2016. február 23., kedd

S.D- Etnosz és Volk

Ha nacionalizmusról beszélünk meg kell vizsgálnunk a történelem során felbukkant nemzet és nép fogalmakat és azok jelentését:

Az archaikus időkben, a történelem számítás kezdetén a nagy civilizációkban általános volt a jelenség miszerint a kiválóak egy szűk rétege uralkodott egy a területen élő nép felett. Az „uralkodó náció” és az uralt csoportok rendszerint vérségileg és kulturálisan, alapvető indentitásukban különböztek. Amit ma antik görög kultúraként ismer a világ csupán az arisztokrácia, vagy a az Indiai kasztrendszer kifejezését használjuk a „kétszer születettek” kultúrája. A kultúra általában felülről lefelé hatott. Erre nagyon jó példát találunk saját nációnkban, hiszen a betelepült magyarság az itt élő szláv, germán, avar, törzseket saját kultúrájába olvasztotta
.
Jelen írásban alkalmazzuk az „árja” fogalmat ami kiemelt fontossággal bír. A nemzetiszocializmus során a szót teljesen helytelenül alkalmazták, materiális kategóriaként. Az árja sokkal inkább egy szellemi behatásra utal, sem mint faji származásra, bár tagadhatatlan hogy ez az embertípus csakis bizonyos rasszokban jelenik meg.
De nem az adott rassz egészében!

Az árja típus ellentéte az úgynevezett an-árja ember. Egy organikusan tagolt társadalomban ezen két típus tagjai a nekik legmegfelelőbb hierarchiába tagoltan jelennek meg.

Vannak olyan rasszok amelyek nem rendelkeznek olyan réteggel ami szorosan kitüremkedne az átlag ember szintjétől, az ilyen népek a „lemúriai szubsztrátum” tagjai, hogy szanszkrit fogalomvilágban maradjunk. Ilyen rassz a négerség vagy cigányság akik nem képesek az anyaginál szorosabban különböző kultúra létrehozására. Ezen rasszok természetes törzsi kereteinek megbontása hatalmas aláesést jelent a rassz tagjainak, gondoljunk csak a modern afro-amerikaiakra.

Az árja és an-árja megkülönböztetés nem azt jelenti hogy ne lenne létjogosultsága egyik vagy másiknak. Csupán arra van szükség hogy mindegyik típus beteljesíthesse saját princípiumát és elfoglalhassa saját organikus helyét a társadalomban.

Az árja réteg szembetűnően képvisel egyfajta internacionalizmust. Ennek oka hogy a „szellem” felülről lefele érkező utat jár be, és mivel egy az Isten érthető módon minden nép szellemi rétege „egy konklúzióra” jutott a legtöbb kérdésben. A különbözőségek itt abban állnak hogy az adott náció szellemisége hogyan viszonyul az abszolútumhoz. Minél feljebb lépünk, a kultúra annál „univerzálisabb”. Ahogy lejjebb törünk annál jobban érvényesülnek az anyag közeli népi vonások, a kultúra is alapvetően az „e világ” felé fordul. Előtérbe kerülnek a sajátosságok, a rasszi, nemzeti, majd közösségi különbségek. Egyre nagyobb befolyása van például a környezetnek, lakóhelynek.

Foglaljuk össze az eddigi alapokat:

-árja réteg: szellemileg az átlag felett állnak, feladatuk a szellem fenntartása és az an-árja kaszt számára való kiszolgálása.
-an-árja réteg: a szellemileg tompább csoport, anyaghoz kötöttebb szellemiség, feladatuk az árja kaszt szolgálata cserébe a szellem kiszolgálásáért.

És kivételt képeznek a lemúriai népek ahol nem jelennek meg az árja csoporthoz tartozó tisztségek, vagy ha meg is jelennek sokkal anyagiasabb formában
.
Népenként, nemzetenként, rasszonként, közösségenként változik az árja, an-árja csoportok aránya, szerepe. Minden népnek, nemzetnek, rassznak, közösségnek vannak egyedi, sajátos szellemiségei, amik felfelé haladva jelentőségükben csökkenek, és az univerzális szellem veszi át helyüket.

A változatok alapvető iránya: észak-kelet és dél-nyugat. Észak és kelet esetében mindig az inkább árja csoportok nyernek nagyobb hangsúlyt, míg dél és nyugat irányában inkább az an-árja elemek dominánsak egészen a lemúriai népekig.

Minden csoportnak megvan a maga organikus szerepe, egyik sem magasabb vagy alacsonyabb a másiknál a szó szociáldarwinista értelmében, hierarchiáról csakis az Isten közeliség szempontjából beszélhetünk.

Minden civilizáció akkor kezdett el hanyatlani mikor ez az organikus szerepfelosztás felborult, egyik vagy másik irányultság került hangsúlyba.

Ezt történt az európai civilizációval is mikor a középkor végén, amíg ezek a társadalmi princípiumok többé, kevésbé fennálltak, az az után következő reneszánsz során végképp elenyésztek. Az árja réteg figyelme egyre jobban a világira, az anyagra fordult és egyre kevesebb érték volt ami megkülönböztette a társadalmi kasztokat a legalsó kaszttól. Ez a nivelláció vezetett végül a népi nacionalizmus megjelenéséhez ami már nem tesz különbséget árja és an-árja szerepkörök, és paraszti valamint nemesebb kultúrák között. A nemzetet eredetileg csak az árja rétegre értették, a mai fogalom csak a francia forradalom során alakult ki.

A megmaradt, ám kiüresedett árja feladatokat egyre alkalmatlanabb emberek vették kezükbe, kiket már nem a szellem, hanem az anyag választott el a néptől. Pénzhierarchia. Polgári társadalom. Kereskedői társadalom. Az addig teljes mértékben eszköz szerepű gazdaság, céllá vált. Ha egy náción belül mindenki egyenlő, akkor logikus lépés az internacionalizmus, ahol már a népi szellem sem számít, csak a kiüresedett, anyagközpontú világpolgár szemlélet.

Ez nacionalizmus káros, hiszen a paraszti kultúrából nem lehet matyómintás bazilikát építeni, vagy népi énekekből melyek témája a mindennapi anyagi lét, nem lehet gregóriánt csinálni.


Épp ezért az egyik legnagyobb feladatnak tartom minden hagyományos értékek mentén mozgó ember számára az eredeti, organikus hierarchia visszaállítását mind a társadalmi és kulturális szinten.
S.D

2016. február 17., szerda

Horváth Martin- Jobboldali individualizmus

A jobboldal-baloldal felosztás mára talán kicsit idejét múltnak tűnhet, ebben sok esetben igazat is adok. Azonban bizonyos világnézeti, értékrendbeli dolgok megítéléséhez még sok esetben mindig ezek a halmazok szolgálnak nekünk legjobb segítségül. 

A jobb és baloldal felosztás az 1789-es francia forradalom után nyert értelmet, mikor is a francia Konvent konzervatív, régi rendszerhez, királysághoz ragaszkodó, az újításoknak ellenálló képviselői a terem jobb oldalán ültek, míg a forradalmi, újításokat képviselők a bal oldalán. A jobboldaliság tehát egybeforrt a hagyományos értékek képviseletével, a felvilágosodás utáni ideológiák elvetésével. Természetesen mára ez sem teljesen igaz, hisz a konzervativizmus, mint alapvető jobboldali ideológia is a felvilágosodás terméke és a demokratikus alapelveket, a kapitalizmus gazdaságban betöltött szerepét elfogadta. Azt ne is boncolgassuk, hogy létezik liberális konzervativizmus és a többi…

A jobboldali értékek alatt klasszikusan olyan értékeket értünk, mint: nemzeti identitás hangsúlyozása, vallásosság, kultúra- hagyomány tisztelet és az ezekből fakadó erkölcsiség megtartása. Értelemszerűen a baloldal ezeket az értékeket elbagatellizálja, másodsorban kezeli jobb esetben, de végső soron, hosszú távon- nyíltan, vagy burkoltan- elakarja törölni és egy egyetemes, globális világot képzel el, ahol az ember minden más identitás felett álló létezőként kezelendő. Utóbbit kétségtelenül el kell utasítanunk. Ugyanakkor akad a jobboldaliságnak olyan passzusa, amelyet szintén. Ez a jobboldalnak olyan sajátossága, ami minden egyes jobboldali ideológiában fellelhető, a jobbközéptől a szélsőjobbon át az ultrajobboldalig, természetesen eltérő mértékben. Ez pedig az általa képviselt értékek megvalósításának elmélete és gyakorlata. A forma, amit legalkalmasabbnak vél az értékei kiteljesítésére és érvényre juttatására. Ez az autokratikus, tekintélyelvű, de minimum etatista felfogás, az állam szerepének túlértékelése, a társadalom kizárólagosan hierarchikus modellje. A jobboldalnak egyértelműen része lett az az állam és rendszer felfogás miszerint a társadalomra ezeket az értékeket felülről, egy elit részéről lehet érvényesíteni. Ez az autokratikus, rákényszerítési módszer és a nép, mint olyan, óhatatlan lenézése a jobboldal legnagyobb rákfenéje.

Ez abból az egyáltalán nem jelentéktelen filozófiai gondolatból születik, hogy miképpen értelmezi az egyént. Az egyén a baloldalon mindenek felett áll, és az egyéni kiteljesedés gúzsba kötőjének tartják a nemzeti, kulturális identitást, a vallási tanokat vagy a hagyományokat. A jobboldal ellenben az egyén kiteljesedését, az individualizmust tartja a nemzet, az állam, és a tradíciók gúzsba kötőjének. Egyik félnek sincsen igaza. Talán pontosan ezért is érezzük olyan idejétmúltnak és feleslegesnek ezt a jobb-bal felosztást. A jobboldal az egyénre úgy tekint, mint a nemzet, a birodalom, a kultúra egy kicsiny szegletére, képviselőjére, egy fogaskerékre a nagy egészben. Ez egy végzetes tévedés. A jobboldal számára az egyén értelmezhetetlen. Kasztokban, néprétegekben gondolkodik. Ha a magyar jobboldal a keresztény-nemzeti értékrendet képviseli maga állítása szerint, akkor a magyar emberekre úgy tekint ideális esetben, hogy azok a magyar nemzet egy kis darabkája, aki képviseli az magyar nemzetet, illetve a (mű)keresztény kultúrkör egyik sejtecskéje. Mint pixelekre tekint az emberre, melyek összessége kiadja a nagy képet, a keresztény, magyar nemzetet. Tömören, úgy áll a dolgokhoz, hogy az egyén azért van, hogy a jobboldali értékek létezhessenek. Holott pontosan fordítva…a jobboldali értékek átélése szükségeltetik az egyén kiteljesedéséhez.

A baloldal hatalmasat téved, mikor a konzervatív értékeket ellenségnek tekinti az egyén szabadsága tekintetében. Ezek nélkül céltalan, nihilista szabadossággá és végül önpusztítássá válik a lét. A jobboldal pedig hatalmasat téved mikor ezeket az értékeket az emberi individuumok fölé helyezi és az egyének létét ezen szellemi és formális létezők feltétlen szolgálatába állítja. Mindegyik variáció az emberi kiteljesedés és szabadság ellen való tett. Ugyanakkor a jobboldal vallja is azt, miszerint a rend megléte hozza el a szabadságot. Sokkal inkább érzem valósnak József Attila gondolatát, miszerint „ a szabadság szüli a rendet”. Minthogy pedig a jobboldalnak markáns elképzelése van a rendről- melyet először létre kell hozni-, ezért katonásan akarja beállítani a társadalmat. Az egyénből katonát farag, aki hűen parancsot teljesít és megszokott, megadott sablonok szerint éli mesterkélt életét. Valójában azonban nem katonákra, hanem harcosokra van szüksége a világnak. A harcos pedig saját maga tudja mi a helyes. Tudja és érzi, önön lényéből fakadóan. Nem mondták neki meg, nem fenyítették és kényszerítették rá arra amit gondoljon. Nem erőszakoskodtak, hogy „bizony ez a helyes ezt kell vallanod”, ahogy ez jobboldali, kifejezetten radikális jobboldali mozgalmakban dívik. A harcos magától jön rá, és tapasztalja ki, érzi át mi az, amiért érdemes, sőt kell küzdeni. Jelenleg ezeket az értékeket a jobboldalon konzerválják, inkubátorba tartják és mint címkét lengetik, de nem értik és nem érzik át a valóját. Mint egy letűnt kor elmúlt értékeit, megsárgult képet, őrizgetik burokban, de már rég nem az övék, már rég nem élő és nincs a szívükben. Ezen értékek élettelen erőltetése pedig még le is járatja, meggyűlölteti ezeket a társadalomban.

A jobboldal valójában olyan emberekből áll akik saját maguk sem értik miért, de ösztönösen gyűlölik a baloldalt. Erre ellenreakcióként pártolnak a jobboldali értékekhez. Valamilyen belső, lelki frusztráció sodorja őket az áhított rend oldalára. Valójában saját maguk belső rendjének igényét vetítik csak ki a világra. Saját maguk kiteljesedését, a maguk szabadságát halogatják. Félnek a szabadság adta felelősségtől, ezért menekülnek dogmákba és saját individuumukat felülíró vezérek, ideák helyeslésébe. Az egyéniséget, az individualizmus minden formáját ellenségképnek tekintik a közösséggel szemben. Holott csak is a saját maguk lábán álló, önálló módon egy adott szellemiségre és gondolkodásmódra jutó emberek képesek, egészséges, alkotó, hasznos közösséget létrehozni. Az egészséges individualizmus képes egy egészséges hierarchiára, egészséges közösségekre, akik képesek saját maguktól alulról szerveződve kitermelni a felsőbb, rátermettebb embereket. Ez nem a demokrácia választójogát jelenti, ahol mindenkinek egyenlő szavazata van szellemi szintre és érettségre való tekintet nélkül. De nem is az autokrata felülről szerveződő, erőltetett mesterkélt hierarchiát jelenti.
Akik ellenforradalmilag igyekeznek visszatérni a felvilágosodás előtti rendszerekhez, valójában legjobban a tojásba visszabújó teknősre hasonlítanak. Mikor a teknősök a tengerparton kikelnek a tojásból el kell indulniuk a tengerbe. A felvilágosodás volt az, ami őket eltérítette és a száraz, sirályokkal teli halál földjére irányította. A jobboldal, az ellenforradalom pedig vissza akarja terelni a „társadalom teknőst” a tojásba. Mert ott már egyszer bevált, ott már jó volt. A probléma, hogy ott is halál vár rá egy idő után, mert a rendeltetése eljutni a tengerbe. Ez veszélyekkel és kockázatokkal jár, de másképp nem teljesíti be rendeltetését.


Felül kell kerekedni ezeken a jobb és baloldali korlátokon és megérteni, hogy az emberiségnek feladata és iránya van. Ezt csak is a jobboldali értékek mentén lehet elérni, de azok régi érvényesítési formulái nem alkalmasak erre. Egy új, egy alternatív felvilágosodásra van szükség, melyben az uralkodó gondolat- nevezzük jobb híján úgy- a „jobboldali individualizmus”. Az egyéni, emberi lélek szabadságát előtérbe helyezni, mely csak is a nemzeti, kulturális, vallási, egyéb identitásbeli értékekkel teljesedhet ki. De ezek az értékek állnak szolgálatába az egyénnek, nem pedig fordítva. Az embereknek saját maguktól rá kell találniuk a bennük kiteljesedő formájára a jobboldali értékeknek. Átérezniük, átélniük, megélniük kell azt, amit helyesnek vélnek. Másképpen nincs értelme. Nincs értelme centralizáltan kőbe vésni és helyesnek kikiáltani, kötelezővé tenné, mesterségesen életben tartani lélegeztető gépen ezeket az értékeket. Mert jelenleg hiányzik a jobboldalról a lélek, az emberi, személyes varázs. Pedig pont, hogy az emberi lélekért, a szabadságért léteznek ezek az időtől és tértől független szellemiségek, amelyek a szívünkben kiteljesedhetnek, és mindenkit egyénileg irányíthatnak saját maga sorsa beteljesítése felé. Számoljunk le a „katonák” jobboldalával és egyéni, önszántukból megértett és átérzett jobboldali értékrendű emberekre törekedjünk. Még ha sokkal nehezebb is és utópisztikusabb is, azonban ez a helyes. Nem lehet kompromisszum a praktikummal, az evilágon működőképesebbnek tűnő módszerekkel. Talán kicsit mindig a lehetetlent kell kitűzni célnak, mert az vezet folyamatos jobbra való törekvésre. Ez a jobboldali individualizmus a valódi és legteljesebb idealizmus. Ami ugye bár, megint csak markánsan jobboldali érték. 
Horváth Martin

2016. február 16., kedd

Hegyi István- Pozitív gondolkodás

"Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát.
Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét." – Karinthy Frigyes


Pozitív gondolkodás hazugsága

A mai kaotikus világban nagy divattá vált a dolgok tiszta jelentését megmásítani, hamis köntösben tálalni a társadalom számára. Mondhatni ez a hatalom egyik fő mestersége, amely nagy sikereket tud elérni a világ feje tetejére való állításában.
A világunkban zajló egyre nagyobb zavarosságban a pozitív gondolkodás jelentése sem bújhat el ezen, hatalmi mesterség alól. Miért is bújna ki, hiszen nagyon is előnyös a hatalom számára.
Nagyon sokan nem kezelik helyénvalóan ennek az iránymutatását.
A pozitív gondolkodás gyakorlati felhasználói többségében úgy tartják, hogy a szép dolgokat szabad csak észrevenni az életben, mert ez jelenti a boldogság és a siker kulcsát. Minden negatív tényezőt ki kell zárnunk az életünkből. Ezekkel ne is törődjünk. Az általánosítás elkerülése érdekében többségében alatt magát az erre épülő ipart és annak követőit értem és nem azon keveseket, akik még helyén kezelik ennek a jelentését.
A hatalom itt is ugyanazt tette, mint sok másutt. Ha valamit nem tudsz lejáratni, vagy felmorzsolni, akkor állj az élére és tereld azt el hamis irányba.
Többek között ez az egyik okozója annak, hogy az emberek nem veszik észre, hogy mi folyik körülöttük, mi történik a világban.

Ezzel a gondolkodásformával az a probléma, hogy attól, hogy a negatív tényezőket kizárjuk az életünkből, azok még megtörténnek. Csupán nem veszünk róla tudomást. Ha pedig egy problémáról nem veszünk tudomást, az csak dagad és dagad, mígnem akkorára nő, hogy mindent felfal maga körül, mint Fenrir a farkas a skandináv mitológiából. Itt bizony Fenrir a farkas a világ összes problémája egybevetve, amelyet az emberek azzal táplálnak, hogy nem vesznek róla tudomást. Hagyják nőni. Fenrir ,a hatalmasra nőtt farkas pedig felfal majd mindent. A mitológiában csak Odint és a lovát, a mi esetünkben viszont az egész társadalmat.

Úgy vélem, hogy amit ma pozitív gondolkodásnak tulajdonítunk valójában nem más, mint önzőség és vakság.
Becsukjuk a szemünket így nem látjuk kellőképpen a dolgok valódi tényállását.
Merthogy élhetjük az életünket, csak a szépet észre véve, a problémák ott lapulnak az árnyékban és egyre csak szaporodnak.
A pozitív gondolkodásnak nevezett ferde iránymutatással pedig hátat fordítunk ezeknek. Ez pedig nem megoldás, hanem csak olaj a tűzre.
Úgy tartom, hogy egy problémának nem hátat fordítani kell, hanem szembenézni vele és orvosolni azt.
Nem ezt tesszük. Mert a pozitív gondolkodás mást mond. Ha sikeres és boldog akarsz lenni, akkor ne vegyél róluk tudomást, különben boldogtalan és sikertelen leszel. Érezni lehet egyfajta fenyegető zsarolást ebben az értelmezésben. Gondolkodj pozitívan különben te is a süllyesztőben végzed. Ne foglalkozz másoknak a nyomorával, éld a saját életedet. Ők azért végezték így, mert nem képesek a pozitív gondolkodásra, saját nyomoruk okozói. Az már fel sem merül bennük, hogy valójában az elnyomó hatalom szenvedői, kiszolgáltatottjai.
A hatalom önző, ezért ez az ördögi gépezet futószalagon gyártja az önző embereket. A hatalom negatív szellemisége ráragad a befolyásolható emberekre.

Karinthy jól mondta. Megrontották a szavak becsületét. Pozitív gondolkodás címén bélyegzik meg a lényegében negatív gondolkodást és negatív jelzővel illetik azt, amelynek tartalmában pozitívnak kellene, hogy legyen. Feje tetejére állították a fogalmak gyakorlati jelentését. Mint ahogyan az ördög állította feje tetejére a keresztet és úgy a világot is.
Úgy tartják azok, akik saját állításuk szerint pozitívan gondolkodnak, hogy aki lázad (és itt nem fegyveres, hanem szellemi lázadóra gondolok az ész és értelem útján) az negatívan gondolkodik, mert lázadás abból fakad, hogy észreveszi a világban az egyre gyülemlő problémákat és káros tényezőket. Képes látni azt a sok szépet és jót, ami lehetne, ha tennénk érte. Ennek fényében pedig szeretne tenni ellene valamit, jótét lelkéből fakadóan.
A pozitív gondolkodás elferdítése egy pusztító hazugsággá nőtte ki magát.
Valójában tehát pont az gondolkodik pozitívan a mai világban, aki észreveszi a problémákat és felismerve az igazságot, bátran, árral szemben kiáll és megvédi azt. Ezt pedig negatív gondolkodásnak bélyegzik meg.
Vissza kell adni a szavak igazi becsületét. Tehát nem azt kellene tenni, hogy nem vesszük észre a világunkban zajló negatív történéseket, hogy nem foglalkozunk mások problémáival, a környezetünket ért káros hatásokkal. A pozitív gondolkodásnak nem azt kellene jelenteni, hogy becsukjuk a szemünket, hogy nem veszünk tudomást a dolgok valódi állásáról, és hogy csak az önző kis kényelmünknek szenteljük az életünket.
Példának okáért, gondoljunk csak, mi lenne, ha egy szerelő nem venné észre a hibákat és nem törné magát azon, hogy megjavítsa azokat. Csak azt venné észre, ami jól működik. Igencsak nem menne semerre az a jármű és hamar a roncstelepen végezné.
Becsületes jelentése az kellene, hogy legyen, hogy felismerjük az életben a problémákat és pozitív hozzá állással szembe nézünk velük. Pozitív teremtő hozzáállással megoldásokat keresünk a problémákra. Ez a hozzáállás pedig meghozná a gyümölcsét. Nem véletlen tehát, hogy a hatalom rátette a kezét erre és nem kímélve pénzt és időt, próbálja annak jelentését az emberek fejében félrevezetni.

Manapság ennek fényében egyre többen élik az életüket úgy, hogy nem vesznek tudomást a problémákról így nincs is tiszta rálátása, hogy mekkora szakadék felé tart a világ. Egyes embereknek fontosabb a saját maga kényelme, mint hogy bármivel is szembenézzen, mert tévesen értelmezik ennek a jelentését.


Én azt mondom, hogyha nem nézünk szembe gyorsan a problémákkal, ha a többséget a saját boldogsága, kényelme jobban mozgatja, mint a világunk sorsa akkor előbb utóbb a problémák oly hatalmasra nőnek majd, hogy nem lesz a világon olyan zug, ahová bárki is elrejtőzhet majd egy kis boldogságért. Az egyetlen boldogság útja a szellemi lezüllés lesz, ahol a végletekig lebutított, futószalagon gyártott, egyéniségüket vesztett öntudatlan rabszolgák boldogok lesznek és kiszolgáltatottak, egy Orwelli világban, mert fogalmuk sem lesz, hogy mi folyik a színfalak mögött. Ezen jövőkép felé száguldunk padlógázzal.

Átesni a ló egyik másik túloldalára, sem egészséges. Meg kell találni az egyensúlyt. Tehát észrevenni a világban történő negatív tényezőket nem azt jelenti, hogy csak a rosszat szabad észrevenni, vagy csak a jót. Meg kell tanulnunk egyaránt észrevenni mindkettőt. A jó dolgok szépségét élvezni, a rossz dolgokat pedig orvosolni és így fog a világ egészségesen működni.


Fel kell ismernünk az alkotóerőnket és szép dolgokat teremteni a világban, nem csak a saját magunk portáján, hanem ha erőnkből telik, akkor mások portáján is segítséget nyújtani, ha más nem is egy helyes iránymutatással. Fel kell ismernünk a problémákat és az abszolút igazságot. A problémákra megoldásokat keresni, az igazságot pedig védeni. Ez az igazi pozitív gondolkodás.
Hegyi István

2016. február 13., szombat

Horváth Martin- 102 nap a pokolban

Ma Európában nemzetközibb és populárisan is ismertebb szélsőjobboldali esemény, mint a Becsület Napja, nincsen. Az 1945-ös budapesti kitörési kísérlet összeforrt a köztudatban a neonácizmussal, pedig egyáltalán nem kellene szükségszerűen így lennie. A magyar történelem kétségtelenül egyik legismeretlenebb tragédiája ez mely egyben a legnagyobb is. Az pedig sajnálatos tény, hogy az úgy nevezett szélsőjobboldalnak jutott eszébe ezzel valamit kezdeni is és mosta össze ideológiájával ezt az eseményt. Tagadhatatlan, hogy ahol a Waffen-SS harcolt és nyilas csapatok ott szükségszerűen ez az ideológiai örökség és kapcsolat jogosan felmerül. Azonban nem lehet a magyar történelem egyik leghősiesebb történelmi eseményét kizárólag az ő, aktuálpolitikával fűszerezett szemüvegükön keresztül nézni.
1944. november 3.-án jelent meg az első szovjet páncélos a város határában és Budapest 102 nap múlva esett el. A szovjet ostromgyűrű 1944. december 25.-én zárult be a város körül és vette kezdetét a legkétségbeesettebb és egyben hősies csata, a város védelméért. A szovjetek iszonyatos túlereje és kegyetlensége minden idők egyik legnagyobb városostromává avanzsálta a magyar főváros védelmét. Nem véletlen nevezték német berkekben „második Sztálingrádnak”.

Gyakran hangzik el liberális részről, hogy a város védelme értelmetlen volt és csupán rengeteg kárt és emberéletet hagyott csak maga út. Ahogyan a másik (szélsőjobb) oldal túlságosan idealizált képe is hibás. Nyilvánvaló, hogy a megadás és az átállás lehetetlen volt. Ahogy októberben, úgy most sem akart a magyar honvédség és a magyar nép többsége sem a szovjetekkel paktálni. Budapest ostromára többen jelentkeztek önként, még 1945-ben! is, hogy harcoljanak azon vörös szörnyeteg ellen amit megismertek a keleti fronton. A magyar néplélek becsülete és lelkiismerete nem engedte  a mai liberálisaink által emlegetett megadást. Azonban a túlsó véglet ami úgy akarja elénk tárni az eseményeket, mint csak akár a Hitleri propaganda felvételeken fellehető tiszta tekintetű, szigorú arcú embereinek harcát, szintén eléggé meredek. Budapest védőrségének a fejében aligha járt az „Európáiért való harc”, vagy a nemzetiszocializmus értékei. Egyszerűen, ideológiától függetlenül megakarták védeni azt a magyarok, ami az övék. Amit a dühtől és gyűlölettől felhergelt ázsiai horda tönkre akart tenni. A németek pedig minél inkább elakarták odázni, hogy ugyanez az ő hazájukkal történjen. Nem az eszmék, ideológiák, még csak nem is az esküjükhöz való hűség, vagy a heroikus életre való féktelen szomjuk vezetette őket e tettekre, hanem kizárólag ösztönösen a szívükből jövő igazságérzet. Családjuk, önmaguk és életterük, emlékeik védelme valami olyantól, amit mindenki joggal gyűlölt és félhetett tőle.

Végtelenül elkeseredett harc folyt. Budapest külső kerületei hamar elestek, de a belváros kis utcácskáiban elszabadult a pokol. Utcáról, utcára és házról, házra foglalták el a szovjetek a várost. A civilek sokszor saját házukat, lakásukat védve harcoltak szintén a vörös rém ellen. A civileket pedig ez a rém nem félt golyófogónak használni maga előtt, vagy asszonyokat az állatias vágyainak kitenni. Végül csak Budai oldal maradt, ott is egy szűk rész, a budai vár és környéke maradt német-magyar kézen. A kis helyen, a több mint 40 ezer védő és rengeteg civil összezsúfolódva, ellátmány és remény nélkül a legkegyetlenebb napokat élte át amit e földön át lehet. Több hónapos elkeseredett harc és annyi halál után, éhezve, fázva, ellátmány nélkül szinte, több tízezrek összezsúfolva. Ezt az állapotot maguk a megmaradt beszámolók festik le a legjobban.

„Nem tudom mit mondjak neked, fogalmam sincsen mikor jutok haza… az első pillanattól ígérik, hogy felszabadítanak minket és tudom, hogy folyamatosan harcolnak a bajtársaink ezért, de ennek a városban semmi jelét nem tapasztalni, itt minden felől csak jönnek az oroszok. Itt és most miközben az égő várost nézem úgy érzem, hogy végtelenül messze vagyok tőletek…ha jól meggondolom, csak egyet kérhetek: Imádkozzatok értünk, Kedvesem!”
Wolfgang Oldner főhadnagy utolsó levele feleségének

„A legénység a hóban feküdt és tüzelt, a tisztek mellettük álltak és nem törődtek az akkor már igazán sűrűn fütyülő lövedékekkel. Szinte álomszerűnek tűnt ez nekem, és amikor egy álló tiszt összeesett egy másik állt a helyébe és tudomásul sem vette látszólag, hogy itt a vég. Lényegében keresték a halált, mert tudták, hogy más megoldás nincsen számukra.”
Garád Róbert beszámolója

„A várban tiszta őrület uralkodott, a bezártság hosszú hetei az őrülethez hozták közel az embereket. Nélkülözések, nyomor és a jövőért való aggódás olyan tettekre sarkalt melyekért az egyes ember már nem vállalhatta a felelősséget. Az óriási földalatti kórház minden sarkában csattogtak a pisztolylövések, senki sem akart sebesült állapotban orosz fogságba kerülni”
Hübner törzsorvos

Februárra mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan csak véres mészárlás lesz, nem pedig harc. Többször is kérték a német vezetést, hogy engedélyezzék a kitörést, ezt azonban Hitler minden alkalommal megtagadta. Végső kétségbeesésükben február 11-ére jelölték ki a dátumot, mely végzetesen reménytelen, esélytelen, lehetetlen küldetés volt. Mindenki tudta, hogy itt a kitörés, nagy valószínűséggel a halált fogja jelenteni. A halált, ami számukra elkerülhetetlen volt mindenképp, a halált mely számukra a megváltást jelentette ekkor. A helyzetet a kitörés előtt jól jellemzi Karl Pfeffer-Wildenbruch utolsó rádió üzenete:

„Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltényünk csőre töltve. Budapest védői választhatunk a kapituláció, vagy a harc nélküli lemészárlás közt. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci, és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök.

Magyar részről is megtörtént a „búcsú”, Hindy Iván vezérezredes:
„A királyi palota kiégett romjai között körülzárt bennünket az ellenség. Elegendő élelmünk és vizünk hetek óta nincs. Sorsunkat az Istenre bíztuk. Ha túlélitek ezt a poklot, gondoskodjatok hozzátartozóinkról!”

A több mint 43 ezer kitörő a Budai vár kapujában gyűlt össze. A kitörés megkezdődött. A szovjet tüzérség és ágyúsok azonnal mészárlásba kezdtek és az első pillanattól kialakult a káosz. Az első másodpercekben akkora hullahegy alakult ki, hogy deszkákat kellett keresni, amin átlehet mászni rajta. A Budai Vár kapuja, a túlvilág kapujává változott. Hihetetlen keveseknek sikerült átjutniuk az első szakaszon is, és eljutni a hegyekbe, hogy ott 60 kilométert megtegyenek ilyen körülmények között, szovjet zónában, hogy eljussanak a német vonalakhoz. Rengetegen estek el a kis budai utcákban, a Széna téren és a budai hegyekben. A szovjetek mészárszékké alakították Budát. A kb. 44 ezer védőből 20 ezer elesett, a többiek hadifogságba kerültek, ahol lassúbb és szörnyűbb módon, de ugyanaz a halál várt rájuk. Rengeteg civil is a kitörőkkel tartott annak biztos tudatában, hogy nem éli túl, de inkább választották ezt mint sem a szovjeteket. Joggal féltek tőlük. A vörös hadsereg hordái az elfoglalt területeken a kegyetlenség elképzelhetetlen szintjeit mutatták meg. A földalatti kórházban a magatehetetlen sebesülteket például benzinnel lelocsolták és élve elégették. A közel 44 ezer kitörőből mindössze alig több, mint 700 fő élte túl. Ebből magyar talán ha 80 volt.

Nem az ideológia, heroikus eszmeiség, Európa kultúrájának védelme, de még csak nem is az esküjük( amit ugye meg is tagadtak hisz Hitler nem engedélyezte soha a kitörést) mozgatta őket. Hanem a tiszta, őszinte emberi értékeik és jóérzésük. Ez a mélyről jövő emberi igazságérzet és szeretet azonban óhatatlanul valóban a legheroikusabb tett. Valamint óhatatlanul az Európai kultúra és szellemiség méltó megnyilvánulása volt. Hiszen nem volt más választásuk. A halál módját választhatták csupán meg, akkor pedig úgy döntöttek, legalább méltó módon halnak meg, katonához illően. Ez felülírt minden ideát, érdeket és esküt. Ez az alapvető emberi értékekhez való hűség volt. Amikor pedig az ember a halál tényébe belenyugszik és e utolsó mozzanatot is az életében képes a legszebb módon kivitelezni magához mérten, az az emberi értékek toronymagasan való tündöklése. Budapest védőire ezért lehet feltekinteni és csodálni- még ha összeszorult szívvel is- azokat, akiknek csontjai ma a Budapesti aszfalt alatt nyugszanak. Ez az emberi nagyság, ha talán nem is így megfogalmazva de másokat is lenyűgözött. Még a szovjetek közül is sokakat, akik a holttestek eltakarításáért voltak felelősek, találunk érdekes beszámolókat.

„… én is körülnéztem, és amit láttam az megdöbbentett. A tisztek az altisztek, de még a katonák legnagyobb része is valósággal ki volt öltözve. Láthatóan mind a legjobb holmiját vette fel. A tisztek egy része fehér inget és nyakkendőt viselt… akárhonnan nézzük is, igen szépen haltak meg. Már aki tud ilyen szépen meghalni az nem lehet valami szemét ember”
Vitalij Akszejenko főhadnagy

Budapest ostroma és a kitörés egy méltatlanul elfeledett történelmi passzusa mind a magyar, mind az európai történelemnek. Az ember az embertelenségben való megmutatkozása és a tiszta, őszinte élet csodás felcsillanása volt ez. Minden ideológiától, jobboldaltól, baloldaltól mentesen. Azok az emberek akik a legszörnyűbb lelki és testi kínokat élték át, nem tudjuk vajon odafent nyugodalmat leltek-e. S csak reméljük, hogy már fentről tekintenek ránk, viszont csak a Jóisten tudhatja, hogy hová került lelkük. Mi csak annyit állíthatunk biztosan, hogy 102 napot már töltöttek a pokolban.


Horváth Martin

2016. február 8., hétfő

S.D- Kereszténység és pacifizmus

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám” (Mt 10,34-37; a Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat fordítása szerint).

Pacifizmus és Kereszténység

Mai álláspontok szerint a békénél nincs fontosabb érték. Legyen valaki ateista materialista vagy keresztény, mindegy. A materialista pacifizmus már csak a Darwinizmus tükrében is abszurd, hiszen az állítólagos „fejlődés” értelmében egyik fajnak a másikat eltiporva kell csúcsra törnie. Ezen elmélet abszolút antikrisztusi mivolta egyértelmű.

Akkor hát mégis mi ez az álszent békevágy?
Nyitottabb szemmel járó ember számára világossá kell váljon hogy ez a meghunyászkodó békesség, a sötétség békéje. Főként szellemi meghunyászkodás prioritás mostanság. Mindenkinek van véleménye, ezeket tiszteletben kell tartani és stb.. A szólás szabadság álságos joga is csakis e nivelláló megnyilvánulás felé mutat, azaz valójában az eddig elnyomott sötétség nyerhet teljes nyilvánosságot. Ezen álláspontok szembemennek azon alapvetésnek miszerint van egy örök érvényű igazság, Isten igazsága és emellett nem lehet más vélemény! Csak képzeljük el Pál apostolt amint feladja az igehirdetést mert az bántja a pogányok vallási meggyőződését és konfliktushoz vezet. Ha ténylegesen ezt az értéket helyezzük prioritásba, saját magunk szellemi harcát is fel kell adnunk a bűnnel szemben, hiszen megtöri lelki békénk.

Fentiek alapján tehát kimondható hogy a szellemi pacifizmus és a keresztény belső harcos, férfias szellemiség egymást kizáró tényező. Igazi béke addig nem lehet míg meg nem érkezik a szellemi Izrael, hiszen békesség csakis Krisztusban, egyetértésben állhat fenn!
Most át kell térnünk egy sokkal összetettebb síkra a pacifizmussal kapcsolatban. A fizikai harcra.

A gyűlöletből eredő, a másik megsemmisítését akaró és arra irányuló cselekvés bűn. Bűn és ez alól nincs kitérés! Mégis az ószövetségben maga Isten parancsolja a harcot és adja áldását hozzá. Kizárható hogy Istenben bármely meghasonulás lenne, így rá kell világítani hogy vannak helyzetek mikor a „Ne ölj!” bűnét Istenért magunkra kell venni.

Nagyon fontos kitétel azonban hogy senki, semmiképpen nem mentesül a bűn alól!
Magunk vesszük fel ezt a súlyos vétket és minden terhét.
Másik nagyon fontos kikötés hogy nem minden harc szakrális és nem mindenki veheti fel a bűnt tiszteletteljes formában!
Csak az a „lovag” aki nem ellensége gyűlöletéből cselekszik, mint egy barbár. A „lovag” higgadt, teljes önuralmat gyakorló aszkéta. Nem véletlen a Keresztes rendek tagjainak szerzetesi fogadalmat kellett tenniük.

Hogy egyeztethető össze a lovagi élet az ókeresztény mártíromsággal?
Az aszkéta lovag útja és a mártír útja között nehéz nem észrevenni egy alapvető szellemiségi kapcsolatot. A halállal való szembenézés és a tudatos bűnfelvételhez ugyan olyan erős elkötelezettség és Isten felé irányuló alázat szükséges.

 Mi különbözteti meg a tudatos életfeladást, és az öngyilkosságot?
Racionális szintem ugyan az. A különbség egy sokkal magasabb szinten értelmezhető. A cél az, ami különbséget tesz a kettő között. Itt keresendő a választóvonal a harc ítéletében is.

Így veszi fel a lovag a bűnt, minden terhével egyetemben hogy annak erejével egy magasabb cél felé törjön!
S.D