a történelemben számos, Krisztus szellemével összeegyeztethetetlen tan(cselekedetek és megváltás viszonya, áldozás, szentek kultusza stb), tett róható fel a számlájára. Mindazon által el kell ismernünk, hogy a katolikus teológiában számos értékes, protestáns teológiákban fel nem lelhető értékes anyag van, valamint a laikus katolikus hívek üdvösségét sem vonhatjuk kétségbe a katolicizmus problémái miatt. Azonban a-tól z-ig komolyan véve a katolikus hit, könnyen más utakra visz, mint, ami Krisztus akarata volna. 

4. Mormonok

A nyakkendőben, kiöltözve járkáló, amerikai akcentussal beszélő fiatalok, már mindenkihez kopogtattak be. A mormonok hatalmas energiát fektetnek a misszióba, amely nemes lenne, ha nem a Joseph Smith által közreadott mormon vallással tennék ezt. Joseph Smith-t állítása szerint egy látomásban meglátogatta az Atya és Jézus, hogy kinyilatkoztassa neki az igazi akaratát, hisz egyetlen egyház sem igaz a világon. Már a Jelenések könyvének végével szembe megy Smith állítása, amely azt írja: "Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja amelyek meg vannak írva ebben a könyvben.(Jel 22:18). A mormonizmus istenképe e mellé gyermeteg, antropomorf. Korábban rövid időre a több nejűség is érvényben volt az egyházban. Joseph Smith egyébként okkultizmussal foglalkozott, ami már is magyarázat zavaros vallási nézeteire. 

3. Unitáriusok

Habár az egyetlen magyar( erdélyi) alapítású egyház, minden patriotizmus ellenére, egy keresztény nem lehet büszke rá. Az unitáriusok fő jellegzetessége, melyre nevük jelentése is utal, hogy tagadják a Szentháromság létét. Bár a Szentírásban sehol sem bukkan fel a kifejezés, hogy "Szentháromság", a lényege, az Isten három személye, mely együtt és szétválaszthatatlanul alkotja Istent, az egyértelműen benne van. S bár számunkra felfoghatatlan,  és csak nagyon kevés és kétes hitelű filozófiai koncepciónk lehet rá, hogy hogyan lehetséges, hogy az Atya, Fiú és a Szentlélek egy, mégis három, nem jelenti, hogy el kellene vetnünk. Az unitáriusok pedig így tesznek. Amit nem értettek, nem is fogadták el. A Szentháromság tagadásával pedig maguk után vonták, hogy tagadják Jézus Istenségét. Hiszen Jézus, Istennek a  Fiú aspektusa mely emberként testet öltött. Csupán egy tökéletes embernek tartják az unitáriusok így. Pedig éppen Jézus istenségébe és önfeláldozásába vetett hit eredményezi a megváltást. Enélkül az unitáriusok hite nem több, mint egy felsőbb hatalomba vetett hit, amelyhez a Bibliát felhasználják, mint egy jó erkölcsi iránymutatást az életben. 

2. Bahái hit

A Bahái hit nem olyan ismert felénk, azonban tanításának lényege ettől még elterjedt. A bahái hit szerint, minden nagy vallás prófétáját Isten küldte, beleértve Mózest, Buddhát, Mohamedet és Jézust. Szerinte a tanításaik lényegei is ugyanazok, ezért a vallások egységére szólít fel a Bahái hit. Ez a vallási relativizálás már a New Age irányzatban is jelen van, s akár szintén ide érthető az is, hisz lényegében ugyanaz. A vallási irányzatok egyenlőként való kezelése, mi több összevegyítése az egyik legördögibb gondolat, még ha elsőre nagyon szívmelengető, toleráns, békés dolognak is tűnik. Ha minden próféta egyenértékű és egyszerre igaz minden tanításuk, akkor Jézus tanítása értelmetlen. Hiszen Jézus nem csak egyszerűen jó tanácsokról beszél, hanem arról, hogy "én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem én általam." (Jn.14:6). Jézus istenként hal meg, váltságul a bűneinkért, s aki ebben hisz, annak a bűnei semmisé is váltak ott a kereszten és többé nem választják el az üdvösségtől. Ezt semmilyen más vallás így nem tanítja és ha a keresztény hitet komolyan gondoljuk, más vallást egyenértékűnek nem tekinthetünk. Keverni tanait pedig hatalmas vétek. 

1. Jehova Tanúi

Jehova Tanúiról valószínűleg mindenki halott. A mormonokhoz hasonlóan kopogtatós módszert alkalmaznak de az utcákon is sűrűn állnak szórólapokkal. Jehova Tanúi a kereszténység értelmezésének leggyermetegebb szintjén állnak. Az unitáriusokhoz hasonlóan tagadják Jézus isteni mivoltát és a Szentháromságot is. Az kétségtelen, hogy a Szentlélekkel nem igazán találkoztak, hiszen felismerésre nem készteti őket az Igét illetően, hiszen legtöbbször gyermeteg, szó szerinti értelmezést alkalmaznak. Ilyenre híres példa, hogy csak 144 ezren fognak üdvözülni, melyet a Jelenések könyvére alapoznak. Aki kicsit is jártas a teológiában annak egyértelmű, hogy a Jelenések szimbolikusan értendő nagyrészt. Jehova tanúit ez mit sem zavarja. Már beszédes, hogy mennyi energiát áldoznak abba, hogy Isten nevét bizonygassák, hogy Jehova. Az Őrtorony folyóirat nyomán pedig számos teológiai kérdésben ontják a világra dezinformációikat. Ilyenek a fő már leirt tanaik mellett például, hogy a halállal az emberek egyszerűen megszűnnek, vagy akár, hogy Jézus nem is kereszten halt meg. Bizonyításaik gyengék, átgondolatlan, egysíkú szövegértelmezések és ugyanilyen önkényesen értelmezett nyelvi fordítások jellemzőek rájuk. Jehova Tanúira csak az igazán szellemileg és mentálisan labilis ember lehetnek fogékonyak. Gyermeteg és tévtanokkal teli, ám közbe látványos propagandájuk azonban rengeteg emberrel hiteti el, hogy a kereszténység ez szánalmas, alacsony szintű tanításokkal rendelkező, láthatóan pszichésen sérült emberek gyülekezete lenne. Ezzel pedig felmérhetetlen károkat okoznak. 



2017. október 15., vasárnap

Horváth Martin- Keresztényfasizmus

Kereszténység és fasizmus. Látszólag két össze nem egyeztethető fogalomról van szó. Azonban ha pontosítjuk jelentésüket vagy azt, hogy egyesek hogyan értelmezik könnyen össze lehet hozni a kettőt. Ez pedig a történelemben meg is történt sok helyütt, sok esetben. Az évtized főleg Magyarországon,- de egész Európában is-, olyan fejleményeket hozott, hogy ennek a két jelenségnek együttes vizsgálata időszerű.

Kezdetnek a fasizmus tisztázása fontos. Aki kicsit is jobban beleásta már magát a politikai eszmék
világába, vagy nem csak felszínesen ismeri a történelmet, az tudja, hogy a köznyelvvel ellentétben a nácik és a fasiszták egyáltalán nem ugyanazok. Sőt, a „náci” jelző is csak egy amolyan gúnyszó, mint a kommunistára a „komcsi” vagy a liberálisra  a „libsi”. Ezért is a  nácik, sosem hívták magukat úgy, hogy nácik. Ideológiájuk neve: nemzetiszocializmus. A szocializmus viszont bezavart a kommunizmus történelemolvasatába, így Sztálin parancsára, a nemzetiszocialistákat összemosták a fasisztákkal teljesen és így is hivatkoztak rájuk. Valójában részigazság van benne. Minden nemzetiszocialista fasiszta is, de nem minden fasiszta nemzetiszocialista. A fasizmus Benito Mussolini révén jelent meg Olaszországban az első világháború után és építette ki hatalmát az 1920-as években. Erről az eredeti fasizmusról rengeteget lehetne írni, de most tömören a lényeg csak. A fasizmus erősen nemzeti, tehát a nacionalizmust alkalmazza. Emellett az erős állam, a birodalmiság, az impérium kiteljesedésének a híve. Eszményképe a Római Birodalomhoz állt legközelebb. A történet nagyjából itt véget is ér. Nacionalista, erősen központosított, totális állam. Se fajelmélet, se zsidóellenesség. Ebben az értelemben a fasizmusnak végül is sok alfaja született, hisz autokratikus, nacionalista modellek a világban számos helyen felbukkantak. A német nemzetiszocializmus pedig szintén ebbe tartozott, csak sok egyéb eszmeiséggel kelt frigyre. Mint a szociáldarwinizmus, az árja fajelmélet, az antiszemitizmus. Ez azonban a fasiszta rendszerek között, sőt más nemzetek nemzetiszocializmusa között is egy teljesen egyedi jelenség volt. Fajelmélet és szocialdarwinizmus híján, más országok fasiszta jellegű mozgalmának egyik legnagyobb támasza  az egyház és a keresztények közül került ki.

A fasiszta Olaszország fennállása alatt békült ki a Vatikán és Olaszország, Mussolininek köszönhetően. A katolikus egyház pedig nem talált kifogást az olasz fasiszta rendszerben igazán. Vagy ott van Josef Tiso, aki a szlovák szélsőjobboldal vezére, majd a II. vilgháború alatt fennálló rövid életű önálló fasiszta Szlovákia első embere is volt. Josef Tiso katolikus pap volt. Magyarországon a nyilasok hungarizmusa volt jelen, amelyet maga Szálasi Ferenc is úgy jellemzett, hogy hármas ideológiai alapon áll, amely nacionalizmus, szocializmus és kereszténység. Szálasi maga buzgó katolikus volt, ahogy a Nyilaskeresztes Mozgalom legtöbb tagja is. A román vasgárdára pedig ugyanez elmondható, ahogyan a náci Németországot leszámítva, az összes szélsőjobboldali mozgalomra szerte Európában. Az erős, nacionalista állam és a kereszténység összefonódása azonban nem szűnt meg az 1940-es évek után, de nem is Mussolini fasizmusával kezdődött. Maga a Római Katolikus Egyház középkor óta fennálló rendszere eleve nem áll messze az autokratikus jobboldali mentalitástól. Hogyan is állhatna távol a katolicizmus, mikor eleve Krisztus egyházát is egy pápai hierarchiával a csúcsán elinduló, szigorú, tekintélyelvű intézményrendszerben képzeli el. Nem véletlen, hogy mind az előbb említett szélsőjobboldali mozgalmak legtöbb keresztény támasza katolikus volt. Olaszországban gyakorlatilag más egyház nem is volt, Josef Tiso katolikus pap volt és a szlovák szélsőjobb legtöbb híve is, a magyar hungaristák egyértelműen a katolikusok mellett tették le történelmi voksukat. Szálasi mint már említettem, katolikus volt. De híres nyilas Kun páter is, akiről még a Romantikus Erőszak is írt egy számot "Rózsafűzér és revolver" címen. Horvátországban az Ustasa mozgalom nagyon mély katolikus hagyományokon nyugodott és a horvát katolikus egyház áldását adta Független Horvát Államra. A sort igen sokáig lehetne sorolni. A katolicizmus sajátos teológiájából fakadóan az erős államiság és kemény jobboldali irányultságok szimpatizánsa tud lenni. Ha nem is mindig, az esélyei erre hatványozottak. Azonban a protestánsokat sem kell minden esetben félteni. Bár utóbbiaknál, - első sorban nyugaton,- az a veszély szokott fenyegetni, hogy a liberalizmusnak fekszenek le, azért keletebbre tökéletesen betudnak állni a jobboldaliság mögé. 

Azt, hogy az erős állam és a konzervatív értékek helyesek-e lehet vitatni. Nyilván sokan egyetértenek vele, főleg hívők között. A konzervatív jobboldal hasonló értékekről beszél, mint a keresztény erkölcsiség, sőt sokszor nyíltan keresztény jelzőt használ. Ez azonban hatalmas megtévesztése a keresztényeknek. A jobboldaliság nem hisz a kereszténységben, nem hisz Jézusban, nem az ő szellemét keresi és használja. A jobboldaliság látja a kereszténység felszínes mondandóit és erkölcsi útmutatásait és azokat egy társadalmat összetartó habarcsként használja. A jobboldal számára a kereszténység nem több egy kulturális hagyománynál, amelynek csak a díszleteit és tömeget formáló hatását látja. A kereszténység a jobboldal számára nem hit, hanem egy ideológia. Egy ideológia amely olyan erkölcsi szabályokkal bír, amik a jobboldaliság szerint egy jól működő társadalom alapjai. De ebben nincs ott sehol Krisztus, sehol sincs ott az Istennek Lelke. Egy rideg és világi, pragmatikus kellékként való kezelése, degradálása ez a keresztény hitnek. A keresztények pedig mérhetetlen naivan dőltek be és dőlnek be a mai napig ennek. Talán egyesek átlátják de úgy vannak vele, hogy még mindig jobb, mint a nyíltan értékeikkel szembehelyezkedő baloldal. Ez csak azonban a látszat. Jézus Krisztus megváltani jött el bennünket, embereket. Lelkeket jött menteni, nem az alkotmányosságot, nem a költségvetést és nem az államot. " E világ fejedelme" névvel illeti a Sátánt a Szentírás. Ez pedig nem véletlen. Ugyanúgy megjegyzi, hogy "Aki tehát  a világnak barátja akar lenni, az ellensége lesz Istennek"(Jak 4:4). A politika és a kormányzás pedig mérhetetlenül világi. Ami világi az pedig sátáni. Az állam működése, a kormányzás és a politika, bármilyen rendszerben is menjen az végbe, a Sátán szabályrendszere szerint zajlik. Krisztus követőinek pedig ehhez az ég világon semmi köze, sem részvételben sem asszisztálásban. 

Napjainkban a keresztény egyházak és egyénként is a keresztények szeretnek bedőlni a jobboldaliság műkeresztény mázának ugyanúgy, ahogy régi időkben is. Nyugaton egyfajta baloldali kereszténység dívik, ahol a Bibliából kiollózták azokat a toleranciára, és mindenki szeretetére vonatkozó részeket, amelyek a liberalizmusnak megfelelnek. Az, hogy ezt itthon és sok helyütt nyugaton is észlelik a keresztények az nem baj. Az a baj, mikor a ló túloldalára esünk és támogatjuk a jobboldaliság által kiollózott részeket. De egyik kép sem teljes. Napjainkban is elég megnézni az Orbáni kultúrkeresztény kormányzást, vagy ugyanezt Lengyelországban, Oroszországban, aminek sorra dőlnek be a keresztények és akár kormányzati pozíciókból segédeznek ebben a "szent ügyben". De a kereszténység nem (csak) abból áll, hogy Istenre hivatkozunk, hogy elítéljük a meleg-lobbit, vagy, hogy igyekszünk más vallású kultúrákkal szemben megőrizni a sajátunkat. A kultúra és a kereszténység nem egy és ugyanaz. A keresztények pedig sorra dőlnek be világszerte a kultúrkeresztény, autokratikus, jobboldali erős államot preferáló irányzatoknak. Ha emberi logikával szemléljük a Szentírást, akkor ez könnyen ésszerűnek tűnhet, csak ehhez ki kell zárnunk a Szentlelket  a szívünkből. Krisztus azt ígéri, visszatér és egy igazságos királyság uralkodójaként jön el hozzánk. A keresztényfasiszták ezt a Krisztusi királyságot érzik ösztönösen ezekben a jobboldali próbálkozásokban. A probléma csak az, hogy ezt az uralkodást Krisztus helyett nem végezheti el senki, s bár lehet, hogy sem a római pápa, sem a keresztényfasiszták nem így hiszik, még is csak arra megy ki a dolog, hogy "melegen tartják a székét Jézusnak". De Jézus nélkül nem lehet még csak hasonló rendszert sem létrehozni. Az élén mindig is egy gyarló, bűnös ember fog állni, aki úgy akar kormányozni, ami csak Jézusnak működhet. Ezért a torz katolikus, feudális királyságok, ezért a sok rettenetes dolog, amibe a '30-as évek fasizmusai torkollottak és ezért is a mai visszatetsző jellege a "nemzeti-keresztény" kormányoknak. Mindamellett pedig, hogy a kereszténységet alantas politikai célokra felhasználják, ezáltal lejáratják, a nagyobb baj, hogy keresztények milliói segédkeznek ebben. S ezek a keresztények a Sátán legnagyobb megtévesztettjei, mert már régen az ő rendszerében gondolkodnak. Az állammal akarják legyőzni a Sátánt, holott az állam maga is a Sátán eszköze. Mindezt ahelyett, hogy valóban harcolnának a legnagyobb fegyverrel, amit Jézus Krisztus adott nekünk, a szeretettel, s nem a jogalkotásban és ékes politikai szónoklatokban keresnék Istent, hanem az őszinte, tiszta szív mélységeiben.

Horváth Martin

2017. szeptember 25., hétfő

Horváth Martin- A keresztény felvilágosodás hiánya

A felvilágosodás alighanem a történelem sarokköve. Egyértelműen meglehet különböztetni a felvilágosodás előtti és utáni időszakot. A felvilágosodás egy olyan eszmei, szellemi, politikai, filozófiai és ideológiai momentum, amely alapjaiban változtatta meg a világot és tette olyanná, amilyennek napjainkban is ismerjük. Mi határozta meg azonban a felvilágosodás előtti világot? Ha két szóba kell jellemezni akkor azt mondhatjuk: egyház és feudalizmus. Előbbi alatt pedig ez esetben a római katolikus egyházat értjük.

A felvilágosodás alapvetően szembefordult az azt megelőző rendszerrel. Az egyház uralmával, a monarchiákkal, a feudális társadalmi berendezkedéssel. Ezt a korszakot a sötétség korszakának tekinti és neve is ebből ered, hogy ebből a „sötét középkorból” felvilágosodtak.  Eljött az idő mikor az ész dominál a vallás helyett, a szabadság a társadalmi rendben való helyünk elfogadása helyett, és az egyenlőség a hierarchia helyett. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezen szép szavakkal indult útjára a francia forradalom, amely a felvilágosodás legátütőbb eseménye volt. Nos, ez az agyon romantizált esemény azonban korántsem volt olyan dicsőséges, mint állítják. Valójában nem történt más, mint egy romlott és alkalmatlan uralkodó hibás döntései miatt éhező, nyomorgó, elégedetlen réteg fellázadt. Ezt olyan háttér szervezetek, amelyeknek kész koncepciói voltak alternatívaként az állam és egyház románca utáni világra, kihasználták. Ezt az elégedetlen tömeget pedig habzó szájú, vérmes csürhévé hergelték, amelyek lándzsára szúrt, levágott fejekkel vonulgattak, törtek zúztak, később pedig démoni gyűlölettel kívánták és ontották is vérét mind  a királynak, mind annak környezetében élő ártatlan családtagjainak is. A vége pedig a jakobinus terror lett, ahol ebben a vérmes felvilágosult proli dühöngésben mindenki mindenki ellen volt. Nem véletlen származik ebből a korszakból a híres elnevezés: „ a forradalom felfalja gyermekeit”. 

Azonban nem lenne igazságos, ha a felvilágosodás eszmeiségét a ezen gyakorlati események tükrében ítélnénk meg. Sokkal fontosabbak azok az ideológiák, amelyek szárnyra keltek ekkor. Csak a legfontosabbak: liberalizmus, szocializmus, nacionalizmus, individualizmus, materializmus. Valamelyest a konzervativizmus is, amely elsősorban ragaszkodott a régi rendszerhez, de később ez is csupán a „lassú átalakulás” híve lett. Aztán ezen eszmék különböző keresztezéséből jöttek létre később az anarchisták, kommunisták, fasiszták, nemzetiszocialisták stb. A sort a végtelenségig lehet folytatni. Azonban most nem a felvilágosodás mikéntjét, esetleg árnyoldalait akarom megvilágítani, ez bármilyen metafizikai tradicionalista oldalon megtehetik. Ők már betegesen imádják a témát. Én ennek a jelenlegi világunkat kialakító folyamatnak a keresztény olvasatát szeretném megvizsgálni. Kétségtelen, hogy a felvilágosodás volt az amely szembe szállt és győzött az egyház politikai hatalmával szemben. Megdöntötte azt, hogy a keresztény értékrendszer legyen az államban, a társadalomban a vezérelv és uralkodó eszmeiség. Istent kivették a képletből és legfeljebb valamiféle nem beavatkozó „megfigyelő” státuszú lény szerepét tartották racionálisnak neki. A keresztény Istenkép eltűnt. Ahogy Nietzsche mondta: „Isten meghalt és mi öltük meg őt”.  A valóságban azonban mennyire volt a felvilágosodás előtti világrendnek köze Istenhez és a valódi Krisztusi szellemiséghez?

A válasz az, hogy nem sok köze akadt hozzá. A középkori intézményesített egyház, amelynek politikai befolyása volt, valójában a kereszténységet valamiféle korcs formában tálalta, eltorzítva, saját hatalmi és elvi érdekei szerint. Ami érdekes itt, hogy elvi szempontokból is torzítottak a kereszténységen a korabeli egyházban. Sőt a római egyház ezen kereszténységbe erőszakolt sajátos világnézetéből sokat ma is megtartott. Valójában az egész odáig vezethető vissza, hogy létezik a jobboldali és a baloldali világszemlélet. Bár ez is a francia forradalomban nevesítődött, jóval megelőzi korát, szinte az emberiség kezdetéig. Legtömörebben: baloldali az a világszemlélet, amely szerint az egyén abszolútum és a világ a szubjektum, míg a jobboldali szerint a világ az abszolútum és az egyén a szubjektum. Magyarán a baloldal szerint az egyén, az ember saját maga ura, ő egy adott létező, és úgy ahogy van „kész van”, tökéletes. Amit alakítani kell az a világ körülötte, hogy ezt az adott mivoltát minden egyén a lehető legjobban megélhesse benne. Ezzel szemben a jobboldal szerint van a világnak egy rendje, egy univerzális, abszolút törvény vagy igazság, amihez az egyéneknek, az embereknek kell alkalmazkodni és igazodni és elfoglalni a világ rendjében a helyüket. Utóbbi világszemlélet volt domináns a történelem nagy részében és bár Krisztus mindkét elmélet felett áll jóval, mi emberek ösztönösen szeretnénk bepasszírozni az egyikbe. Mindenki valamelyik nézőpont felé húz. Ahogy pedig a korszellem adta, a római egyház és a „keresztény” királyságok ezen jobboldali világszemléletbe erőszakolták bele a keresztény tanokat. Így hát keresztény jelzővel valósítottak meg egy olyan berendezkedést szerte az akkor ismert világban, amelynek nem sok köze volt szavakon és kiollózott tanokon kívül a valódi kereszténységhez. Egy jobboldali rendszert valósítottak meg, aminek napjainkig egyik nagy brandje a kereszténység, még is kereszténység nélkül is teljesen működő. Az isteni akaratból felruházott uralkodó, hierarchikus, tekintélyelvű társadalmi rend már az ókori Egyiptomban is működött, ahogyan Hitler Németországában is. A felvilágosodás előtti Európában azonban ez a kereszténység címszóval párosult. Így hát a felvilágosodáskor, mikor a részben teljesen jogos elégedetlenség új rendszert kívánt, a fürdőkádból nem csak a vizet, a csecsemőt is kiborította. Hiszen a kereszténységgel azonosították a fennálló műkeresztény jobboldali világrendszert.

Nem sok kellett hát hozzá, hogy a kereszténység rohamosan gúny, megvetés, nevetség tárgya legyen. Az alternatív elméletek, ateizmus és a materializmus pedig learasson mindent lelket  a világban. A legnagyobb hiba, hogy a keresztények nagy része szintén elhitte, hogy a valódi kereszténység ez a feudális, jobboldali keresztény maszlag. Így hát nem definiálták újra magukat, nem késztette őket önvizsgálatra és arra a felismerésre, hogy Krisztus nem jobb vagy baloldali, hanem ezek felett álló tökéletesség, mely mind a jobb, mind a baloldal esszenciáját egységesen birtokolja magában, úgy, ahogy itt a világban lehetetlen. Sokkal inkább dominált az ösztönös ellenállás az új, baloldali gondolatoknak, amik a felvilágosodással jártak és nyíltan kérdőjelezték meg vagy gyalázták a keresztény hit alapjait. Ebben a helyzetben reflexből elutasítóak lettek a magukat kereszténynek vallók a liberalizmus, szocializmus és az összes felvilágosult ideológiával szemben. Azok a főleg protestáns szervezetek amelyek pedig nem így tettek, szintén csak a katolikus egyházzal szembeni ellenszenv miatt csatlakoztak az új idők liberális, modern, progresszív szellemiségéhez. Ez pedig egyenesen vezetett a baloldali kereszténység kialakulásához, mely ugyanakkora tévút mint a jobboldali világszemléletbe erőszakolt kereszténység. Így jutottak el a protestáns egyházak nyugaton ma már odáig, hogy homoszexuális esküvőket tartanak, sőt előfordult, hogy ateista lelkésznőt állítottak szolgálatba. Ez a baloldali kereszténység, a felvilágosodás materialista hullámának teljes mértékben lefeküdt és elfogadta a társadalmat szociálisan gondozó, segélyszervezet szerepét egyház gyanánt. Míg a katolicizmus is szépen lassan adja fel jobboldali nem keresztényi elveit, a baloldali nem keresztényi elvekre, addig ez a régi, jobboldali keresztény világkép egy-egy ultrajobboldali, szélsőjobboldali, populista jobboldali pártok és mozgalmak körében maradt meg. Ők azok akik a „keresztény Európa” és „keresztény civilizáció” védelmére, megőrzésére vagy éppen visszaállítására szólítanak fel. Napjainkban leginkább az iszlámmal szemben. De ahogyan leszögeztük, se nem ez az erős államot és kemény rendet preferáló jobboldali kereszténység, sem a szociális segélyszervezet, melegeket összeadó baloldali kereszténység nem kereszténység! A keresztény társadalom a felvilágosodásból kimaradt. Vagy a mai napig ragaszkodik a felvilágosodás előtti teokráciák után, vagy totálisan feladta elveit és a felvilágosodás nyíltan vallásellenes szellemiségének lefeküdt.

E két szélsőségben pedig a mai napig szenvedünk. Alig van olyan hívő keresztény ember, akit ne fertőzött volna meg sem a jobb sem a baloldali kereszténység valamely téves, torz üzenete. Pedig igencsak nagy szükség volna arra, hogy a kereszténységet  ne degradálják arra  szintre, hogy azt várják el tőle, hogy mindenkit szeressünk, olyan értelemben, ahogy a liberálisok. Ahogy arra is nagy szükség lenne, hogy ne olyan embereket azonosítsunk keresztény jelzővel, mint akik a szélső-radikális-ultrajobboldali pártokban és mozgalmakban vannak.  A felvilágosodás eszmeiségei károsak jelen formájukban. A legsötétebb gyarló korszakot borították ránk ezek az ideológiák. De ennek nem a liberalizmus az oka, nem is a szocializmus, nem az individualizmus. Egyedül az a szemlélet amellyel társultak ezek az ideológiák. Ez pedig a materializmus. Az anyagelvűség, az a gondolat mely szerint nincs Isten, vagy nem kell számításba vennünk itt a földön. Azonban ha keresztény alapokra építkeznénk ehelyett, mert nem torzította volna el a kereszténységről alkotott képünk a középkor intézményesített egyháza, akkor ezek az eszmék remekül tudnák Krisztus dicsőségét szolgálni. A liberalizmus, az, hogy az emberek, csoportok szabadságára és önállóságára hangsúlyt fektetünk, a szabad akarat legistenibb földi megnyilvánulása lehetne, ha a toleranciát- melynek jelentése is türelem-, arra használnánk, hogy megvárjuk, megsegítsük és türelemmel kísérjük azokat, akik még nem ismerik Istent. Számos példát lehetne még hozni, hogy ha a kereszténység megvalósításában újragondolnánk pár társadalmi hozzáállást, milyen nagyszerű hasznára lehetnénk Istennek. A baloldali ideológiákban melyek a felvilágosodáskor kaptak szárnyra, rengeteg Krisztusi momentum van. Kiváltképpen az egymás iránti bizalom, megértés és szeretet tekintetében. Csak éppen nem veszi figyelembe, hogy felettünk áll egy hatalom, melynek alá vagyunk rendelve. Míg a jobboldali ideológiák csak ezt a rendet veszik figyelembe, hidegen, ridegen és elfelejtenek szeretni. Pedig a legfőbb parancsolat ez: szeretni. Szeretni Istent és szeretni mindenki mást. A jobboldal csak az előbbit, a baloldal csak az utóbbit veszi figyelembe, így torz hát az a kereszténység, amely egyik vagy másik világnézettel párosul. De ne feledjünk, hogy Isten mindenható és mindent képes a legjobban felhasználni. Bármilyen eszme, ideológia, filozófia tudja Krisztus dicsőségét hirdetni, ha ő maga, az Úr benne van, hisz általa lesz minden, ami van: jó. Nélküle bármilyen nemes is, csak a sötétségbe vezet.

Horváth Martin

2017. szeptember 12., kedd

Serfőző Dániel- Törzsi-kapitalizmus

Aki meghallgatta legutóbbi podcastünk tudhatja, hogy Zsomborral említés szintjén beszélgettünk a kapitalizmusról, mint gazdasági berendezkedésről. Mindketten meghökkentek azon hogy én optimálisnak tartanék egy szabadpiaci berendezkedést egy anarchista társadalmi berendezkedésben. Martin a kapitalizmust egyenesen a feudalizmussal hozta párhuzamba, míg Zsombor inkább egy tervgazdálkodás szerű megoldást tart optimálisnak. De egyben mindketten megegyeztek, nem igazán értették, vagy nem akarták érteni mit szeretnék kifejezni. Ezt leginkább a fogalomzavar számlájára lehetne írni. A mára kialakult átlaggondolkodás, lexikális skatulya magával hozta a fogalmakhoz tapadt példákat. Ha azt mondom kapitalizmus, piacgazdaság, a legtöbben egy óriásvállalatok által uralt, önző, kegyetlen, elnyomó rendszerre asszociálnak, ahol a szivarozó, öltönybe öltözött tőkések kényük kedvük szerint sanyargatják az anyagilag alattuk levőket. Ez a kép nem véletlen, de nem feltétlen a teljes igazság. Nyilván oka van ennek az asszociációnak. A történelemben a kapitalizmus egybeesett a polgárosodással, a felvilágosult monarchizmussal vagy éppen forradalmi köztársaságokkal. Egybeesett a világ kiszélesedésével, a katolikus hatalom protestáns megdöntésével. Egy olyan korszakban járunk ahol a hirtelen technológiai és szellemi ugrás kiterjeszti az ember hatáskörét, megkezdődik a globalizmus kiépülése. Ebben a korszakban teljesedik ki a folyamatosan épített bankrendszer, építi ki nemzetközi hálóját, a pénz mögül szépen kicsúszik a tényleges érték, az arany vagy munka, és átveszi helyét a spekuláns, emberi ösztönökön játszó értéktelen papír, amit ma is használunk, és annyi az értéke, amennyit a világbank, és különböző kiépült hierarchikus elnyomószervek megállapítanak. Szóval szomorú váltás volt ez, a már addig is elszomorító feudalizmusból. A feudalizmus vallotta az istentől jövő hatalmat, és azt hogy egy-egy ember kiválasztott helyzetben áll, isten választotta, ezért joga van egy neki szánt adott földterületen lévő minden hatalomhoz. Minden föld övé, és ő ad vagy vesz el. Ezt váltotta fel az a szekuláris gondolat miszerint egy ember sem rendelkezik Isteni kiválasztottsággal, így nincs is önkényes joga semmilyen földterület felett. Megalakult a magántulajdon fogalma. Miszerint a föld az embernek adatott, és az jogosan veheti tulajdonába, aszerint hogy mennyi energiát fektet az adott földbe. Azé a föld, aki műveli. Tehát nem valamiféle fantazmagória kiválasztottság szablya meg a tulajdonlás viszonyát, hanem a tényleges emberi cselekedet, az értékteremtés aktusa. A verejték és fájdalom, ami szerzi a kenyeret és, aki belefekteti ezeket annak joga van jussához. Ez a magántulajdon gondolata és ez a felfogás az ami egyébként az Ószövetségben is szerepel. Ezzel ment szemben a pogány és parázna Róma, és „Krisztus földi helytartója” mikor megszabta „isteni hatalmával” melyik uralkodó hol uralkodjék. És ezt váltotta le a spekulánsok, az addig másodrangba kényszerített kereskedői, polgári réteg uralomra törése. Nagyon fontos kiemelnünk, hogy az érdek nem változott. Ahogy Róma fedte hatalom és haszonvágyát az Isten szent nevével, azt megcsúfolva, úgy fedte ez az előretörő réteg azonos vágyait, immár a szabadság szent nevét zászlóra tűzve és megcsúfolva. Egyik fél sem hitt saját elveiben, azok gondolati fegyverekként szolgáltak csupán kezükben. Szóval a mozgató rugó ugyan az, a körülmény és az eszköz változott csupán. A mozgatórugó tehát: önérdek, világi uralom, haszon, profit, elnyomás, uralkodás, élvezet, ösztönök. Ez az amit mélységesen megvetek. Ez az a kapitalizmus ami él a köztudatban, és ez az a kapitalizmus, amit őszinte szívből el kell utasítanunk és megtagadnunk, nekünk, akiket megszabadított a szeretet, és Jézus Krisztusban szabaddá lettünk minden világi nyerészkedéstől, és immár nem a világ kincseit gyűjtjük, hanem a mennyeieket, a világi kincsek kárára. Vagy hogy ne korlátozzuk csak Krisztus bárányaira, azoknak is akik saját morális józanságukból kifolyólag tudják hogy a nyerészkedés sehova nem vezet, és mások elnyomása nem lehet igaz boldogsága lelkünknek.

A történelemben kibontakozó kapitalizmust tehát a mennyiség és halmozás elve jellemezte. A feudalizmus rendszerét szellemi értelemben élteti katolikus „kereszténység” meggyűlőtette az emberrel a szellemet. Így hát törvényszerű, hogy a forradalom nem csak a bálványképeket de magát az életfelettiség gondolatát is megdöntötte. Így tehát elvette az emberi élet helyét és szerepkörét a világban, a világot pedig a szellem helyére ültette. A törzsi szabadpiac egyetért a kapitalizmus azon elvével miszerint a gazdaság világi, a világban működik, e világban szolgál minket. Egy létfenntartó eszköz, nem pedig életcél. Az életfelettiség ideájának hiányát viszont hangsúlyosan elveti, mivel egy ilyen irányultság mellett a szabadpiacot egy embertelen harctérnek tarja, amit nem különb bálványok uralnak mint a feudalizmust. Elvetjük tehát a mennyiség és anyag uralmát ami karöltve a szabadpiaccal egyenes következménye annak az őrületnek, amit fogyasztói társadalomnak hívunk. Ahol az egyén saját rabszolgája és önmaga dobja el a szellemet.

Elvetjük a szocializmust mint gazdasági ideológiát, mint az irigység és szenvedés kreálta reakciót mely ezeken túl nem biztosít alapot. A szociális nehézségek megoldásának a kontroll fokozását tartja, az államot, a munkásságot, a népet a király trónjába helyezi és ismét Istent játszik mások felett abban a tudatban hogy ő az ki jogosult hogy döntsön más munkájának gyümölcse felett. Kollektivista módon az egyént indentitásával és tulajdonságaival ellentétes skatulyába erőszakolja. Fő gondolata a szociális igazságról helyesek, de az elv miszerint ezt központosított eszközökkel kell elérni nevetségesek és az anarchista önkéntesség, béke, és szabadságelvvel szembemennek. A törzsi-kapitalizmus hiszi, hogy az érett, tudatos egyén, ösztönösen képes és fog is segíteni a sanyarúbb sorsú testvérein, mindenféle erőszakoló eszköz, állam, munkástanács nélkül. A radikális szocializmus, a kommunizmus elveti a magántulajdont és a totális egyenlőség híve. Nem nehéz észrevennünk, hogy e gondolata mögött a kereszténység mennyországképe felfedezhető ahol valóban már nem lesz szerepe semmiféle gazdaságnak. Ám ezt a gondolatot a világba vetíti, materializmus terepére kényszeríti. Itt viszont megbukik. A jelenlegi világunk romlott és ezen nem lehet változtatni. A természet törvényei rákényszerítenek minket a túlélésre. Ahogy Isten is kijelenti ezt az édenből való kiűzetéskor, miszerint az embernek innentől magának kell vér és veríték árán megművelnie a földet, hogy létben tartsa magát. Ez amíg a mennyek országának érkezéséig nem fog változni. Így nem vonhatjuk ki magunkat szükségleteink alól, de megszabhatjuk hogy mi is a mi szükségletünk. A Sátán csalása és a nyomor és irigység fűti a magántulajdonellenesség gondolatát. Ez a cél tehát világunktól idegen, csalfa és megtévesztő gondolat, ami viszont remek ahhoz, hogy tömegeket megmozgatva materialista hadurakat emeljen ismét a trónra. Ám nem szabad elfelednünk hogy sok esetben jóakarat mozgatja az embereket mikor a szocializmus felé hajlanak, és egy anarchista rendben is van helye a gazdasági modellnek közösségi szinten. Mi a szocializmus világforradalomról fantáziáló, az erőszak és terror eszközéhez nyúló, saját világnézetét másokra kényszeríteni akaró változatát vetjük el! De ugyan ezt mondjuk természetesen a kapitalizmus hasonló irányzatairól!

Ez az a szellem, ami ha fűt minket, a gazdaság helyére kerül. Nem bitorolja a szellem hatalmát. Eszköz lesz ismét, a józan elme kezében. Egy eszköz ami kielégíti világi alapszükségleteinket, de nem többet. Szabadon és önként. És így áll be a tényleges, józan piaci egyensúly.

Mert mi is a szabadpiac igazából, ha lecsípjük az alapnak vélt önérdeket? Tulajdonunk van, ami felett szabadon rendelkezünk. Jogos tulajdonunk, amit Isten kegyelméből, és saját testi erőnkből szereztünk. Ezzel a tulajdonnal úgy cselekszünk, ahogy szeretnénk. Senkinek nincs joga akaratlagosan attól megszabadítani. Totális kontroll felett állunk tehát anyagi világunk ránk eső részén emberi határainkhoz mérten. Ezt a tulajdont szabadon felhasználhatjuk, kontroll nélkül kereskedhetünk vele embertársainkkal. A piac kínálatát emberségünk teszi gazdaggá. Egyrészt megjelenik a kereslet, ha valamiből hiányt szenvedünk, pl.: nem tudunk fémet megmunkálni. Erre válaszként egy ahhoz értő teljesíti ezt a keresletet, kínálatával. Cserébe mi ellenértéket biztosítunk neki, hiszen szellemi és fizikai munkát végzett, időt és energiát fektetett, hogy kielégítse a mi szükségletünket, ezért jogos a jussa. A piac szabad, senki nem korlátozza azt, hogy én fémet munkáltassak, és nem bitorol el igazságtalanul és jogtalanul semmilyen értéket adó címen amiért megengedte ezt a kereskedelmet. Ez tehát a piac, kereslet, kínálat, magántulajdon, szabad kereslet. Ez az alapja a piacgazdaságnak. Erre épül rá a haszon, miszerint a lelket saját hataloméhsége és vágya a többre arra fogja sarkalni, hogy a szükségleteken túlmenően, más kárára halmozzon. Milyen szellemiség az ami itt munkál, ha nem ugyanaz amelyik azt mondja isten megköveteli, hogy adj nekem is és ha kell fegyverrel ragadja el maga részét? Mi ez ha nem ugyan az a romlott hatalomvágy ami romba dönt minket és embertársainkat?

Gyakorlat terén a törzsi-kapitalizmus kisközösségekben gondolkodik. Szigorúan békés, önkéntes megoldásokat favorizál. Nem gondolkodunk se forradalomban (fizikális értelemben), sem rákényszerítésben. Nem gondoljuk, hogy ez az egyetlen működőképes gazdasági elképzelés, viszont valljuk, hogy mi ezt tarjuk a legideálisabbnak, és a tiszteletet mi is elvárjuk, ha mi megadjuk. Elvetjük a globalizmust és minden megalomániát, és úgy véljük ennek kialakulása lehetetlen egy egészséges egyéneket tömörítő közösségben. Elvetünk minden más, érdek, haszon és profitorientált szabadpiaci elképzelést, ezeket élhetetlennek és méltatlannak tarjuk. Elméletünk gazdaságelmélet, nem világnézet, de szorosan kapcsolódik a Nemzeti-Anarchista elvekhez, és a keresztény erkölcsiséghez, mondhatni ezek alapján próbál egy gazdasági elképzelést alkotni, ami az ezen elvek szerint rendeződő közösségekben működik.

Tehát a piac akkor lesz valóban szabad, ha nem csak az államot döntjük romba, hanem saját romlott vágyainkat is. A szabadpiac akkor lesz szabad ha az azt használók is szabadok és így felette állnak. A szellem vezeti az embert, nem a világi érdek. A gazdaságot a valódi szükség, a valódi kereslet mozgatja, nem az elszabadult vágyak. Az egyének szabják a világot, nem egy felettük erőszakkal uralkodó szerv. Az egyént a testvéri szeretet mozgatja, ahogy családja, úgy nemzettársai felé. Az egyén ösztönösen törődik a hozzá közelállókkal, ösztönösen közösségbe lép azokkal akik iránt érzelmet táplál, akikkel egynek érzi magát. Nincs szükség tervgazdálkodásra, parancsra. Az egyének maguk között képesek a saját és mások keresletének és szükségének enyhítésére. A tulajdon és az önkéntesség az ember sajátja, amit senki nem ragadhat el tőle erővel. Megszűnik a globalizmus, lecsökken az igény, a kereslet lokális lesz, ahogy az arra adott kínálat is. A tulajdon valódi értékké lesz újra, ami mögött valódi munka rejlik. Ez az én kapitalizmusom. És fájó szívvel kell bevalljam és elfogadnom, hogy ez már nem kapitalizmus. Ez törzsi-kapitalizmus.

Serfőző Dániel

2017. augusztus 5., szombat

Horváth Martin- Dönthet-e a bunkó proli Orsós Rikárdó szavazati jogáról?

Minap utaztam a buszon és nagyban elmélkedtem azon, hogy miképpen kavarta fel a kedélyeket a demokrácia határainak kérdésében a Jobbik új javaslata, miszerint aki a 8 általánost nem végezte el, annak vonják meg a szavazati jogát. Nem sokkal később népes, hangoskodó társaság szállt fel a buszra és ott termett a nagybetűs bunkó proli és családja. Tudjuk, az a fajta, akit a rossz hírű lakótelepek panellakásainak erkélyén látunk, zsíros trikóban cigizni és hangos este 10 után is az utca a családi perpatvaraiktól. Cigijét pedig mindenképpen ugyanebben a trikóban, rövidnadrágban és szigorúan strandpapucsban szerzi be a legközelebbi dohányboltból, némi olcsó rövid kíséretében. Természetesen a legolcsóbb pacsuli szesz fajtából. Ugyanezen embertípusnak megvan a faluhelyen élő megfelelője is, akinek portáját minden esetben esztétikus hullámpala rajzolja ki kerítés gyanánt. Gondozatlan kertjében puszta föld van csak, és egy-két helyen nő csak ki a gaz a rozsdás odahordott limlomok alól. Félig elvadult, koszos, láncra vert kutyája pedig vadul ugat szüntelen arra, aki csak elhalad a birtok előtt, és csak reménykedhetünk, hogy láncot megtartja a kutyaólként funkcionáló pozdorjatákolmány. Tehát ez a bunkó proli archetípusa ott állt a buszon és hasonló társadalmi kasztba tartozó felebarátjának hangosan ismételte, hogy „megvágja a száját”. Jelentsen ez bármit is.  Azt nem tudhatta meg az utazóközönség, hogy mi a konfliktus oka, csak azt, hogy széttépi, megtalálja és nem érdekli a börtön se. Szóval a kötelező proli duhajkodós sablonok után lenyugodott és örömmel konstatálta, hogy állatias, primitív, ösztönlényi mivoltát demonstrálta. Ezután már csak fiainak (akik hihetetlen módon frenológiailag magukon viselték a leendő bunkó proli arcszerkezet minden jegyét) tartott kiselőadást, hogy miképpen csusszant át az esti érettségin történelemből.

Aztán eszembe jutott a Jobbik, a nyolc általános, meg a szavazati jog. Eszembe jutott, hogy ez az ember nem csak, hogy elvégezte a nyolc általánost, de végső soron egy érettségije is van. Ez a hőzöngő barom, még az európai léptékben példátlan szigorúnak számító Jobbikos javaslat értelmében is „kiérdemelte”, hogy dönthessen kicsiny hazánk sorsáról. Neki joga van beleszólni mindnyájunk életébe és gyermekeink jövőjébe. Ekkor kezdett el kikristályosodni bennem az a gondolat, ami egész középiskolai éveim alatt valahol mélyen lappangott. Az iskolai végzettség, az érettségi, a diploma, a papír, az oklevél valójában semmit sem ér önmagában. Az, hogy ki bölcs és ki hoz felelősségteljes döntéseket annak az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy milyen iskolában, milyen papírt szerzett. Rendben, mondhatjuk ez az okfejtés már-már közhely, de még is annyira ragaszkodunk ehhez a tanulmányok és végzettségek általi kategorizáláshoz. Mindig valami nagy volumenű érzés fog el bennünket, ha látjuk, hogy gyermekünk, rokonunk, barátunk, ismerősünk mérnök lett, orvos, jogász és miegymás flancos papír birtokosa. (Arról már írtam, hogy ezen kaszt karrierista tagjai a legnagyobb fogaskerekei a minket rabigába hajtórendszernek.) Attól függően, hogy milyen a viszonyunk az említett emberrel, elfog minket a büszkeség, vagy az irigység. Ösztönös tisztelet van bennünk a magasabb végzettségűek iránt. Vagy a bunkó proli mérhetetlen dühe, akikből a Tanácsköztársaság Lenin-fiúi lettek és ontották vérét, mindenkinek, aki nem volt olyan műveletlen, buta bunkó, mint ők maguk. Ez a tisztelet, ez a hozzáállás természetes és nem feltétlen rossz, de kétségtelen, hogy a jelen világban, a jelenkor oktatási és társadalmi körülményei között majdnem teljesen alaptalan.

Ez az egész szavazati jog megvonós gondolat engem sokakkal ellentétben nem a demokrácia alapjairól gondolkoztatott el. Sokkal inkább az oktatásról. Az oktatási rendszer a célját betölteni képtelen. Elvárásaink és a valóság között hatalmas szakadék van. Ez pedig nem egy sajátos magyar, vagy Kelet-Európai jelenség, hanem világprobléma. Az oktatás minden esetben a fennálló társadalmi rendszer kénye kedve szerint próbál alakítani. Az uralmon levő világnézeti trend tükrében. A feudalizmusban minél többet tanult valaki, minél magasabb szinten, annál jobban szívhatta magába a katolikus filozófia színe javát. Ez természetesen akkor megindokolta az egyház és állam románcát, az arisztokrácia létét, és a hierarchikus kasztrendszert. Egyszóval a feudalizmus lényegét. A kommunizmusban, aki minél többet tanult és minél magasabb szinten, annál jobban szívhatta magába a marxista-leninista világkép színe javát. Ami természetesen megindokolta a párt és az állam románcát, a proletárdiktatúra szükségességét és azt, hogy mi reakciós érték és mi forradalmi. Szóval mindent, ami a kommunizmus. Az pedig, aki ma minél többet tanul, minél magasabb szinten az annál jobban szívja magába a liberális, új baloldali világszemléletet és a globalizmus, vad-kapitalista, egyén - és érdekközpontú rendszerének színe javát. Természetesen ezeket az iskolákat ellehet végezni úgy is, hogy nem hisszük el teljesen, amit ott a szánkba rágnak. Lehetünk jó emberek, de nem a tanulmányi szintünk és végzettségünk tesz minket azzá. Ehhez azonban önálló akarat, személyiség, önkritikus és a világ dolgaival is kellően szkeptikus, tájékozott szemléletű, nyitott ember szükségeltetik. Azt meg nem az iskolapadban oktatják. Csak, hogy érezzük gyakorlatban is: Pol Pot Kambodzsa egykori véreskezű diktátora, aki kivégeztetett mindenkit, aki tudott olvasni, vagy szemüvege volt, betiltotta a neveket és a szerelmet(!) és bevezette, hogy sorszám szerint hívják az embereket nevek helyett, - természetesen a tökéletes kommunista agrárállam ideája miatt-, nos ő a neves párizsi Sorbonne egyetemen végzett. Kim Dzsong Un pedig, aki Észak-Korea jelenlegi diabéteszes diktátora szintén svájci egyetemek padjait koptatta. A rendszerváltás óta pedig a mi országunkat is diplomás, tanult emberek tették tönkre. Ezt nem is kell bemutatni senkinek és talán senki nem is vitatja.

A szavazati jog korlátozása az Osztrák-Magyar Monarchiától kezdve a Horthy-korszakon át 1945-ig hagyomány volt. Ez ahogy fentebb említettem az aktuális rendszer érdeke volt, hiszen az iskolázottabbak, elkötelezettebbek is voltak az uralkodó államberendezkedés felé, hisz az oktatás annak a szócsöve és propagandája volt. Szóval ez már akkor is egy dogmatikus hozzáállás volt szerény véleményem szerint, ami az aktuális, uralkodó elit által helyesnek vélt irányt hivatott fenntartani. Tehát így sem értenék egyet vele, de jelen korunkban még annyi értelme sincs. Ma már nem is igazán az oktatás, hanem az internet, youtube-celebek, instagram magamutogatók, zenekarok, énekesek és videó-játékok nevelnek, mint sem a szülő vagy az iskola. Bárki hozzájuthat bármilyen információhoz, legyen az hasznos vagy káros. Könnyen lehet, hogy a 8. osztályt el nem végzett Orsós Rikárdó autodidakta módon elsajátíthat hihetetlen tájékozottságot a világról. Sokkal színesebbet akár, mint a betépett, bedrogozott, lerészegedett egyetemisták, akik nihilista életmódjukat nem titkolva csömörködnek a pesti utcákon. A szavazati jog korlátozása végzettségi alapon véleményem szerint egyáltalán nem objektív és egyáltalán nem igazságos. Igazságos alatt pedig nem a liberálisok nagy egyenlőség-fétisét értem, hanem az abszolút igazsághoz, Isten igazságához mérten sem állja meg a helyét. Sem ma, sem máskor. Akkor sem ha politikai hagyománya van Magyarországon és konzervatívok szeretnének visszakacsintani ehhez.

Az oktatás romokban van. Romokban volt mindig is és romokban is lesz. Ha már mindenképpen kiakarjuk szelektálni ki szavazhat és ki nem, akkor célszerűbb lenne egy általános tájékozottságot felmérő teszt. Tudja-e milyen országban él? Mi a parlamentáris köztársaság? Milyen pártok milyen elveket vallanak? Tudja-e egyáltalán melyik jobb vagy baloldali, vagy magát azon kívülre helyező? Tud-e fő programpontokat, irányelveket, hogy mit tenne az a párt, ha kormányra kerül?

Ha pedig nem kitiltogatni akarnánk embereket, mert lenézzük őket, hanem Krisztus szeretetével lehajolnánk hozzájuk, akkor a nyolc általánost el nem végzett Orsós Rikárdóval is meglehetne értetni, hogy mit jelentenek ezek a dolgok. Nem kell az egész világ összefüggéseit és filozófiákat rátukmálni, csak tömören a súlyát a dolgoknak. Mert Isten szellemével felvértezve nincsen lehetetlen és hiszem, hogy minden embernek saját maga nyelvezetén, a saját maga habitusában, de ellehet magyarázni tömören, lényegre törően bármit. Csak nyitott szív kell, meg megértés és empátia. Aztán ki tudja, ha így állnánk egymáshoz, akkor lehet a végén mindenki átmenne ezen a tájékozottságot felmérő teszten. Még talán a bunkó proli is, aki hőzöngött a buszon. És felelős döntéssel tudna egy x-et húzni két portyázás között, míg leugrik a doboz cigiért meg az olcsó rövidért a dohányboltba, a zsírós trikóval meg abban a nyomorult strandpapucsában.

Horváth Martin