2016. június 28., kedd

Horváth Martin- Strock-sokk

Bevallom sosem szerettem a focit. Nem érdekelt különösebben, sosem hatott meg sem maga a játék sem a nézése. Olyannyira, hogy még az Európa Bajnokságra való kijutásunk híre sem kavart fel. Azért persze csak-csak rávettem magam, hogy azt az oszták-magyar meccset megnézzem és onnantól kezdve nem mehettem el a történések mellett, de az egész ország sem. Most pedig nem is annyira a fociról és a válogatott teljesítményéről akarok írni- arra meg vannak a szakértők és meg is tették párszor- sokkal inkább a társadalmi hatásáról ennek a furcsa két hétnek.

Magyarország válogatottja 1986 óta, 30 éve nem jutott ki nemzetközi tornára. 1972 óta, 44 éve nem jutott ki az Európa Bajnokságra, és 1966 óta, vagyis kerek 50 éve nem jutott tovább a saját csoportján. Ezek most 2016-ban mind megtörténtek. A magyar társadalomban pedig nem maradt olyan ember aki így vagy úgy de nem formál véleményt ezzel kapcsolatban.

Kezdjük a negatívokkal. Sajnos mindenhol és mindig lesznek, akik az életnek csak a sötét, borús oldalát látják. Így egy jelentős hányada az embereknek már a kijutáskor szerette volna a magyarokat ritkán érő optimizmust letörni azzal, hogy csak megnövelték a keretet azért jutottak ki. A pályán és a nyolcad döntőbe jutással ezt azért cáfolhatjuk. A legnagyobb tábor az Orbán-fóbiásoké. Akik képtelenek elrugaszkodni a mindennapi ócska politika szürke világától és a világon, mindent és mindenkit ehhez viszonyítanak. Orbán Viktorhoz képest léteznek csak. Ha Orbán szereti a focit, a foci rossz. Ha Orbán kiállna, hogy mennyire szereti a tejet, ők mind laktózérzékenyek lennének másnap. Természetesen ki ne adna igazat annak, hogy a stadionépítések és a fociba ölt pénzek jobb helyre is mehettek volna? Ki az aki nem kifogásolja ezt kormányzati programot? Azonban ennek vajnyi köze van ahhoz, hogy az EB-n sikereket értünk el. Nem Orbántól meg a stadionoktól és a sok millió forintból lett jobb egy válogatott, hanem egy Bernd Strocktól, remek edzőtől, és a csapat motiváltságától. Természetesen a kormány mindent megtesz, hogy az ő sikerének tüntesse fel, de a magyar emberek döntő hányada jóval eszesebb annál, hogy ne látna át a szitán. Ezen háborogni felesleges. Ha örülünk Orbán fociszeretetének és a stadionjainak, ha nem, attól még léteznek, és ha most beállunk a hőzöngők népes táborába, akik úton útfélen ezt szajkózzák, mintha fel lennének húzva és önműködően szólna újra a rigmus, ezek a dolgok akkor is ott lesznek. Orbán már nem változik, és a stadionok is ott maradnak ahol. Ettől még ha valami magyar siker, magyarként lehet neki igenis örülni.


Persze jogos kritika is létezik a foci-lázzal kapcsolatban. A futball jelenleg az egyik legpopulárisabb szórakozás és szórakoztatás az egész világon. Meg van benne minden, ami az archaikus férfi jellemnek kell. Közösség, összetartás, ellenfél, küzdelem. A csapatoknak való szurkolás pedig alapvető törzsi-összetartozás ösztönünknek a jelenkori kiteljesedése. Ez a törzsi ösztön teljesen természetesen férfiösztön, amit valahol ki kell élni a férfiak jelentős többségének. Ma már harcok, túlélés és az élet alapvető küzdelmei nélkül, hadsereg nélkül ezeknek a harcias férfi kvalitásoknak a kiélése a lelátókra és a TV-képernyők előtti drukkolásra szorult vissza. A világ pedig, ami elakar bennünket nyomni és hagyományos értékeinket és életmódunkat megsemmisíteni, fel is fedezte ebben a lehetőséget. A sportból hatalmas show-t kerített és a szurkolást gőzlevezetőként használja a férfi tömegek számára. Ahogyan a nőknek például a szappanoperát is, a saját női lelkületük vágyainak kiaknázására. Így hát a „cirkuszt és kenyeret a népnek” mondásból a foci jelenkori felkapottsága igazából a cirkusz rész. Gondoljunk bele, hogy férfi energiáinkat mennyi hasznosabb dologba is ölhetnénk. Természetesen lehet ezt egyszerre is csinálni. Hasznos célt találni és közben szurkolni is ha úgy adódik. A fentiektől pedig még nem lesz maga a foci, mint sport rossz, vagy a játékosok gonoszak, csak rossz célért, gonosz hatalmak felhasználják őket. Ezt jobb, ha szem előtt tartjuk.

A magyarok többségéből mégis nem negatív érzelmeket és kritikát, hanem hatalmas ovációt, örömöt és lelkesedést váltott ki az EB. Mert a foci nem csak sport, de politika és háború is. A nemzetek összemérési lehetőségének gyakorlatilag egyik fóruma a kevés közül. Háborúk és egyéb versenyszituációk nélkül a globalista világban, ahol minden nemzetet és népet egy kalap alá akarnak venni, nem sok lehetősége van a patrióta szellemiségnek és a nemzetnek összemérni a képességeit egy másikkal. A sport, és kifejezetten a futball ennek ad teret. Az pedig, hogy visszakerültünk ennek a megmérettetésnek a térképére, mi magyarok is, hatalmas nemzeti élményt adott. A nemzeti összetartozás élménye már csak itt, a szurkolásban, egy csapatért való igalomban jelenik meg. A csapat amely képviseli az egész magyarságot, engem, téged és mindenkit, aki magyar. A velük való azonosulás pedig magával vonja rögtön az összmagyarsággal való azonosulást is. Az pedig, hogy ez a csapat várakozásainkon és a nemzetközi színtér várakozásain felül teljesített, hatalmas öröm és boldogság volt egy egész nemzet számára. Ilyen ez a mai világ, 11 ember meg egy labda képes ezt a szellemiségben, lélekben megtépázott magyar nemzetet pár nap alatt egységessé kovácsolnia és a híres magyar pesszimizmust elűznie a szívekből. Ebben az esetben a kutya se bánja, hogy a háttérerők is felakarják használni ellenünk a focit, vagy, hogy Orbán is milliókat öl bele. Mert ennek a magyar népnek valami olyasmit adott ez a két hét, amire akkora szüksége volt, mint éhezőnek egy falat kenyérre. Megismertette velünk a nemzeti összetartozás élményét, a magyarság közös lelkületének megérzését, megismertette a reményt és a hitet is. Megmutatta, hogy bármilyen reménytelen is a helyzet, bármennyire is lemondtunk már valamiről, -mint a magyar foci sikeréről már évtizedek óta-, olyan, hogy lehetetlen nem létezik. Mindig van esély, újrakezdés, ha az ember kellő hittel, bizalommal, összetartással teszi azt, amit tesz. Ez a válogatott pedig a lehetőségeihez képest mindent megtett. Bíztak magukban és egymásnak, amire rég volt példa. Iszonyatos hittel küzdötték végig ezt a négy meccsüket. Ha jól állt a szénájuk, ha katasztrofálisan, sosem adták fel és küzdöttek. Küzdöttek egy nemzet nevében. Ez a nemzet pedig büszke is volt rájuk ezért, és az emberek pedig ezáltal a nemzetükre. Ez a hazafias érzület pedig azért is csodálatos, mert végre nem az eddig jellemző ellenségkép-nacionalizmus talaján állt. Nem valakit utáltunk és hibáztattunk a saját keservünkért(legyen az akár jogos is) és nem ez kovácsolt egybe minket, hanem egy pozitív élmény. Nem más gyűlölete, hanem saját magunkból fakadó büszkeség és örömérzet forrasztotta egybe végre a magyarságot.. 

Mind tudjuk, hogy ez a kis csoda nem tart örökké. Az emberek egy idő után visszasüppednek a mindennapokba és a nemzeti összetartozás és közös szívverés homályba merül ismét. De talán így már nem is lesz nehéz előkaparni a lelkünk mélyéről ezt az érzést, ha a sors megköveteli. Most már nem 50 évekre tekintünk vissza egy ilyen élményre és nem hírből ismerjük, hanem újabb generációk ismerhették meg és élhették át a magyar nemzetre való büszkeség élményét és a sikerben egy emberként való azonosulás boldogságát. Öregek fiatalok, kicsik, nagyok, nők és férfiak, jobbosok és balosok, olyanok akik évtizedek óta szurkolnak és olyan akikről sosem hittük volna, hogy valaha fognak. Ezért a két hétnyi csodáért, pedig az egész csapatnak és a stábjának, egy nemzet nevében tiszta szívből köszönöm, hogy ezt átélhettük!

Horváth Martin

2016. június 15., szerda

Horváth Martin- A szerelem hamis bálványa

Mondjon valaki kapásból egy filmet, amiben nincsen szerelmi szál? Ugye nem is olyan egyszerű… nem sok akad. Manapság elárasztanak minket a romantikus filmek, zenei slágerek, bulvár hírek stb.  Az ember életében a történelem folyamán mindig is kiemelt szerepet kapott a párkapcsolat és az ezzel kapcsolatos érzések, azonban ilyen piedesztálra csak napjaikban lett emelve.

Mi is a szerelem? Kevesen tudnák definiálni, de már az ókori görög filozófiában is, -ami keresztény teológiai berkekben sem épp megvetett gondolat-, a szerelem és a szexus a szellemi világban, a fizikai világ előtti, szellemi létezésben betöltött egység élményt hívatott visszatükrözni. A pre-egzisztenciában, azaz a világ teremtése előtti szellemi síkon az ember nemek feletti létező volt, ami később vált ketté, férfi és női identitásra. A szerelem és a szexualitás pedig kóstoló itt lent a földön abból az élményből, amikor a férfi és a női aspektus eggyé formálódik és átéli halvány szegletét a metafizikai világban lévő egység élménynek.

Azt nem tagadhatjuk, hogy a szeretet és a szerelem materialista keretek között alig, vagy nagyon nehezen magyarázható jelenségek. Ezek tisztán és egyértelműen metafizikai jelenségek az ember érzései között. Márpedig a hatalom mélységesen anyagelvű és tagadni kíván mindent, ami spirituális, ami túl mutat a munka, karrier, pénz „szentháromságának” világán. A 20. század végére pedig foggal, körömmel ki is irtották a földi léten túl mutató princípiumokat. Ilyen volt elsősorban az egészséges tekintély, a nemzeti, kulturális és elsősorban vallási identitásunk. Ide tartoznak még az ezekben gyökeredző hétköznapi irányelveink is, mint a hűség, becsület, büszkeség és sorolhatnánk. Ezeket a marxista és a kapitalista rendszer is kikényszerítette, hogy vágjuk sutba őket, ha életben akarunk maradni. Egyetlen egy emberi érzés maradt, amit személyes és ösztönös mivoltából fakadóan nem tudtak( és részben még(!) nem is akartak) kigyomlálni az emberből: a szerelem.

Az ember pedig menekül ebből a világból belső késztetésénél fogva és keresi a metafizikai kapaszkodókat, amik a sivár anyagi létből kimenekíthetik, mert ösztönösen érzi, hogy az élet és a lét ennél sokkal több. Keresi a megváltást. A felvilágosodás elvette viszont Krisztust, ami egyértelmű megváltó volt évszázadokon át Európában, de elvettek később minden spirituális jelleget és Istenképet is. Elvették tőle a nemes eszményeket még a világon belül is, amiért érdemes küzdeni, és ha kell felül írni az életet, mert elvették a hazaszeretet varázsát, a nemes küzdelmet a hagyományainkban gyökeredző értékekért. Az embernek egyetlen egy ösztönös vágyódása maradt, amit a posztmodern világ nem lopott el még tőle és ez a szerelem. A szerelem maradt a modern ember utolsó reménysége és megváltás eszménye. Utolsó kapaszkodója, hogy életében feloldozást leljen egyhangú és szürke anyagi mókuskerekéből. Persze kapunk pót eszményeket és „megváltókat”, akikre felnézhetünk, mint a filmsztárok, zenészek, celebek. Menekvést rejt még az alkohol és különböző tudatmódosítók, videó játékok, de amíg egy tisztán valós metafizikai érzékelés megmarad nekünk, addig az fog elsősorban győzedelmeskedni a pót-eszmények közül. A szerelem a nyertes. Csak a szerelem hiába alapvetően metafizikai élmény, ettől még nem megváltás. A szerelem más örök érvényű értékek és irányelvek nélkül, öncélú lefelé tartó őrlő spirállá változik. Mert egy kapcsolat nem működik tisztán a másik személybe vetett megváltás reményében. Egy kapcsolat felülről célra rendeltetett, célja pedig magasabb nemes eszmények betöltése. Az emberek zöme egyedül nem képes magasztos célokat elérni, hisz fél-ember. Párban viszont egy egészet alkotva képes elérni a fentről ránk szabott feladatokat és eszmények beteljesítését. A szerelem és a párkapcsolat nem önmaga öröméért létezik kizárólag, hanem erős talapzatként áll, hogy valami magasabb célt tartson. Tartógerenda, ami a főgerendát segíti, hogy megtartsa a háztetőt. Ezért napjaink szerelmi megváltás eszménye csúfos kudarcba fullad. Ahogy a filmekben sem látjuk tovább a jelenetet, csak, hogy hőseink elsétálnak a naplementében friss párként, úgy saját életünkben sem vagyunk képesek továbbgondolni a kapcsolatot. Ahhoz már a többi magasabb rendű eszmény kellene, amiktől megfosztottak minket, vagy nevetség tárgyává tették.

Az ember csalódottságában a szerelem megkérdőjelezésébe menekül, ahelyett, hogy a világ materiális alapeszmeiségét kérdőjelezné meg. Így végül a szerelem és a valamennyire még normális párkapcsolat is bóvli kategóriába kerül a társadalom értékítéletében lassan. Tisztán alantas ösztönös vágyaik kiélésében futókapcsolatokban, nyitott kapcsolatban, pornográfiában, azonos nem adta „gyönyörökben” keresik tovább egyre reményvesztettebben a megváltást. A világhatalomnak pedig végül a szerelem sem lesz útjában, hogy végső döfést mérjen az emberi lény összes metafizikai vágyódására. Akárcsak Orwell 1984 c. regényében, végül a szerelem is bigott és ostoba emlékként él majd.
A szerelem nem az élet értelme, nem létezésünk célja. A szerelem nem vált meg és nem teszi az életet egyszerűbbé, sőt csak bonyolultabbá. Rengeteg munkát, alázatot és néha szenvedést igényel egy valódi párkapcsolat. Ennek azonban megvan a jutalma akkor, és csak is akkor, ha előbb megtaláljuk Istent, a tradicionális értékeinket és csak azután, ezek jegyében a szerelmet. Mert ennek szellemében tudjuk a szellemi világ egységélményét megélni, mind a szerelemben, mind a szexualitás által, ellenkező esetben csak az ösztönök fékevesztett világába húz le minket még jobban a föld porába, ahonnan meneküli kívántunk.

Horváth Martin

2016. június 12., vasárnap

Hegyi István- Szeretet, ész nélkül

 „A szeretet fegyver, mindig is az volt.
                                            Csak hát kevesen tudják, hogyan kell forgatni”
Egyszer volt, hol nem volt című film

A szeretet a szép dolgok közé tartozik az életben, de vajon elég csak szeretni? Vajon a szeretet egy napon képes lesz elűzni a sok gonoszságot és végre eljön majd a harmónia és béke korszaka?

Ahogy a világunk napról napra halad lefele a lejtőn, úgy hallani egyre többet a médiából a szeretetről. Könyvek, előadások, filmek és blogok próbálják győzködni az embereket, hogy nem számít semmi más, csakis a szeretet, amely legyőz minden gonoszságot.
Azt állítják, hogy a szeretet a legnagyobb erőhatás az univerzumban, amely képes túlszárnyalni a fizika törvényeit, legyőzve távolságot, időt, teret és akár a dimenziók közötti határokat is. A szeretet az, amely a tudatunkat magasabb szintre viheti, vagy az a láthatatlan erőhatás, amely utat mutat Istenhez.
A magyar nyelv is érdekes utalást tesz, ha szótagoljuk a szavakat, mely szerint a szer-etet, a gyűl-ölet.

Felteszem a kérdést. Helytálló-e az a kijelentés, hogy elég csak a szeretet ahhoz, hogy az emberiség egy szebb és helyesebb életet éljen? Véleményem szerint nem.
Ugyanis ezt azt jelentené, hogy a szeretetnek nincsenek káros formái. Nem helyénvaló kijelentés az, hogy nem számít más csak a szeretet. Ez az ember végtelenül összetett működésének a lekicsinyítése, Isten legszebb alkotásának, amely emberi ésszel felfoghatatlanul összetett, kigúnyolása. Mintha az ember nem lenne ennél sokkal több, mintsem szeretet. Mintha nem lennék más fontos érzelmek, értékek, amelyek harmonikus egyensúlyát kellene megtalálni az életben. Habár valóban nagyon fontos elem az életben, önmagában nem biztos, hogy a helyes útra vezet bennünket. Gondoljunk arra a kifejezésre, hogy vakszeretet.

Hogyan lehet vak a szeretet? Úgy, hogy helyes útirány nélkül akár a romlásba is vihet bennünket.Habár valóban egy építő jellegű erőhatás, önmagában nem feltétlen szolgál jó célokat. Ha egy kicsit megfűszerezzük manipulatív elemekkel a végkimenetel máris helytelen lesz.Hogy egy egészséges, helyes irányba vezessen bennünket, elengedhetetlen tartozék hozzá az értelem. A szeretet csak egy építő erőhatás, az utat viszont az értelem mutatja. Az pedig a legtisztább szellemiségből táplálkozik.
A szeretet mellett elengedhetetlen kellék az értelem is.

A szeretet értelem nélkül vak. Az értelem, szeretet nélkül pedig üres.
Manapság egyre jobban terjed az a felfogás, hogy emberek a szeretetről áradnak és minden más szellemi irányzatot a kukába dobnak, ami értelmet is adna mellé. Mosolyognak, folyton vidámak, boldogok viszont szellemi értékrendjük, igényeik olyan alacsony szintre süllyed, hogy az nem építő, hanem romboló hatással van a környezetükre nézve. Értelmi szintjük a tátongó mélységekbe zuhan. Ugyan szeretnek, de szellemileg szépen lassan leépülnek. Végül mindenre mosolyogni fognak, még a legromlottabb dolgokra is. Ez a szeretet hullám hódít az emberek tudatában, amely elvakítja, orruknál fogva vezeti őket, kiszolgáltatva a hatalomnak.

Egyfajta terméket csináltak belőle, amelyet a különféle bölcselkedő szakemberek eladnak az embereknek jó áron. Ezzel pedig minden más szellemi útmutatót alul értékelnek.
Tehát a szeretet épít az értelem által kijelölt úton. Ha az értelem helyét a butítás veszi át, akkor a szeretet nem építő, hanem romboló hatásúvá válik. Elfogadtatja az emberrel a romlottabbnál romlottabb szellemi züllöttségeket és észre sem veszik azt, mivel bekötött szemmel haladnak az úton. Példaként említhető, hogy sok esetben ugyan szeretnek az emberek, de életük egyre erkölcstelenebbé válik. Örömittasan el vannak mámorítva a szórakoztató ipar és kényelem adta boldogságtól, de közben erkölcsben és szellemi értékrendben Szodoma és Gomora szintjére süllyednek.

Így hát kijelenthető, hogy a szeretet önmagában nem képes felszámolni az emberi gonoszságot, mivel a gonoszság táptalaja szellemi romlottság. Az pedig helyes szellemi útmutató nélkül csak egyre jobban kiéleződik. Szimplán csak szeretettel maximum annyi változik, hogy kevesebbeké lesz a hatalom és többek lesznek megvezetve.

Ellenben viszont a szeretet és az értelem, a helyes szellemi útirányt kijelölve már csodákra képes. Ezen az úton pedig már érdemes elindulni.
Hegyi István