2015. december 29., kedd

Sárkány Zsombor- Metro 2033



A poszt-apokaliptikus világképek és a disztópikus jövő ábrázolása manapság egyre elterjedtebb és egyre esősebb szimbólum. Ez alapvetően annak köszönhetőek, hogy az emberek sok problémát észlelnek és fognak fel, de ezek nem érintik annyira az egyént, mint eddig a történelem során, hanem sokkal globálisabb jelegűek. Ezt az ellentmondást dolgozzuk fel ezekben az irodalmi művekben és egyéb formáiban a kultúrának és szórakoztatásnak. Ezek a negatív jövőképek már előrevetítik azt a kort, amikor a problémák kicsúcsosodtak egy katasztrófába. A társadalom valamennyi szabálya a hátunk mögött marad és alkalmunk nyílik megtekinteni a probléma forrását, azokat az emberi viselkedéseket és társadalmi reflexeket, amik az ábrázolt jelképes katasztrófához vezettek. Nincsen ez másképp a műfaj állócsillagával se, a hazánkban 2010-ben megjelent Dmitrij Głuchowski orosz író által elkövetett Metró 2033 c. alkotással se. A történetről röviden és spoiler mentesen: a totális atomháború utáni Moszkvában járunk, egészen pontosan a világ legnagyobb nyilvános óvóhelyén a Moszkva alatti metróhálózatba. A történet szerint a felszín lakhatatlanná vált, a levegő mérgező és minden féle korcs teremtmény lakja a város romjait. A metróállomások, amiből van bőven városállamokként funkcionálnak és minden vallás és politikai nézet képviselteti magát a kultuszt követő törzsektől a jehovistákig valamit a magukat a „Negyedik Birodalom“-nak nevező fasisztáktól a kommunista „Vörös Vonal“-ig. Így a Metro tulajdon képen világunk lekicsinyített modellje ként működik. A történet során lehetőség is lesz minden szegletét megismerni ennek az allegorikus világnak a főhős Artyom társaságában, aki az otthonát jelentő állomást igyekszik megvédeni a felszínről leszivárgó különös emberszerű lényekkel szemben. Vegyük tehát „Az Út“ az Odüsszeia és a „Piknik az árokparton“ vagy ismertebb nevén a „Stalker“ keverékét. A súlyos atomszféra a világvége utáni kiüresedett lélek érzete, amivel a mű operál megadja az alaphangulatot. Minden metróállomás egy-egy erkölcsi tanmese állomása is egyben akár az Odüsszeia görög szigetei, és mindez fűszerezve a „zóna“ veszélyeivel és a radioaktív sugárzás misztikumával. Fontos motívum még az is hogy Artyomnak nem igazán van markáns személyisége, ő maga egy teljesen alap emberi értékekkel rendelkező tapasztalatok nélküli srác, akivel könnyű azonosulni. Azonban mindig kap egy útitársakat, akinek annál markánsabbak az elképzelései a világról. A kő kemény katona, aki a fegyvere irányzékán keresztül lát mindent, a bogaras filozófus, aki igyekszik megérteni a dolgokat és összhangban élni velük a bohém gengszter és a régi világot megőrző pap mind-mind útitársai lesznek Artyomnak és rajtuk keresztül is megismerhetünk néhány örök emberi vonást. A dolgok sokszínűségéből végül a mű állásfoglalása is megszületik, amivel vagy egyet értünk vagy nem, de ez is csak hozzáad az élményhez. A Metró 2033 egy érvényes súlyos atmoszférájú és kemény mondanivalójú, de mégis könnyen és élvezettel befogadható kaland. Annál is inkább javaslom elolvasását, hiszen a mű nem csak önmagában értékelendő, hanem vállalta egy új „párhuzamos univerzum“ felalítását. A világ minden pontján élő írók és rajongók alkotnak kisebb nagyobb írásokat különböző műfajokban és stílusban. Ifjúsági irodalom-e első sorban a Metró 2033? Tény hogy a fiatalok kedvence akció fim szerű tálalása miatt, de az idősebb generáció tagjai talán több mindent is észrevehetnek benne, ami az előző rendszerben szocializálódott emberek számára releváns így nem feltétlen tekinthetünk rá korosztály specifikus darabként. Végső soron a regény katarzisa és egész világa sok mindent adott nekem, az atmoszféra súlya alól kész öröm kiszabadulni a hétköznapokba, és soha nem gondoltam volna, hogy lehet így örülni a tiszta levegőnek vagy pusztán a napsütésnek. Ezért ezeket az élményeket és a kalandot meleg szívvel, ajánlom mindenkinek!

Sárkány Zsombor

2015. december 24., csütörtök

Horváth Martin- A fény diadala: Karácsony

Közeledik a karácsony és ilyenkor mindenki emlegeti sűrűn a „szeretet ünnepét”. Mégis nagyon kevesen tudják valójában mit jelent. Na persze nem a híres klisékké vált szöveget akarom mondani, hogy nem az ajándékról szól stb. Ezeket mind tudjuk, persze a többség akkor sem tesz ellene. Az ember addig ezt is fogja tenni amíg szellemi téren nem teszi rendbe magát. Legyen ez most egy kis szellemi frissítés.
Elsőnek vegyük a karácsony elengedhetetlen elemét, ami szinte minden nyugati és sok más kultúrkörbe tartozó családban is megtalálható ekkor: a karácsonyfa. 24.-én díszítjük általában, boákkal, díszgömbökkel, magyar sajátosságként szaloncukorral. A csúcsdísz pedig általában csillagként a tetejére kerül. Teszem fel miért? Többnyire nem firtatják mit is keres a szobában egy feldíszített fa. Nos, mivel a nyugati karácsony a keresztény ünnepkörben gyökeredzik, így elválaszthatatlan Krisztus születésétől.
Krisztus pedig miért is jött a világra? Hogy meghaljon az emberek bűneiért, megváltani minket. Honnan is ered ez a bűn? Az eredendő bűn az első emberpár engedetlenségéből fakad, mikor is a tiltott gyümölcsből ettek, a paradicsomi fáról a kígyó(vagyis sátán) sugallatára. Nem nehéz kitalálni, a karácsonyfa ezt szimbolizálja. A díszek, gömbök amelyek régen valóban gyümölcsök is voltak, a tiltott paradicsomi gyümölcsöt szimbolizálják. A szalagok, boák a fán tekergő kígyót. A csúcsdísz pedig Krisztus eljövetelére utal. Érdekes, hogy ezt a negatív dolgot állítjuk fel ekkor, de ha belegondolunk talán mégsem. Hisz Jézus pont ezért jött el, hogy ettől a bűntől megszabadítson bennünket. A karácsonyfa a remény szimbóluma, a megváltásé. Nem véletlen, hogy január 6.-án pedig lebontjuk a fát, vízkereszt napján. A napon mikor Jézust megkeresztelték. A keresztség tisztelete ez mely lemossa a bűnt, diadalt arat felette, így a bűnbeesés fájának, magának a bűn jelképének is mennie kell. 

A fenyőt egyébkén német protestánsok kezdtek állítani először, nem meglepő hisz télen már csak ez volt zöld. De az örökzöldek tisztelete a pogány germán világban is virágzott. Itt az újabb kérdés, hogy miért pont akkor van karácsony amikor? Télen hidegbe. Na, nem azért mer Krisztus ekkor született. Krisztus születésének ideje nem ismert. Ellenben a pogány ünnepek december 21. után kezdődtek. December 21. az év leghosszabb éjszakájával rendelkezik, ez a téli napforduló miután minden nappal hamarabb világosodik. Ezért a pogány népeknél december vége a Napisten ünneplését tette ki, nekünk magyaroknál is a fény ünnepe volt. Rómában, ahol pedig a kereszténység bontakozott december 25. a Mithrász-kultusz fénypontja volt. Ekkor ünnepelték Mithrász diadalát a sötét felett, tehát szintén Napisten és fényünnep. Persze Mithrásznak tulajdonítottak néha olyan tulajdonságokat is mint szűztől való születés és megváltóként is tekintettek rá. Igen, ismerős lehet a történet. Ezekre a pogány ünnepekre pedig rárakták a keresztény megváltó születésének ünnepét. De hát nem is probléma ez hisz az ünnepek eredeti lényegéből nem igazán vettek el semmit. Sőt Jézus azt mondja „én vagyok a világ világossága”. A fény ünnepe ez is, a remény az új élet. Amikor a fény, világosság diadalt arat a sötétség felett. Vagyis a jó, az igaz felülkerekedik a gonoszon. A karácsony valójában ezt jelenti.

Nem számít, hogy ősi fényünnep vagy Krisztus születése, a lényege egy és ugyanaz. Van kiút, van megváltás és remény mindig. Nem marad semmi rossz sem örökké, mert a sötét a gonosz nem győzhet. Így ilyenkor, de egész életünkben is, de legfőképp most győzzön bennünk is a fény, arasson diadalt a sötétség felett, ami a szívünkben él. Minden hosszú, sötét, rossz után jön, ha lassan is de egy jobb, boldogabb, világosabb korszak, mind a világban, mind a lelkünkben egyaránt. Ez a karácsony.
Horváth Martin

2015. december 1., kedd

Horváth Martin- Baljós árnyak

Európa a klasszikus politikai paletta értelmében erősen jobbra tolódik. Magyarország ennek a folyamatnak éllovasa. Sokan, akik hagyományos értékeket vallanak örülnek, ovációval a lelkükben tekintenek erre a folyamatra. Bár némely esetekben és tekintetben lehet is, a helyzet ennél sokkal komplikáltabb. 

A dróton rángatott politikai pártok közül a jobboldaliak, nemzeti jelzővel illetettek sokkal veszélyesebbnek tűntek mindig is számomra. Azon egyszerű okból, hogy míg a baloldal, a liberálisok nyíltan a tradicionális értékek ellen szólnak és a társadalom alappillérei ellen destruktívan állnak ki, addig a jobboldal ugyanezen társadalom jóérzésű részével cinkosan összekacsint, s eljátssza mintha ő lenne a hagyományos értékek védelmezője és képviselője. A jelenlegi helyzetben, mikor bebizonyosodott  a liberális politika csődje, a baloldali értékek vagy bevégezték céljaikat, vagy eddig megszokott politikai úton már nem képesek rá, egyértelmű Európa népeinek jobbra tolódása. Azonban míg ékes szavakkal csiklandozzák füleinket, s Isten nevével melengetik lelkünket, két ilyen álhazafias ömlengés között nyissuk fel a szemünket is. Mert akkor láthatjuk, hogy ez a fene nagy nacionalista tempó bármilyen üdítő retorikával bír, egy mérhetetlenül centralizált, elnyomó államot épít. Központosított vagyonok, cégek. Nagyrészt államosítva, ami pedig nem, az az új arisztokrácia földbirtokos és egyéb vállalkozó cimborák tulajdonában landol. Az eredmény ugyanaz. Centralizált hatalom, irányítás, végrehajtás. Szólás, gyülekezési és sajtó szabadság korlátozás. Noha nagy része nem is probléma, mert ugyan kinek hiányoznak a vad-liberális öngyilkos gondolatok a közéletből, de ez nem csak arra terjed ki, vagy fog kiterjedni. Ne feledjük, ha még jó szándék is vezérli újdonsült hazafias politikusainkat, a tevékenységük egy problémát biztosan hagy maga után. Ha elkerülnek a hatalomtól, leváltják, megpuccsolják őket akkor az államszervezet már ebben a diktatórikus állapotban marad. Abban a pillanatban mikor nem ugyanaz a fej irányít már, könnyen lesz ebből a centralizált államból, hagyományos értékeink, nemzeti identitásunk ellen irányuló baloldali diktatúra is.

Ha Európa jobbra tolódik és egy konzervatívnak mondott, nacionalista retorikájú kormányzás "menti meg" az EU-t, pártunk és kormányunk vágya szerint, akkor tányéron kínálják a kultúraromboló háttérerőknek az egységesített irányítású kontinenst, amit csak egy vezető réteg lecserelésével a céljainknak megfelelően irányíthatnak egy ilyen struktúrában. Megspórolják a munkát amit nyíltan anti-tradicionális értékekkel akartak volna elérni, az államok, Európa egyesítését. Akár egy jól kitervelt taktika része is lehetne az egész, s elvégre Merkel is már 2012-ben Európai Egyesült Államokról álmodozott, holott a jobboldali, konzervatív Néppárt tagja. Ahogy sokak által a Nyugat ellenpólusaként aposztrofált Putyini Oroszországban egy fejcserés támadással ismét Szovjetuniót lehetne faragni. A centralizációnak- bármily nemes, nemzetvédő szándék is vezérli- ez a nagy átka. Már pedig ha nemes szándék vezérli, a háttérerők mindent megtesznek, hogy kihasználják ezt. Amennyiben előre kitervelt...úgy tenniük sem kell semmit, már fut  a program. 

A párizsi terrortámadás után egy fontos törvény született amely jelentősen korlátozza a gyülekezési szabadságot. A migránsválság hatására a szabad mozgásunk lekorlátozódik nekünk is, a terrorveszélyre hivatkozva egy sor törvényt fogadnak el amivel jobban figyelnek meg mindenkit, vagy kutatnak át, vagy akár börtönöznek be igen laza indokokkal. Ezt az Egyesült Államokba már elkezdték elég erősen 2001 után. Mi pedig ujjongunk, örülünk, hogy egyre több a kamera, a rendőr, a katona a városainkban szép gépkarabélyokkal és így nagyobbnak érezzük a biztonságot. Valójában szépen, lassan szokjuk meg a fegyveres karhatalmat,  mindennapivá válik, a lehallgatásunk, megfigyelésünk megszokás lesz és megtanuljuk hol, mikor, mit mondhatunk és mit nem. Nem nyomnak el... elérik, hogy mi kérjük, hogy nyomjanak el bennünket. 

A nagy Star Wars lázban én is újranéztem a kétes hírnevű előzmény-trilógiát is. Szöget ütött fejembe a gondolat erről a nagy hasonlóságról. A kancellár maga idézi elő a Köztársaság válságát, maga szervezi a szakadárokat, míg a Köztársaságban megmentőként tekintenek rá, ezért több jogkörrel ruházzák fel, hadsereget szerveznek a védelmükben stb. Ahogyan a világ vezetői ott a függönyök mögött szintén maguk pénzelik az Iszlám Államot, hozzák létre a terrorizmust. A nép pedig önként kéri szabadságjogai megkurtítását és az hatalom jogkörének kiszélesítését félelmében. Egy szép napon aztán a sok félelem, kínlódás és háború után a béke és a rend nevében kikiáltják a Galaktikus Birodalmat. S ahogyan Padmé kisasszony mondja: "Így száll hát sírba a szabadság, tapsvihar közepette".

Vérfagyasztóan hasonló, valós és közeli a való életünkben is e kor, ami nagy léptekkel lohol felénk. Addig is mindenki maga döntse el ott a jobb és baloldalon egyaránt, hogy ehhez ki fog tapsolni és ki nem.

Horváth Martin

2015. november 24., kedd

Szabó Kornél- Egy ember önzősége


Csak én lennék?
Hiszen csak magamat érzem, a saját érzelmeimet tudom csak uralni. A többi ember olyan kiszámíthatatlan. Olyan sokszor becsaptak, nem hagytak nekem lehetőséget a választásra, nem értem őket. Magamra hagynak amikor szükségem lenne rájuk, elfordulnak tőlem, kiszámíthatatlanok.
Egyedül maradok és apró jelentéktelen porszemként sodródok majd ezentúl. Hiszen senki se bántja a porszemet, mert nem tudják. Nem tudják, hogy létezik.


A porszem csak magában bízhat, hiszen nem tud róla senki semmit a világon.
Senki sem látja, viszont ő lát mindenkit. Látja a többi porszemet, és látja az embereket egymással. Látja, hogy meglepő módon megbíznak egymásban, majd kevésbé meglepően sokszor csalódnak. De boldogok. Képesek boldogok lenni azok akik csalódnak.
A porszem nem boldog. Viszont végtelenül csalódott mindenben. Úgy érzi nem képes újra megbízni másokban. Olyan mélyen találta magát ahonnan egyetlen, felé kezét nyújtó személy kezét se látja elég közelinek ahhoz, hogy megragadja. Így hát meg se próbálja.
Lassan eltávolodik magától is. Alapvető döntések is lényegtelenné válnak számára, mint például, hogy merre sodródjon, melyik szél áramlatába kapaszkodjon bele és melyikbe ne. Aztán már az is zavarni fogja, hogy van a szél. Nem akarja, hogy fújjon.

Ne fújjon a szél!
De a levegő nem hallgatja meg a kis porszem kívánságát, óhaját, majd később parancsát, így ugyanúgy fúj, mint mindig.
Inkább leszállok egy magányos sarokba ahol nem ér el. Akkor a világ szele nem ér majd el, s én nyugodtan fekhetek.

Egyre kevésbé gondolkozik magáról valósan. Különböző dolgokat talál ki.
Ennek a saroknak én vagyok az Ura! Ide nem léphet be senki az engedélyem nélkül.
Telik-múlik az idő és úgy néz ki a porszem törvénye igaz, hiszen senki sem akar belépni oda.
Egy nap valaki mégis megsérti a határt, talán egy másik porszem, vagy ember.
Ekkor a porszem hihetetlen haragra gerjed, kikelve magából utasítja el, hogy az ő területén más is tartózkodjon.
Menj el! Ez az én helyem! Itt te nem lehetsz senki, én voltam itt előbb!
A látogató elmegy, belekapaszkodik a szélbe, de még egyszer visszanéz.
A porszem dacosan bámul vissza rá, dühöt mutatva.
Csak nyomokat hagyott maga után.
És mennyire idegesítik azok a nyomok! Nem tudja eltüntetni őket sehogy. Éjjel-nappal a látogató forog a fejében, kitölti minden percét. Iszonyatosan dühös rá amiért csak így betört. Már el is felejtette, hogy régen bárki betehette lábát az ő területére, szívesen osztotta meg minden helyét másokkal.
Hiszen már elhatározta magát, hogy őt többet nem bánthatják holmi megbízhatatlan emberek.
S ahogy duzzog, csendesen felébred benne a vágy, hogy kimerészkedjen a többiek közé. Köztük legyen és bízzon. Csak akkor bízhatnak benne, ha ő is bízik másokban.
Gyerekként milyen egyszerű volt még ez.
Úgy dönt, hogy megpróbálja újra. Nem számít, hogy amikor elindul akkor mosolyt lát-e vagy gúnyt. Ő bízni akar abban, hogy valaki lesz aki szereti majd őt eléggé, hogy ne akarjon porszem lenni.
A sarokban ekkor pedig már egy ember kuporgott.

Merthogy a szeretet vágy eldobása csinált porszemet belőle,
és szeretetre való vágyakozás csinált belőle embert.


Semmiért egészen 
Nem én
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Hogy önző vagy, az igaz,                             
Neki nem vigasz.                                          
Ha szeret, élete tied,                         
Többé tesz, ha megérted.                            
Bánnám, ha bent lenne                                
Csupán úr a szerelem;                                 
Rabság-cím feloszlik,                                   
Ha az ész óva int,                                         
Örülök, ha örülhetek,                                    
Az Ő-törvény szerint.            
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a 
Sorsomnak alkatrésze légy.

Áldozatok vagytok oltáron:                           
Egymást faló entitások.                                
Hogy lehetnél jó vendég,                              
Ha soha nem osztod házad gyümölcsét?    
Alku, ha szent, az alku; egyezség                
Tartó: kölcsönös tisztesség.                         
Öngyilkos félelem,                                       
Egyéb rettenet;                                             
Mást kér az Én:                                            
Életemnek formálója légy!                                       
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Túl sokat aludtál, hát megpihensz                
S magad egyre csak szégyelled.                 
Szemed megcsal,                                        
Dörgöld szorgosan.                                      
Elhagyod hited, tudva                                   
Ellentmond tömjénszagú szádnak.              
Ő tart példát                                                  
Neked, szárnyatörött madár.                       
Magadnak mutogasd                                   
Hogy milyen a világ-kopár!                                      
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Nincs Neki köze ahhoz,                               
Ki gőgöt rejt; alattomos,                                
Nagy szavakba ágyaz                                  
Rabszolga vágyat.                                        
Csak félerős a szikla,                                   
Ha ingatag a talpazat.                       
Bús törmelékkel körbevett                           
Kősírod terjeszted.                                        
A hűs hantba,                                    
Ő csak talán-téved.                                      
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
  
Kire törvényed él,                                         
Vajon szerencsés?                                       
Ha azon kívül állat vagy,                              
Ki lesz a gazdád, te vad?                             
Tán nem süt majd rád a Nap,                      
S nem takar be az éjszaka?                         
Nem te döntöd el,                                         
Hogy milyen lesz:                                         
Önkényes uralmad,                                      
Végső megítélése.                            
Szabó Lőrincz
Szabó Kornél                                     l

--

Vándor, az út porát szeméből könnyen kitörölheti, de nem könnyek nélkül.



Szabó Kornél

2015. november 15., vasárnap

Horváth Martin- Francia átok



Mindenki megrendülten áll a párizsi történtek előtt. Mindenki, köztük én is. Sajnos meglepődötten viszont nem. Tudtuk, hogy ez lesz. Mindenki tudhatta, sejthette. Nem ez volt az első és nem is az utolsó hasonló eset. A kérdés, hogy hány ártatlan emberélet kell még, hogy belássuk, mi folyik Európában?

Franciaország elátkozott szerepben alakít az újkori történelemben. Elátkozottsága a 18. századtól datálható, a sokat emlegetettet francia forradalom óta. Ez a történelmi esemény, mely elindította napjaink ideológiai-szellemi gyökereit. Ezek a szellemi-ideológiai csírák vezettek a 20. század legvéresebb történelmi eseményeihez, és vezetnek a 21. századéhoz is. Franciaország 1789-es forradalmában gigantikus lökést adott, hogy Európát, majd a Nyugati világot a sötét, materialista métely felé taszítsa. Ennek a mételynek a része az a vad liberális, egyenlőséget vizionáló, multikulturalizmus is, amely végleg romba dönti azt az országot is, ahol eszmei csírái gyökerezni kezdtek. 

Multikulturalizmus. Ez a mai kori, liberális, felvilágosult Európa nagy vívmánya. A nézet mely feltételezi, sőt tényként jelenti ki aggódó európai emberek millióinak, hogy bizony eltérő rasszok, kultúrák és vallások összekeveredése, békés egymás mellett éléssel megvalósítható. Az aggódó milliók Nyugat-Európában pedig évtizedek óta érzik a bőrükön, hogy ez nem így van. Az európai ember halála a vége ennek a nagy multikultinak. Rassz szempontjából és kultúra szempontjából egyaránt. A többi népek, Közel-Keletiek, Afrikaiak ugyan felülkerekednek demográfiailag már, de végső soron ebben a hatalmas kulturális olvasztó tégelyben minden résztvevő elveszti identitását. Egy szürke, nagy, minden gyökerét vesztett embermassza lesz.  Ezt legjobban a vezetők tudják. A Merkelek, Hollande-k, Junckerek tudják a legjobban. Európa önjelölt sírásói. De miért?

Sokan háborognak a migrációs válság alatt, hogy „az EU vezetői megbolondultak” és értetlenkednek, hogy lehetne ennyire ostobák. Nem ostobák és nem bolondultak meg. Vagy nem most és nem emiatt lehet őket annak nevezni. A migrációs válság egy pontos, összetett terv része. A terv mely Európát a francia forradalom utáni ideológiákra alapozva, egy nagy hatalmas Európai Egyesült Államokká kívánja tenni, a nemzeti szuverenitást felszámolva, a népek sokszínűségét és identitását megsemmisítve. Az 1968-as baloldali diáklázongások is ebbe az irányba vittek, amit Párizs szintén megtapasztalt. A ’60-as évek óta tartó bevándorlással pedig már régóta érzi a hatásait. Már akkoriban is történt terror akció, ahogy 2005-ben is volt szükségállapot, és az év elején a Charlie Hebdo-s incidensre is mindenki emlékszik még. A probléma nem francia probléma, Európai probléma. Franciaország jelene, az Németország, Nagy-Britannia jelene is. Valamint egész Európa szomorú jövője. Európát káoszba kell taszítani. A recept egyszerű. A sokszínű európai népek egy szuper-állam, kultúra nélküli égisze alá való bevonása igencsak nehézkes. Politikai eszközökkel, liberalizmus ide vagy oda, nem sikerült kellőképp. Ezekkel az őshonos népekkel nem tudta véghez vinni a politika, álságos akaratát. Ezért a társadalmát le kell cserélni. Etnikailag más népekkel feltölteni. Akik bevándorlóként eleve identitásukat részben elvesztett tömegek. A migrációt ezért segítik, és ezért tűnik nekünk minden lépése az EU-nak ostobának. 

Ezt azért fontos leszögezni, hogy ne ülhessünk fel a csapdájuknak. Ne a muszlimokat és bevándorlók tömegeit tegyük főfelelőssé. A céljuk, hogy feszültségek és gyűlölet legyen az európaiak és a muszlimok között. Ez pedig egyre inkább radikalizálja mindkét félt, és hamarabb esnek bele az Európai nemzetek polgárháborúkba. A polgárháborúk szétfogják őket szabdalni és nemzetállami mivoltuk felértékelődik, mind ezért, mind etnikailag. Ebből a káoszból kerül ki megmentőként a nagy Egyesült Európa mely erős kézzel, minden nemzetet egyesít. Távoli, fantazmagórikus? Lehet. Lehet, hogy annak tűnik, de annak tűnt a mindennapos terrortámadás víziója is egykor. Annak tűnt a milliós migráns konvoj is. Ettől még megtörténtek.

Háborúban állunk. De nem Európa és az iszlám áll háborúban. Az emberség utolsó maradványa áll harcban az EU vezetőivel, az őket pénzelő körökkel, amelyek egyben az Iszlám Állam pénzelői is. Európa mi vagyunk. Az európai értékek, hagyományok és kultúra őrzői. A vezetőink felülről, a bevándorlók belülről bomlasztanák ezt szét. Ne hagyjuk és ne legyünk naivak, őrizzük ezt a hatalmas értéket. Ne hagyjuk, hogy több száz ártatlan haljon meg, mire felébrednek népeink. Ez az Európa már nem az amiben mi felnőttünk. A gyermekeink, unokáink egy olyan Európában fognak élni, mely mindenhol, minden percben egy Párizs. Nem hagyhatjuk, hogy Európa ezt jelentse.
Horváth Martin