2015. november 24., kedd

Szabó Kornél- Egy ember önzősége


Csak én lennék?
Hiszen csak magamat érzem, a saját érzelmeimet tudom csak uralni. A többi ember olyan kiszámíthatatlan. Olyan sokszor becsaptak, nem hagytak nekem lehetőséget a választásra, nem értem őket. Magamra hagynak amikor szükségem lenne rájuk, elfordulnak tőlem, kiszámíthatatlanok.
Egyedül maradok és apró jelentéktelen porszemként sodródok majd ezentúl. Hiszen senki se bántja a porszemet, mert nem tudják. Nem tudják, hogy létezik.


A porszem csak magában bízhat, hiszen nem tud róla senki semmit a világon.
Senki sem látja, viszont ő lát mindenkit. Látja a többi porszemet, és látja az embereket egymással. Látja, hogy meglepő módon megbíznak egymásban, majd kevésbé meglepően sokszor csalódnak. De boldogok. Képesek boldogok lenni azok akik csalódnak.
A porszem nem boldog. Viszont végtelenül csalódott mindenben. Úgy érzi nem képes újra megbízni másokban. Olyan mélyen találta magát ahonnan egyetlen, felé kezét nyújtó személy kezét se látja elég közelinek ahhoz, hogy megragadja. Így hát meg se próbálja.
Lassan eltávolodik magától is. Alapvető döntések is lényegtelenné válnak számára, mint például, hogy merre sodródjon, melyik szél áramlatába kapaszkodjon bele és melyikbe ne. Aztán már az is zavarni fogja, hogy van a szél. Nem akarja, hogy fújjon.

Ne fújjon a szél!
De a levegő nem hallgatja meg a kis porszem kívánságát, óhaját, majd később parancsát, így ugyanúgy fúj, mint mindig.
Inkább leszállok egy magányos sarokba ahol nem ér el. Akkor a világ szele nem ér majd el, s én nyugodtan fekhetek.

Egyre kevésbé gondolkozik magáról valósan. Különböző dolgokat talál ki.
Ennek a saroknak én vagyok az Ura! Ide nem léphet be senki az engedélyem nélkül.
Telik-múlik az idő és úgy néz ki a porszem törvénye igaz, hiszen senki sem akar belépni oda.
Egy nap valaki mégis megsérti a határt, talán egy másik porszem, vagy ember.
Ekkor a porszem hihetetlen haragra gerjed, kikelve magából utasítja el, hogy az ő területén más is tartózkodjon.
Menj el! Ez az én helyem! Itt te nem lehetsz senki, én voltam itt előbb!
A látogató elmegy, belekapaszkodik a szélbe, de még egyszer visszanéz.
A porszem dacosan bámul vissza rá, dühöt mutatva.
Csak nyomokat hagyott maga után.
És mennyire idegesítik azok a nyomok! Nem tudja eltüntetni őket sehogy. Éjjel-nappal a látogató forog a fejében, kitölti minden percét. Iszonyatosan dühös rá amiért csak így betört. Már el is felejtette, hogy régen bárki betehette lábát az ő területére, szívesen osztotta meg minden helyét másokkal.
Hiszen már elhatározta magát, hogy őt többet nem bánthatják holmi megbízhatatlan emberek.
S ahogy duzzog, csendesen felébred benne a vágy, hogy kimerészkedjen a többiek közé. Köztük legyen és bízzon. Csak akkor bízhatnak benne, ha ő is bízik másokban.
Gyerekként milyen egyszerű volt még ez.
Úgy dönt, hogy megpróbálja újra. Nem számít, hogy amikor elindul akkor mosolyt lát-e vagy gúnyt. Ő bízni akar abban, hogy valaki lesz aki szereti majd őt eléggé, hogy ne akarjon porszem lenni.
A sarokban ekkor pedig már egy ember kuporgott.

Merthogy a szeretet vágy eldobása csinált porszemet belőle,
és szeretetre való vágyakozás csinált belőle embert.


Semmiért egészen 
Nem én
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Hogy önző vagy, az igaz,                             
Neki nem vigasz.                                          
Ha szeret, élete tied,                         
Többé tesz, ha megérted.                            
Bánnám, ha bent lenne                                
Csupán úr a szerelem;                                 
Rabság-cím feloszlik,                                   
Ha az ész óva int,                                         
Örülök, ha örülhetek,                                    
Az Ő-törvény szerint.            
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a 
Sorsomnak alkatrésze légy.

Áldozatok vagytok oltáron:                           
Egymást faló entitások.                                
Hogy lehetnél jó vendég,                              
Ha soha nem osztod házad gyümölcsét?    
Alku, ha szent, az alku; egyezség                
Tartó: kölcsönös tisztesség.                         
Öngyilkos félelem,                                       
Egyéb rettenet;                                             
Mást kér az Én:                                            
Életemnek formálója légy!                                       
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Túl sokat aludtál, hát megpihensz                
S magad egyre csak szégyelled.                 
Szemed megcsal,                                        
Dörgöld szorgosan.                                      
Elhagyod hited, tudva                                   
Ellentmond tömjénszagú szádnak.              
Ő tart példát                                                  
Neked, szárnyatörött madár.                       
Magadnak mutogasd                                   
Hogy milyen a világ-kopár!                                      
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Nincs Neki köze ahhoz,                               
Ki gőgöt rejt; alattomos,                                
Nagy szavakba ágyaz                                  
Rabszolga vágyat.                                        
Csak félerős a szikla,                                   
Ha ingatag a talpazat.                       
Bús törmelékkel körbevett                           
Kősírod terjeszted.                                        
A hűs hantba,                                    
Ő csak talán-téved.                                      
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
  
Kire törvényed él,                                         
Vajon szerencsés?                                       
Ha azon kívül állat vagy,                              
Ki lesz a gazdád, te vad?                             
Tán nem süt majd rád a Nap,                      
S nem takar be az éjszaka?                         
Nem te döntöd el,                                         
Hogy milyen lesz:                                         
Önkényes uralmad,                                      
Végső megítélése.                            
Szabó Lőrincz
Szabó Kornél                                     l

--

Vándor, az út porát szeméből könnyen kitörölheti, de nem könnyek nélkül.



Szabó Kornél

2015. november 15., vasárnap

Horváth Martin- Francia átok



Mindenki megrendülten áll a párizsi történtek előtt. Mindenki, köztük én is. Sajnos meglepődötten viszont nem. Tudtuk, hogy ez lesz. Mindenki tudhatta, sejthette. Nem ez volt az első és nem is az utolsó hasonló eset. A kérdés, hogy hány ártatlan emberélet kell még, hogy belássuk, mi folyik Európában?

Franciaország elátkozott szerepben alakít az újkori történelemben. Elátkozottsága a 18. századtól datálható, a sokat emlegetettet francia forradalom óta. Ez a történelmi esemény, mely elindította napjaink ideológiai-szellemi gyökereit. Ezek a szellemi-ideológiai csírák vezettek a 20. század legvéresebb történelmi eseményeihez, és vezetnek a 21. századéhoz is. Franciaország 1789-es forradalmában gigantikus lökést adott, hogy Európát, majd a Nyugati világot a sötét, materialista métely felé taszítsa. Ennek a mételynek a része az a vad liberális, egyenlőséget vizionáló, multikulturalizmus is, amely végleg romba dönti azt az országot is, ahol eszmei csírái gyökerezni kezdtek. 

Multikulturalizmus. Ez a mai kori, liberális, felvilágosult Európa nagy vívmánya. A nézet mely feltételezi, sőt tényként jelenti ki aggódó európai emberek millióinak, hogy bizony eltérő rasszok, kultúrák és vallások összekeveredése, békés egymás mellett éléssel megvalósítható. Az aggódó milliók Nyugat-Európában pedig évtizedek óta érzik a bőrükön, hogy ez nem így van. Az európai ember halála a vége ennek a nagy multikultinak. Rassz szempontjából és kultúra szempontjából egyaránt. A többi népek, Közel-Keletiek, Afrikaiak ugyan felülkerekednek demográfiailag már, de végső soron ebben a hatalmas kulturális olvasztó tégelyben minden résztvevő elveszti identitását. Egy szürke, nagy, minden gyökerét vesztett embermassza lesz.  Ezt legjobban a vezetők tudják. A Merkelek, Hollande-k, Junckerek tudják a legjobban. Európa önjelölt sírásói. De miért?

Sokan háborognak a migrációs válság alatt, hogy „az EU vezetői megbolondultak” és értetlenkednek, hogy lehetne ennyire ostobák. Nem ostobák és nem bolondultak meg. Vagy nem most és nem emiatt lehet őket annak nevezni. A migrációs válság egy pontos, összetett terv része. A terv mely Európát a francia forradalom utáni ideológiákra alapozva, egy nagy hatalmas Európai Egyesült Államokká kívánja tenni, a nemzeti szuverenitást felszámolva, a népek sokszínűségét és identitását megsemmisítve. Az 1968-as baloldali diáklázongások is ebbe az irányba vittek, amit Párizs szintén megtapasztalt. A ’60-as évek óta tartó bevándorlással pedig már régóta érzi a hatásait. Már akkoriban is történt terror akció, ahogy 2005-ben is volt szükségállapot, és az év elején a Charlie Hebdo-s incidensre is mindenki emlékszik még. A probléma nem francia probléma, Európai probléma. Franciaország jelene, az Németország, Nagy-Britannia jelene is. Valamint egész Európa szomorú jövője. Európát káoszba kell taszítani. A recept egyszerű. A sokszínű európai népek egy szuper-állam, kultúra nélküli égisze alá való bevonása igencsak nehézkes. Politikai eszközökkel, liberalizmus ide vagy oda, nem sikerült kellőképp. Ezekkel az őshonos népekkel nem tudta véghez vinni a politika, álságos akaratát. Ezért a társadalmát le kell cserélni. Etnikailag más népekkel feltölteni. Akik bevándorlóként eleve identitásukat részben elvesztett tömegek. A migrációt ezért segítik, és ezért tűnik nekünk minden lépése az EU-nak ostobának. 

Ezt azért fontos leszögezni, hogy ne ülhessünk fel a csapdájuknak. Ne a muszlimokat és bevándorlók tömegeit tegyük főfelelőssé. A céljuk, hogy feszültségek és gyűlölet legyen az európaiak és a muszlimok között. Ez pedig egyre inkább radikalizálja mindkét félt, és hamarabb esnek bele az Európai nemzetek polgárháborúkba. A polgárháborúk szétfogják őket szabdalni és nemzetállami mivoltuk felértékelődik, mind ezért, mind etnikailag. Ebből a káoszból kerül ki megmentőként a nagy Egyesült Európa mely erős kézzel, minden nemzetet egyesít. Távoli, fantazmagórikus? Lehet. Lehet, hogy annak tűnik, de annak tűnt a mindennapos terrortámadás víziója is egykor. Annak tűnt a milliós migráns konvoj is. Ettől még megtörténtek.

Háborúban állunk. De nem Európa és az iszlám áll háborúban. Az emberség utolsó maradványa áll harcban az EU vezetőivel, az őket pénzelő körökkel, amelyek egyben az Iszlám Állam pénzelői is. Európa mi vagyunk. Az európai értékek, hagyományok és kultúra őrzői. A vezetőink felülről, a bevándorlók belülről bomlasztanák ezt szét. Ne hagyjuk és ne legyünk naivak, őrizzük ezt a hatalmas értéket. Ne hagyjuk, hogy több száz ártatlan haljon meg, mire felébrednek népeink. Ez az Európa már nem az amiben mi felnőttünk. A gyermekeink, unokáink egy olyan Európában fognak élni, mely mindenhol, minden percben egy Párizs. Nem hagyhatjuk, hogy Európa ezt jelentse.
Horváth Martin

2015. november 9., hétfő

Hegyi István- Civil média



Az információ hatalom. Az emberiség javára lehet fordítani, de ugyanakkor vissza is lehet élni vele, ezért hát nem mindegy, hogy honnan kapjuk a híreket, milyen körök kezében összpontosul a hírközlés.

Keresgéltem az interneten, hátha valaki fejéből már kipattant ez az ötlet és meg is valósította. Nem kutattam át az internet minden rejtett bugyrát, csak facebook-on keresgéltem, hát akadt is pár találat, de azok nem fedték le azt, amire én gondolok. Mit határoz meg számomra, hogy civil média? Ahhoz, hogy ezt megértsük, tisztázni kell, hogy mi is a média.

A média nem más, mint tömegtájékoztatás. A mai világban könnyedén eljuthat egy információ a világ egyik a végéből a másikra, rádió, televízió, újság, internet és egyéb eszközök által. Mint sok mindennek, ennek is megvan a maga előnye és hátránya is. Az előnye annyi, hogy gyors és tudhatsz olyan eseményekről is, amik a nagyvilágban történnek, ezzel bővítve ki a világlátásodat. A hátránya viszont az, hogy könnyedén vissza lehet vele élni. Egy érdekcsoport kénye-kedve szerint befolyásolhatja vele a közvéleményt, saját céljainak elérése érdekében. Eltorzíthatják a valóságról alkotott képedet, kettős mérce és hamis hírek alkalmazásával. Mivel a fősodratú média a hatalom kezében összpontosul, ezért könnyedén befolyásolhatják vele az egyszerű embereket, olyan irányba terelhetik a gondolkodásmódunkat, amely hatalmasok számára kedvező.
A médiával az a gond, hogy bizonyos oldalakat képvisel, mint baloldal és jobboldal. Nem képesek objektívan vizsgálni a történéseket, a dolgok egyik és másik oldalát propagálja. Ezen oldalak eredménye az általánosítás, kettős mérce és a megosztás, amelyek közösségromboló hatást váltanak ki.

Újságírókra támaszkodunk, akiket fizetnek a hírközlését. Meghatározzák nekik, hogy mikről tudósítsanak, a beküldött anyagot megvágják, cenzúrázzák, ha szükséges és olyan tálalásban közlik az emberek felé, amilyenben csak akarják. A politika keze erősen beleér az újságírásba és ez nagy probléma, emiatt a hírközlés a politikai pártok viaskodásának csatamezejére vezet. Olvashatunk persze hasznos írásokat mindegyik oldalról témától függően, egyikről többet, másikról kevesebbet, de egyik oldal sem képes lefedni teljesen a valóságot. Egyik ezt mondja, másik azt. Ezért kell hát kezünkbe venni a médiát és ez a civil média.

A civil média lényege az lenne, hogy alapítani kell egy csoportot, ahol az emberek megoszthatják tapasztalataikat, történeteiket egymással. Több szem többet lát. Ez a csoport az élet minden területéből magába foglalna embereket, mint például orvosokat, szakácsokat, közgazdászokat, jogászokat, mezőgazdászokat, szakmunkásokat, rendőröket, katonákat, munkanélkülieket, alkalmazottakat, környezetvédőket, felszolgálókat, diákokat, sofőröket, stb... akik megosztanák egymással a személyes élményeiket,tapasztalásaikat.

Példaként említenék egy lányt, aki meg osztotta a facebook-on személyes élményét, amelynek a lényege az, hogy a nagypapáját nem látták el a kórházban, mert a migránsoké volt az elsőbbség és ennek meglett a szomorú következménye. Ő pedig felszólalt,hogy ez igazságtalan így. Ha nincs a facebook, akkor ez a történet sosem került volna a hallgatóság elé, mivel ezt a média sehol nem közölte le.

Ezért kellene az ilyen személyes tapasztalásokat összegyűjtenie egy csoportnak. A hasonló történetek megosztása arra is jó, hogy a többi ember erőt merítsen belőle, hogy legyen mersze kiállni az igazságért, mert látja, hogy másnak is sikerült, ezzel példát is mutatva embertársainak.
Gondoljunk csak bele, mennyire átfogó képet kaphatnánk az ország helyzetéről, ha tiszta betekintést nyerhetnénk az élet különböző területeibe, hogy azok valójában miként működnek, mik a hibái, milyen történések határozzák meg. Nővérek, orvosok tálalnának ki az egészségügy állapotáról, a mezőgazdasággal foglalkozó emberek arról, hogy fejlődik-e vagy inkább romlik a mezőgazdaság az adott országban. Szakmunkások arról, hogy érdemes-e ezen a területen elhelyezkedni, mennyire könnyű, vagy nehéz szakmunkásnak lenni. A szakácsok az éttermek működéséről, megfizetik-e őket rendesen, vagy mennyire kell agyon dolgoznod magad és még sorolhatnám. Hangot adhatnánk a minket ért igazságtalanságoknak. A mi kezünkbe kerülne a hírközlés. Minket, egyszerű polgárokat senki nem fizet, hogy hazugságokat terjesszünk. Persze provokátor, dezinformátor ügynökök mindig akadnak, de ahhoz, hogy sok ezer ember valóságról alkotott képét elferdítsék, ahhoz nagyon gatyába kéne szedniük magukat.

Ez a csoport erősítené egymásban a bizalmat és mivel az összefogás lenne az alapja, a széthúzással ellentétben, ezért a hatása a társadalomra közösségépítő lenne. A civil média egy lehetőség. Lehetőség a sok közül arra, hogy az elménket felszabadítsuk, visszavegyük azt a hatalom kezéből és a saját magunk urai legyünk. Úgy tudom, hogy ilyen csoport még nem létezik, bárki, aki úgy érzi, hogy van ideje, energiája, kedve és/vagy motivációja, hogy létrehozzon és vezessen egy ilyen közösséget, az bátran csinálja meg, mert ez hasznos tényező lenne a változásban.

Hegyi István