2016. szeptember 1., csütörtök

Szabó Kornél- A szerelem, mint áldozat

A szerelem élővé teszi a hitet. A józan hit pedig tudatossá a szerelmet.


A szerelem a legegyszerűbben megtapasztalható misztikum egy ember életében. A szinte megfoghatatlan érzést legtöbben költői formában próbálják kifejezni, szemléletes képekben, még a leganyagiasabb emberekből is előhozza a metaforákat a lélek egyszerű szavakkal ki nem fejezhető mélységeit. A szerelem nem tehetséget jelent, vagy valamilyen képességet, hanem egy velünk létező alapvető vágyat, a törekvést a tökéletesség felé. Természetesen le lehet írni biológiailag a folyamatot, ahogy filozófiailag is vagy a pszichológia nyelvén, de a legjobb úgy ahogy az van. Empirikus, tapasztalati úton.

Jöhetnek a közhelyek. Mit érez aki szerelmes? Hogy bármit megtenne a másikért, hogy nincsen olyan el ne fogadna, vagy meg ne bocsájtana. Hogy a világának közepe, életének lényege, feladatainak és céljainak központja. Abszolút, megingathatatlanul reményteljes, és bizalmatlanságot nélkülöző. Annak ellenére, hogy valakitől függ mégis a teljes szabadságot éli át. Nincs olyan idő amit ne akarna tölteni a kiválasztottal, nem létezik olyan akadály amit ne akarna leküzdeni érte, s ha meggátolják végtelenül csalódott és demotiválódik. A saját létezése függvényévé válik a másikénak. Legalábbis az első szerelmek még ilyenek. Láthatjuk mennyi végletes idea szorult ebbe a pár sorba. Az eredeti szerelem nem más mint önmagunk tökéletes áldozata a másiknak. Kétség és szemöldökráncolás nélküli bizalom. Azzal a vággyal születik az ember, hogy ezt beteljesítse. A gyermekek szüleiknek és az őket körbevevő élő környezet számára akarnak tetszeni. Produkálják (Bemutatják) magukat. Lényegi momentum minden egyes alkalom amikor visszaigazolást kapnak erre.

Hajlamosak vagyunk félreértelmezni az áldozatot, mint szót. Alapjában véve a jelentése, hogy valamit átadunk valami másért cserébe. A szerelem keretében ez azt jelenti, hogy feladjuk, feláldozzuk a saját érdekeinket a másik félért. Tökéletessé akarunk válni számára, hogy örömét lelje bennünk. 
Ismerős lehet az önpusztító szerelem, vagy a zsarnoki, irigy szerelem. Akkor jön össze ezek valamelyike amikor a szerelem legalább az egyik fél részéről érdek-orientált, tehát nem is tiszta szerelem. Ez a  fajta hozzáállás lehet tudatos vagy egyszerűen háttérben lévő előre kódolt séma, mindenesetre megragadja a tiszta koncepciót és kihasználja annak minden előnyét. Önpusztítóvá akkor válik a szerelmes fél amikor nem szembesül azzal, hogy a másik érdekei azt kívánják meg, hogy ő kevesebbé váljon.

A zsarnoki szerelem pedig amikor kisajátítja a másik felet. Habár megtesz érte mindent, de csak ő tehet meg érte mindent, és csak neki lehet tulajdonítani minden jót. Kisajátít valamit amit tőle függetlenül, önállóan is(!) létezik. Fent említettem, hogy saját létezése is függvényévé válik a másikénak. Elfeledkezni egy emberi kapcsolatban arról, hogy külön-külön is létezünk hatalmas bizalom és nehezen megtartható. Éppen ezért amikor látjuk azt hogy a 10 éveshez még inkább közeli korosztály komoly szerelmi ügyeket intéz, nem véletlenül szökik az egekbe a szemöldökünk. Megható tud lenni egy-egy ilyen szerelem, mert valóban tiszta lehet, de nem ez a jellemző. Annyi hatásnak vannak kitéve amiktől változnak, hogy borzasztó alacsonyra esik a valószínűsége annak hogy megmarad. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szabad engedni, de azt, hogy fokozott figyelemre  és szükség esetén beavatkozásra erőt kell fordítani szülői/felnőtt részről.

Érdemes átgondolni, hogy miért is kell a szerelem. Miért indokolt, hogy legyen? Az emberi faj alighanem fennmaradt volna enélkül is. Hiszen ez nem pusztán testi vágy. Pusztán egy kezdeti szakaszért volna, ami meghatározza egy pár együttélését? Valami amit ennyire nem értünk meg, hanem csak érzünk, az nem lehet ennyire egyszerű. Ez ledegradálja a lényeget. Megmagyarázhatunk egy patella-reflexet, a pupilla szűkülését/tágulását, fény hatására, az izzadást, még a sírást is. De ezek mind részletek, apró dolgok. Viszont a szerelem olyan ami teljes embert kíván. Teljes áldozatot. Minden részt megmozgat és irányít, harmonikusan és lendülettel. Miután átéljük, csalódunk vagy sem, a szerelem józanodik és visszaesik emberi, tökéletlen formájába. Lesz belőle egy felnőtt jól átgondolt, határokat húzott érzelmi háló.

Csodálatos, hogy mindenki számára elérhető és ugyanolyan erősségűre duzzadó erővé válhat mindenkiben. Tapasztalati síkon összekapcsol minket. De, hogy miért is van? Erősen hiszem, hogy van Valaki aki tökéletesen kiérdemli és elfogadja a tökéletes áldozatot. Hogy mindennek a megtapasztalása feladat, egy prológus az érdemi részhez. Végül ezért érzi mindenki, hogy amikor szerelmes, akkor van értelme az életének. Mert áldozatként szerepelhet, adhatja magát oda. Van úgy, hogy nem fáradsz el benne. És, hogy miért is lenne hitele a hitnek? Egész egyszerűen, mert a hitetlenségnek nincsen ereje. Ha nincs hit, akkor kétség van, állandó spekuláció, erőlködés. Ha nincs hit, akkor reménytelenség van, álságosodás, kiüresedés és érzéketlenség. Ha nincs hit akkor elmúlás van és végzet.

Ha nincs hit akkor élet van és halál. Ha van hit akkor halál van és élet.

Erős lehet a test amely megragadja a valóságot,
Vagy a lélek amely érezteti a világosságot,
de mily erő az, amely megváltoztatja a halandóságot?
Szabó Kornél

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése