2015. augusztus 25., kedd

A tehetetlenség fogságában




Bár világszerte jellemző az emberek passzivitása a társadalmi, környezeti problémák megoldása terén, ez a Kádár-korszakban de-politizált Magyarországon hatványozottan jellemző. Vizsgáljuk meg tehát első körben azokat a közéleti tényezőket, szervezkedési munkavégzési lehetőségeket amik rendelkezésünkre állnak és egyúttal tárjuk fel azt is, hogy ezek miért nem érik el vagy miért csak részben érik el céljaikat. És, hogy szűkítsük a kört specializálódjunk a magyar állapotokra.

Első csoport: Politikai pártok

Abban a korban, amikor közhely a képviseleti demokrácia csődje nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a dolgok megváltoztatására indított harc ezen frontja egyből elbukik vagy inkább meg se nyílik. Ugyanis az állapotok konzerválásában érdekelt nagytőke és ipari lobbi figurái teljes mértékben magukévá teszik a politikát. Ezen az ajtón értelmetlen kopogtatni mivel ez egy tömör falra festett ajtó képe csupán. A profi politika szintjére el se jutnak azok a progresszív alternatívát kínáló gondolatok, amik szükségesek a változás eléréséhez.

Második csoport: Verbális terroristák, politikai mozgalmak

Azok, akik a fenn említett okok miatt sohase jutnának be a parlamentbe vagy közelébe se jutnának
egy párt finanszírozásához szükséges forrásokhoz, politikai mozgalmakat alakítanak. Ők azok akik meggyőződéssel rendelkeznek, nem a pénz hajtja őket hanem egy eszme, ideologizálnak . Ezért nincs helyük az ipari lobbi és a globális tőke helytartói testületében. Viszont üzenetüknek továbbra is hangot akarnak adni akaratuknak, továbbra is érvényt akarnak szerezni, titkon remélik,  hogy valamilyen nagy törés folytán beszivároghatnak a parlamentbe. Addig is próbálják magukra felhívni a figyelmet ennek legjobb eszközét alkalmazva, botrányt csinálnak. Hihetetlen véres szájal megáldott vezérszónokaik igyekeznek minél nagyobb tyúkszemeket találni a társadalom testén amire ráhághatnak, illetve passzívan agresszivitást és határozottságot próbálnak sugallni. Mind két oldalon láthatunk erre példát dübörögve menetelő egyenruhások vagy pakondekliből készült szobrokat csonkoló csürhe formájában. Az ilyen kezdeményezések általában a görcsös feltűnési viszketegség és a figyelemfelkeltés miatt valósággal megerőszakolják azokat az eszméket, amikből kiindultak és pár év után a süllyesztőben végzik.

Akiknek nem célja a politizálás:

A fejlődés következő szintje. Az ilyen kezdeményezések terén már tudunk eredményekről beszélni viszont nem ismerünk értelem szerűen konkrét példákat, nem kapnak nyilvánosságot, sőt létüket néha szánt szándékkal maguk titkolják a zaklatás elkerülése érdekében. Azok akik belátták, hogy a politika semmi lehetőséget nem rejt magában és a terepen láttak neki a munkának. Gazdasági szövetkezetek helyi szinten persze, zöld kezdeményezések tartoznak ide. De még ez a terep is túlságosan ki van téve a haladás útjában álló erők befolyásának. Ugyan a politikában mint olyanban már nem vesznek részt de a bürokráciában igen és sokszor gabalyodnak a hivatali útvesztőkbe illetve sokszor hígulnak fel opportunistákkal akik pályázati pénzekre és konkurens vállalatok bemocskolásának lehetőségére fenik a foguk. A környezetvédelem ugyanis jó szlogen, jó támadófegyver egy konkurens vállalat ügynökei számára. Erre is láthatunk már számos példát hazánkban.


Hol a megoldás?

Az utóbbi kategória tagadhatatlanul a legkívánatosabb és legeredményesebb mind közül, azonban még mindig nem elég elővigyázatosak és nem elég tisztán látóak ezek a mozgalmak. Véleményemmel ezzel kapcsolatban pedig nem vagyok egyedül. Talán nem lehetetlen egy rossz irányba száguldó vonatot visszafordítani de azzal a lehetőséggel is számolni kell hogy fel se szálljunk a szerelvényre. Ez a lehetőség ugyanis birtokunkban van. A bürokráciát szükségessé tevő igényeket magunk is ki tudjuk elégíteni, nem szabad tehát semmilyen ponton érintkezni a rendszerrel amit reorganizálni kívánunk az elinduláson túl. Nem remete módjára történő elszigetelődésről beszélek hanem értelmes és célszerű önszervezésről. A jogszabályoknak és a törvényeknek se kell ellentmondani felforgató módon csupán keresni kell azokat a pontokat a jogi kiskapukat ahol a példának felhozott szerelvényről biztonságban le tudunk ugrani. Nem szabad esélyt adni tehát a hatalomnak nem szabad a bürokráciában bízni. Csak így őrizhetjük meg ötletünk, eszménk eredetiségét akármi is legyen az.


Sárkány Zsombor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése