2016. december 11., vasárnap

Horváth Martin - Ókori nácik és materialisták


Sokszor halljuk a kifejezést "modern ideológiák", ha valamiféle politikai gondolattal kapcsolatosan emlegetnek eszméket. De hamar kiderül ha utánanézünk a filozófia történetében, hogy nem is találtak fel semmi forradalmit.

"ezek az asszonyok ezeknek a férfiaknak valamennyien közös asszonyai, külön-külön azonban egyik sem élhet együtt egyikkel sem, s aztán a gyermekek is közösek, tehát sem a szülő nem ismerheti gyermekét, sem a gyermek a szülőjét... a legkiválóbb férfiaknak és nőknek minél gyakrabban kell közösülniök, a legsilányabbaknak pedig éppen ellenkezőleg, s az előbbiek gyermekeit föl kell nevelni, az utóbbiakét azonban nem, ha azt akarjuk, hogy a nyáj a legegészségesebb legyen...a házasságkötések számát pedig a vezetőkre bízzuk majd, hogy ők-figyelembe véve a háborúkat, betegségeket s egyéb ilyen körülményeket- a férfilakosság számát lehetőleg ugyanazon szinten tartsák"

 Ezeket a sorokat nem Adolf Hitler Mein Kapfjában, nem is Himmler vagy Goebbels egyik beszédében hallhatták. Bár tisztán megállja  a helyét bármelyik nemzetiszocialista fajelméleti propaganda betétszövegekeként, valamint kísértetiesen emlékeztet tartalma a náci Lebensborn programra, ezeket a sorokat Platón a nagy görög filozófus vetette papírra jóval Krisztus előtt.



" ...Álnok papok parancsokat agyaltak ki, s azt mondják önnön hasznukat keresve: Add oda, amid van, vezekelj és imádkozz, hagyd a földi javakat veszni!...Nincs túlvilág, ó Ráma, hiába remény és hit, élvezd az életet ideát, vesd meg a nyomorult csalást"

" Szürcsölj zsírt, s ha eladósodsz, vígan töltsd e rövid létet, amíg élned adatik, végül úgyis meg kell halnod visszatérés nem lehet"

Mintha csak korunk hedonista, nihilista céltalan fiataljait hallanánkA ma is divatos "carpe diem" élj a mának életérzése hat át a sorokon. Mély erkölcs és vallásellenesség sugárzik belőlük, pedig nem a felvilágosodás nagy ateista forgatagában írták, nem is napjaink költői alternatív liberális együttese vetette papírra a sorokat, hanem Brihaszpati az ókori Indiában a csárvákák nevű ateista-materialista irányzatának híres képviselője. Ha tévedett Brihaszpati már valószínűleg megjárta a pokoli bolygókat, és még nagyon sok visszatérés is adatott számára. 

Az anarchisták alapvetése mi szerint az ember alapvetően jó, s csak mesterséges rendszerek kényszerítik rá, hogy önző módon viselkedjen. Ez  a gondolat szintén nem új a Nap alattKonfuciusz aki Kr.e. 551-ben született, már megfogalmazta mi szerint az ember alapvetően jó, s filozófiáját is arra a hangsúlyra fektette, hogy a nevelés révén az emberből ezt a jót kikristályosítsa. Bár közel sem volt Konfuciusz államellenes, gondolatainak ezt a részét akár egy nemzeti anarchista is vallhatja. Egy uralkodónak ezt válaszolta egyszer: 

"Ha te magad jóra törekszel, akkor a nép is jó lesz"

A példamutatás, a bennünk rejlő jóra való nagy hangsúlyfektetés pedig nem csak az anarchizmussal mutat rokonságot, de Krisztus előtt már hasonlatosakat fogalmazott meg mint Jézus a felebaráti szeretetről. Konfuciusz azt mondja: "Amit magadnak nem kívánsz, ne tedd meg másokkal se!"

Hiába, amit feltalálsz ma, azt már rég feltalálták az ókorban is, Oswald Spengler jól látta, nem folyamatos fejlődés a történelem, s a modern kor nem a csúcspontja, a történelem csak egy hullámvasút. 


Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése