2015. július 13., hétfő

Szabó Kornél- Dac



A hús foga mar.
Nyugodni nem hagy.
De nem engedem,
hogy engem,
puszta szolgává tegyen.

Függővé ösztöntől,
igazzá erőből,
nem válok.
Bárhogy kívánom.

Nem tagadom erejét testemnek,
el semmiképp sem vethetem,
hisz, mit tehet elengedhetetlen,
tapasztalatot ad.

Így lőn akarat.

Viszi a madár a gallyat,
amiből fészke leszen,
viszem a hadat,
amitől magam leszek.

S micsoda pompás had az!
Sok és egy alkotja,
akarat ragasztja.

Döngő léptüktől remeg a föld,
halk surranásától álom nem szakad.

Kardjuk sikolya bátran zeng föl,
egy penge nyugton marad.

Pajzsuk fala acél óceán,
magányosan borítja a láthatárt.

Vér mossa véres vértjüket,
így soha véget nem érhet
állandó menetelésük,
arctalan siralmuk,
halhatatlan küzdelmük,
mi csak hamu,
melyet könnyedén sodor a szél,
ha nincs akarat, erős cél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése