2016. december 7., szerda

Sárkány Zsombor- Canadian Job

„CETA” egy betűszó, mely nem takar mást; mint az Európai Unió és Kanada között köttetendő szabad-kereskedelmi megállapodást. Az egyezmény nem csak a termékek vámmentes áramlását tenné lehetővé, hanem a vállalati tőke szabad mozgását is biztosítaná. Megalkotói tehát, egy az Atlanti-óceánt átívelő egységesített gazdasági tömböt szeretnének látni. Mi sem illeszkedik jobban a globalizáció és a gazdasági növekedés által meghatározott koordináta rendszerbe?

A probléma az egyezménnyel azonban számos:

Az első és inkább elvi probléma az elképzeléssel a globalizáció és a központosítás mértékének növelése. A 21. század felmerülő, környezeti és társadalmi problémái már önmagukban is bebizonyítják, hogy a nagy, központosított ellátórendszerek egyre inkább működésképtelenek. Ezek a perifériákon szegénységet s kiszolgáltatottságot okoznak, míg a centrumokban pazarlást, valamint a környezetet is nem kis mértékben terhelik. A szállítmányozási párhuzamokra épülő kölcsönös kizsákmányolás és a hatalmas bürokratikus gépezetek mögött elbújó nagyvállalatok szabad rablása a jellemzői e rendszernek.

De nem csupán két piac egybenyitásáról van szó! A közös gazdaság közös szabályozási szabályozásokat kíván meg. A gyakorlat ilyenkor az, hogy mind két fél szabályozásait a legalacsonyabb közös mértékre szállítják le. Ha például egy technológia kibocsájtási határértéke Európában szigorúbb, mint Kanadában, akkor a megá
llapodást követően a megengedőbb szabályozáshoz kell tartania magát a feleknek, így minden esetben lazulnak a feltételek, a vállalatok szabad mozgása érdekében. Az európai vívmányok számára katasztrófát jelentene, ha eddig elért eredményeinket a környezetvédelem, fogyasztóvédelem, és a munkavállalói jogok területén veszni hagynánk egy üzlet kedvéért.

Az úgynevezett „harmonizáció”-ból származó  legégetőbb visszalépést a GMO-mentesség megszűnése jelentené Európa szerte. USA szerte számos cégnek van kanadai leányvállalata, amik az Államok bioiparának új köntösbe bújtatott termékeivel fogják elárasztani Európát. A GMO veszélyeiről egy külön cikket lehetne írni, de a közgondolkodás -szerencsére- egyre inkább kezdi belátni, hogy az ellentmondásos technológiát jobb nem alkalmazni.

Nemzetállamaink még csak meg se védhetnék magukat a számukra nem tetsző tételektől, legyen az termék, technológia, vagy bármilyen más eljárás. Hiszen az államok magánbíróságokon perelhetővé válnának a vállalatok által. Ha egy vállalat tehát -akár kanadai akár európai- úgy látja, hogy egy intézkedés a profitszerzése tehát a gazdasági növekedés útjában van, perelhet! Az erre szolgáló fórum az ISDS vagyis a befektetési bíróság. Ez nem jelentene mást, hogy a „harmonizáció után se lehetne restaurálni vívmányainkat, nagyvállalatokkal való pereskedés nélkül. Így a gazdasági élet szereplői tényleges befolyást nyernének mindkét fél felett.

De akiket hidegen hagy a demokrácia súlyos megsértése, vagy a környezetvédelem eredményeinek módszeres letiprása, azok se mehetnek el a tény mellet mi szerint a CETA egy rossz üzlet. A Donald Trump megválasztásával végleg sírba szállt TTIP (USA-EU vámmentes övezet) lényegében hasonló koncepciója mögötti érdekcsoportok ugyanis nem nyugszanak. A kanadai gazdaság a már említett leánycégeken és általában a felvett alapanyagokon keresztül ezer szállal kötődik az Államok gazdaságához, lényegében másodhegedűs. Aki kanadai termékeket és tőkét enged be az az USA termékeit és tőkéjét engedi be csak a juharleveles zászlóval letakarva. Ez pedig európai oldalon -különösen hazánkban- főleg a mezőgazdaságot és az arra épülő kisvállalkozásokat fogja sújtani.


Összességében: A CETA kizárólag a nagyvállalatok érdekeit szolgálja, ellene megy a demokrácia szellemének és a környezet védelmét és a valódi fenntarthatóságért folyó munkát egy évtizedekkel ezelőtti szintre rugdalja vissza, az előnytelen versenyhelyzetekről nem is beszélve. Szerencsére még nincs késő tiltakozni, Európa és Kanada szerte gyűlnek az aláírások a tervezet ellen, tüntetésektől hangosak a nyugati nagyvárosok. Természetesen a bürokrácia, mint ahogy semmit ezt se könnyíti meg az átlagember számára. A több száz oldalas veretes szakmai nyelvezettel megfogalmazott papírsaláták sokszor nem is elérhetőek, és messze még a végleges verzió. A közös cselekvésnek tehát most jött el az ideje! 

Sárkány Zsombor

2016. december 6., kedd

Horváth Martin- Krisztust gyalázó Jézuska

A karácsony előtti készülődési őrület közben szinte mindig akad egy-két cikk, vagy beszélgetés ennek káros mivoltáról és a karácsony eredeti jelentésének háttérbe szorulásáról. Már nem is figyelünk azokra az intő szavakra, amik a vásárlási lázzal szemben a szeretet ünnepének fontosságát, a hagyományos családi légkörű karácsony megélését szorgalmazzák. Talán nem is feltétlen baj. Mert azt hiszem, részben az is ostobaság.

Volt már szó a blogon arról, hogy attól, hogy valami hagyományos és régi, tradicionális szokás még nem feltétlen jó( bővebben itt). Talán nem is létezik még egy olyan ünnepkör, amire annyi negatív hagyomány rakódhatott rá, mint a karácsonyra. Kezdjük azzal, hogy a legtöbb ember bár ünnepli, fogalma sincs róla, hogy mégis mit ünnepel. Az átlagember körében elterjedt, hogy a szeretet ünnepe. Pedig egy kb. száz éves kapitalista hazugság, hogy mindenki vásároljon ajándékot, minél több szeretett embernek. Előtte kizárólag Jézus Krisztus születésnapjaként volt ismert. A valódi keresztények ma is így ünneplik. Ez nem is probléma, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez is egy ezer éves egyházi ferdítés eredménye. Eredetileg pogány fény ünnep volt, hisz a téli napforduló után, minden perccel többet van nappal. Ezt pedig a fény diadalaként ünnepelték, amit a sötétség felett arat. Ténylegesen és metaforikusan is. Ilyen értelemben teljességgel beleillett a megváltó születése, ami fényt és reményt hoz a sötét, bűnös világba.

Az amerikai filmeken még is Mikulást látunk karácsonykor jönni, a Jézuska helyett. Ez pedig –részben saját tapasztalatból- igen csak összezavarja a kisgyermekeket. Súlyosan alábecsüljük ezt a generációkon átívelő lelki lenyomatot, hogy mekkora kárt is okoz a kulturális identitástudatunkban. Az amerikai Mikulásos karácsony pedig a skandináv mitológiából ered, ahol Odin főisten a szőke, életerős, leendő harcos kisfiúknak vitt ajándékot. Kicsit rasszista és militarista a mostani kóla reklámarc Mikuláshoz képest. Eredetileg őt,- mármint Odint-, próbálta elfeledtetni Miklós püspök, aki kevésbé rasszista és háború favorizált indíttatásból vitt ajándékot gyerekeknek. Sikerült neki, hisz főleg rá emlékszünk. Legalábbis mi magyarok biztosan, azonban mi Odint nem is ismertük eleve. Nyugaton Odin a fényünnepkor jött, tehát nem december 6.-án, ahogyan mi itt keleten Miklós püspök tiszteletére elnevezett napon tartjuk a Mikulás napot.
Nálunk ugyebár a „Jézuska” névvel illetett mitikus személy jön. Azért hívom mitikusnak keresztény létemre, mert kétségtelenül nem azonos a Biblia Jézusával. Jézus Krisztus ugyan megígérte, hogy a világ végezetéig velünk lesz, de ezt nem fantomként fenyőfák alá ajándékot csempésző formában értette. Ha pedig nem így értette, akkor sem igazán találni a parancsolatai között olyat, hogy hazudjuk ezt a gyerekeinknek. Őszintén szólva ezt a hagyományunkat jelen formájában borzasztó káros hagyományként tudom értékelni. Kifejezetten keresztény szemszögből. Először is hazudunk a gyermekeinknek. Előre megfontoltan, tervszerűen, akarattal, mindenféle racionális indok nélkül hazudunk a saját gyermekünknek. Ezt pedig a gyerek idővel tudni fogja. Átfogja élni azt az élményt, hogy a szülei, akikben a világon mindennél jobban bízik, csak rájuk számít, ezek az emberek szánt szándékkal hazudtak neki és átverték. Nem is egyszer, hosszú éveken át. Ez pedig ha nem is tudatosul, de a tudatalattiban elraktározódó lenyomatként megmarad. Most már pszichológiai vizsgálatok elemzik ennek a káros hatását. Mindezt miért tesszük? Miért is rakjuk ki az utódaink ennek a maradandó lelki traumának? Csak mert mindenki ezt csinálja. Meg csinálta generációk óta. Meg velünk is megtörtént. Ez az az utánzó mechanizmus, amit a majmok, sőt az egerek is több kísérletben bizonyítottak. Nem egy büszkesége ez az emberiségnek.

Keresztény szemszögből a helyzet még rosszabb. Ha elhitetjük a gyerekeinkkel, hogy a „Jézuska” ajándékot hoz, aztán kiderül, hogy hazugság volt az egész évekig, akkor egy hatalmas hitbeli kárt is okozhatunk. A gyereket szembesítjük egy olyan ténnyel, ami azt sugallja, hogy nincsenek csodák. Ha valami felfoghatatlant elhisz, az hazugság, megrendezett és másképp megmagyarázható egyszerű dolog csupán. A hitet csírájában folytjuk meg bennük. Emellett ha kiderül, hogy a „Jézuska” nem létezik, akkor a Bibliából ismert becézett utótag nélküli Jézus miért létezne? Legalábbis az összefüggés a csalódott gyermek szempontjából logikus. Miért higgyen abban a Jézusban, ha az előző is csak hazugság volt? Vagy egyáltalán bármi csodás dologban? A „Jézuska” kitalált, hazug személyénél hitet rombolóbb, keresztényellenesebb trükköt fiatalkorban el sem tudok képzelni. Csak is abban a kontextusban lehetne elfogadni a "Jézuska ajándékot hoz mesét", ha úgy értelmeznénk, és értetnénk meg gyermekeinkkel, hogy minden neki, Istennek köszönhető. Bármi, amit kapunk ajándék és végső soron Jézus Krisztustól származik, aki szeret bennünket feltétlenül. Azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, igen csekély százaléka lehet a családoknak ahol hasonló értelmezésben zajlik a karácsony. Őszintén és minden megvetés nélkül kérdezem a keresztény testvéreimtől, akik valóban hiszik Jézust, és közben ezt az elterjedt furcsa szokást is őrzik, hogy mit éreznek, mikor ki mondják a gyermeküknek, hogy „ a Jézuska nem létezik”? Magyarázkodunk, hogy „de az a másik igen”, aki a Bibliába van? Hogy akihez imádkozunk, ő létezik, pedig ugyanúgy sose látod, mint a karácsonyit? Vagy, mit érez az a gyermek, aki imádkozott az ajándékáért évekig, aztán kiderül, hogy nem a Jóisten intézte, hanem anyáék? Mer vajon még imádkozni másért is az Úrhoz ezek után?

Nem állítom, hogy a karácsonyi gyermekbecsapás tradíciója mindenkinél az ateizmus táptalaját hinti el, de azért be kell látnunk, hogy a megtestesült Istent, aki életét adta mindnyájunkért, neki a nevét és a személyét felhasználni az ártatlan fiatal lelkek becsapásához nem túl szerencsés. Ahogyan az sem, hogy ezzel a Télapó, húsvéti nyúl és fogtündér kategóriájába degradáljuk a megváltó Istent.

Meglehet érteni kövezni, szidalmazni, felháborodni és saját  önkritikát mellőzni ez ügyben, de nem tudom elfogadni, hogy ez egy jópofa, meg aranyos szokás. A karácsony amúgy sem jópofa meg aranyos a legkevésbé sem. Eredeti szakrális jelentését nézve. Mondhatjuk modern módon, ebben a langyos, posványos, cukormázas műhangulatban, hogy a szeretet ünnepe. Csak jelentse is azt. Mi egyáltalán a szeretet? Jézus azt mondja: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.( Ján. 15:13) Isten szeretete pedig nem egy meleg, csöpögős valami. 

„…Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket!(Luk. 6:27)

Úgy szeretni, mint Isten nem egyszerű. Kemény feladat. Másképp szeretni pedig értelmetlen. Az isteni szeretet nem csak azt szereti, aki őt is szereti. Hanem szereti a drogost, a gyilkost, az árulót, az elvtelent, a zsidót, a cigányt. Szereti Hitlert és szereti Sztálint. Ugye már is kevésbé cukormázas egy ünnep, ha valóban a valódi szeretet ünnepeként fogjuk fel? Ne feledjük, elsősorban ezek a napok a fény diadalát éltették a sötétség felett. A reményt abban, hogy a jó mindig győzelmet arat a bűn és a gonoszság felett. Ahogy ebben Krisztus születése reményt is adott, és életében és halálában példát is mutatott. Ez egy harc. Egy harc, amelyben a szeretet, és csak is a valódi szeretet elsajátítása és gyakorlása egy fegyver. Ahogyan az igaz hit is az. Ezeket a lelki fegyvereket pedig alkalmaznunk is kell, ebben a velejéig aljas, könyörtelen, kíméletlen és kegyelmet nem ismerő háborúban, amely meg akar ölni mindenkit, a legártatlanabb kisgyermeket is, ahogy engem is és téged is. A tét pedig, hogy a lelkünk megmenekül-e a pusztulattól, vagy sem. Erre mutat rá valójában a karácsony, még ha minden egyház és minden ember is szeretné elfelejteni ezt.  
Horváth Martin

2016. december 4., vasárnap

S.D.- Globalizáció és nemzeti értékek

A globalizáción azt a ma is zajló folyamatot értjük, mikor az alapvetően helyi tényezőket átveszik világszintű, nemzetek fölött álló elemek. Ez lehet gazdasági, azaz mikor egy szolgáltató az egész világon elérhető, mint például a különböző gyorsétteremek. Vagy beszélhetünk kulturális globalizációról, ami szoros összefüggésben áll a gazdasági globalizációval. A kulturális globalizáció alatt azt a folyamatot értjük, mikor a fogyasztói társadalom létszemlélete kihat, átveszi vagy átformálja az adott területen addig kialakult kulturális értékek helyét a mindennapokban. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy e gazdasági modellel nem kompatibilis, helyi értékek, az újabb generáció születésével, aki már a globalizált popkultúrában szocializálódik, kivesznek. Így a folyamat megítélése alapvetően két vélemény kategóriára tagolható: azon emberekre, akiknek fontosak a régi világ értékei, és védelmükön dolgoznak, és azokra, akik a régi értékek lecserélésében csak az emberiség egy új, egyetemesebb, internacionális állomását látják.

Én előbbiek táborát erősítem. Igyekszem alátámasztani hogy miért fontos megőriznünk őseink kulturális értékeit, és hogy ez miért nem lehetséges ezen gazdasági modell, valamint progresszivista létszemlélet keretein belül.

Az első és nagyon fontos dolog, amit érdemes tisztázni rögtön az elején, hogy pontosan mit értek nemzeti értékek alatt. Nemzeti értékek alatt az a meggyőződés él bennem, hogy minden nép a földön törekszik valami magasabb felé, ami szerint rendezni kívánja életét, törvényeit, közigazgatását, mindennapjait, erkölcsét és nevelését. Ez a törekvés legmagasabb szinten a különböző népek hitvilágában tűnik ki, aminek redukált változata a népi hiedelem világ, és az ehhez kapcsolódó szokások, melyek mindig valamiképpen visszautalnak magasabb, vallási eredetükre. Ezen kultúrák folyamatosan gazdagodnak, ahogyan a nép etnikailag, vagy környezetileg változásokon esik át. Minden kulturális érték tehát valamiképpen a magasabb rendű, idealisztikus erkölcsi elgondolásokhoz kapcsolódik. Benne az adott nép sajátosságai, habitusai kerülnek kifejezésre, az életmód, amit élnek, és ahogy élik, és a vágy hogy életüknek célt jelöljenek meg, értelmet és keretet biztosítsanak. Példának vegyük az egyik tipikus magyar ünnepünk, a húsvéti locsolkodás ünnepét. Ezen hagyományban a nép azon erkölcsi célja bukkan fel, hogy az udvarlásnak, szerelemnek megfelelő, ünnepélyes keretet biztosítson, saját erkölcsi elgondolásai szerint, a megfelelő szimbólumaival azoknak. A piros tojás a termékenység megtestesítője, az élet egyik fő motívuma, és a tavasz, a természet megújulása add megfelelő keretet arra, hogy a természettel harmóniában élő nép a saját mindennapjukban is azonosulhassanak az élet ritmikájával. A felsőbbrendű hitvilág kapcsolata ezen esetben is tisztán észrevehető, hiszen a kereszténység legnagyobb ünnepéhez igazodik a szokás, a húsvét ünnepéhez, melynek lényege megint csak a feltámadás és örök élet győzelme a halál felett.
Ezzel szemben a modern, globális kultúra, merőben más vonatkozási pontokkal rendelkezik. Alapjában kialakulása a városiasodáshoz köthető, melyben az ember elszeparálódott természetes, hagyományos életkörülményeitől, a falu vagy kisváros összetartó, családias közösségétől. A technika fejlődése a robotias, természettől idegen vonalat vett fel, melynek fő jellemzői az érzéketlenség, mennyiség, és hatékonyság. Ahogy a technológia fejlődött, úgy veszett az igaz emberség. A szcientizmus, és progresszivizmus kiszorította az ember hitvilágát, túlzott racionalizálásával megfosztotta az embert az örökkévalóság céljától, és ajándékától. A materializmust az ember legsötétebb énjét helyezte középpontban, és elhatározta, hogy felépíti a maga utópiáját, ezen elképzelései szerint. Ez az utópia mai napig épül, az építő állványok között élünk jelen pillanatban is. Nem meglepő tehát hogy ez az állítólagos fejlődés nem tűrhette a vele kibékíthetetlen vallási, és nemzeti értékeket. Ezek fokozatos leépítésébe kezdett. A vallási leépülésen már túl vagyunk, a mai átlagember számára már valóban halott Isten, de nincs már messze az idő, amikor temethetjük nemzeti értékeink is vele együtt, hiszen már utolsó perceit éli.

Most hangozhat ellenvetésként az, hogy miképpen fog kihalni a kultúra, amit meglehetősen hamis módon, mai napig „őriznek” különböző kulturális körök, egyesületek? A válasz világos és egyszerű: e kultúrkörök tagjai nem élnek a kultúrában, nem élik azt meg mindennapjaikban, nem kötik azt a megfelelő magasabb rendű vonatkoztatási pontok felé, így amit tesznek nem nevezhető többnek, mint valamiféle mumifikált holttest őrzése és ápolása. Ha a kultúrát nem éljük, az, mint a meg nem evett gyümölcs, elrohad, és ha a kertet is felégetjük, azt a hagyományos életteret, amiben megteremhet, akkor soha többé nem tudjuk újratermeszteni. Márpedig a modern életvitel és létszemlélet nem teremhet vele, ellentétes értékekkel rendelkező gyümölcsöt. Ugyan ez vonatkozik a merev, élettelen, ám annál elemibb, és ösztönösebb elemekből táplálkozó sovinizmusra. A válaszreakció, amely érezve a halál közeledtét, mint a megsebzett vad tombol, és pusztít mindent, miközben nem veszi észre hogy magát is elemészti. Ő is tartja, szorongatja a múmiát. Már nem tudja mi az, nem éli meg azt, de érzi, a vérében érzi, hogy valami fontos. Valami fontos, melynek elvesztése a halálát okozza. És gyűlöl, és bezár. Arról fantáziál, hogy ő mindennél magasabb nemzet tagja. A történelem felett siránkozik, matyó mintás alsógatyát hord, és 100% magyar feliratú pólót visel. Sajnálatos, mint a haldokló látványa. A zavarté, aki már nem érti, mit tesz, csak teszi, érezve hogy valami fontosat visz véghez.

Válaszút előtt állunk, egyénileg. A kollektív jobbítási lehetőségeinket már jó pár évtizede hátrahagytuk. A modernség vége az, amilyen talajra építkezett. A lélektelenség, mely megfosztja az embert attól, amitől az, ami. A hittől, szeretettől, és a magasabbra való törekvéstől, a harmóniától Istennel, és a teremtett természettel, az örökkévalóság igazságától, az egyetemes törvényeinktől. Vagy disszidálunk, vagy elsüllyedünk mi is, testestül, lelkestül.
S.D.