2016. február 8., hétfő

S.D- Kereszténység és pacifizmus

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám” (Mt 10,34-37; a Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat fordítása szerint).

Pacifizmus és Kereszténység

Mai álláspontok szerint a békénél nincs fontosabb érték. Legyen valaki ateista materialista vagy keresztény, mindegy. A materialista pacifizmus már csak a Darwinizmus tükrében is abszurd, hiszen az állítólagos „fejlődés” értelmében egyik fajnak a másikat eltiporva kell csúcsra törnie. Ezen elmélet abszolút antikrisztusi mivolta egyértelmű.

Akkor hát mégis mi ez az álszent békevágy?
Nyitottabb szemmel járó ember számára világossá kell váljon hogy ez a meghunyászkodó békesség, a sötétség békéje. Főként szellemi meghunyászkodás prioritás mostanság. Mindenkinek van véleménye, ezeket tiszteletben kell tartani és stb.. A szólás szabadság álságos joga is csakis e nivelláló megnyilvánulás felé mutat, azaz valójában az eddig elnyomott sötétség nyerhet teljes nyilvánosságot. Ezen álláspontok szembemennek azon alapvetésnek miszerint van egy örök érvényű igazság, Isten igazsága és emellett nem lehet más vélemény! Csak képzeljük el Pál apostolt amint feladja az igehirdetést mert az bántja a pogányok vallási meggyőződését és konfliktushoz vezet. Ha ténylegesen ezt az értéket helyezzük prioritásba, saját magunk szellemi harcát is fel kell adnunk a bűnnel szemben, hiszen megtöri lelki békénk.

Fentiek alapján tehát kimondható hogy a szellemi pacifizmus és a keresztény belső harcos, férfias szellemiség egymást kizáró tényező. Igazi béke addig nem lehet míg meg nem érkezik a szellemi Izrael, hiszen békesség csakis Krisztusban, egyetértésben állhat fenn!
Most át kell térnünk egy sokkal összetettebb síkra a pacifizmussal kapcsolatban. A fizikai harcra.

A gyűlöletből eredő, a másik megsemmisítését akaró és arra irányuló cselekvés bűn. Bűn és ez alól nincs kitérés! Mégis az ószövetségben maga Isten parancsolja a harcot és adja áldását hozzá. Kizárható hogy Istenben bármely meghasonulás lenne, így rá kell világítani hogy vannak helyzetek mikor a „Ne ölj!” bűnét Istenért magunkra kell venni.

Nagyon fontos kitétel azonban hogy senki, semmiképpen nem mentesül a bűn alól!
Magunk vesszük fel ezt a súlyos vétket és minden terhét.
Másik nagyon fontos kikötés hogy nem minden harc szakrális és nem mindenki veheti fel a bűnt tiszteletteljes formában!
Csak az a „lovag” aki nem ellensége gyűlöletéből cselekszik, mint egy barbár. A „lovag” higgadt, teljes önuralmat gyakorló aszkéta. Nem véletlen a Keresztes rendek tagjainak szerzetesi fogadalmat kellett tenniük.

Hogy egyeztethető össze a lovagi élet az ókeresztény mártíromsággal?
Az aszkéta lovag útja és a mártír útja között nehéz nem észrevenni egy alapvető szellemiségi kapcsolatot. A halállal való szembenézés és a tudatos bűnfelvételhez ugyan olyan erős elkötelezettség és Isten felé irányuló alázat szükséges.

 Mi különbözteti meg a tudatos életfeladást, és az öngyilkosságot?
Racionális szintem ugyan az. A különbség egy sokkal magasabb szinten értelmezhető. A cél az, ami különbséget tesz a kettő között. Itt keresendő a választóvonal a harc ítéletében is.

Így veszi fel a lovag a bűnt, minden terhével egyetemben hogy annak erejével egy magasabb cél felé törjön!
S.D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése