Mi a hobbid?- hányszor hallottuk
vagy láttuk leírva ezt? Sablonos és felszínes munkahelyi, vagy „muszáj
szituációk” ismerkedős beszélgetéseinek elengedhetetlen eleme, az internetes
társkeresők pöcegödrének rendszeresen felbüfögött kérdése ez, mintha
elengedhetetlen jelentőséggel bírna azt illetően, hogy megismerjük egy ember
lényegét, magvát. Fene tudja, lehet igazuk van és megismerhetjük egy ember
lényegi magvát ebből, csak nem úgy ahogy képzelik.
De mi is az a hobbi? Mit jelent
ez a hobbi? Engem, ha valaki ilyesmiről kérdezett meg akkor számtalan esetben
kínos zavarba voltam, mert nem tudtam rá válaszolni. Majdnem rosszul is éreztem
magam emiatt, de szerencsére rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez nagy probléma.
Ahhoz azonban, hogy megértsük mi is ez a „hobbi” sokkal mélyebbre kell ásnunk
az emberi pszichében és a társadalom működésében. A „mi a hobbid?” klisékérdés szinonimája a „ Mit csinálsz
szabadidőben?”. Ott a kulcs. A szabadidő. A hobbi tehát az a tevékenység, amit
szabad időmben csinálok. Csak, hogy ennél a szabadidős tevékenység megértése
sokkal mélyebb.
Kezdjük ott, hogy jelen
társadalmunkban a tőkéstermelés fogaskerekeként tartanak minket számon, avagy
az állami intézmény úthengerének csavarjaiként. Személyiségünk alap és fő
meghatározója az, hogy mi a munkánk, mit dolgozunk. Úgy él a köztudatban, hogy az
árulja el, hogy ki vagy és milyen ember, hogy milyen módon működsz közre a
társadalmi intézményrendszer hálózatának fenntartásához. Ha orvos vagy, mérnök
vagy, sikeres vállalkozó vagy, akkor vagy valaki. Akkor egy „rendes ember” vagy
a köznép szemében. Tehát nem a szellemi és erkölcsi nívód határozza meg a
társadalomban a megbecsülésedet, hanem a mindenkori rendszer fenntartásában
vállalt szereped. Ha diplomás vagy és befolyásos adott szakterületen az a
hierarchia csúcsa, a megbecsülések koronája. Persze lehet, hogy egy
gerinctelen, alávaló alak vagy, de hát a rendszer nem a morális prioritásokat
preferálja. A második szinten vannak a munkájukat jól végző, teljesen jól teljesítő,
vállalkozók, ápolónők, tanárok. Akik szintén működtetik a rendszert, de azért
nem az éllovasai ennek az egésznek. A lenézettebb kategória a vendéglátós, az
eladó, a pincér, a közmunkás, a takarító, a buszsofőr, a mozdonyvezető. Akiken
érződik, hogy a "mi", a nép „alárendeltjei” is. Jól láthatóan engem szolgál ki,
utánam takarít, engem juttat el valahova. De a leglenézettebbek a kívülállók,
szubkultúrák tagjai. Mindenki látott már punkokat, Nagy-Magyarország pólós
embereket, kiöregedett Motörhead felvarrós rockereket. Ők vannak a társadalom
szemében a legalján. Függetlenül attól, hogy állást foglalnánk punkok, jobbosok
és rockerek mellett vagy ellen, látnunk kell, hogy ők azok az emberek, akik
magasról tesznek a rendszerre, a fennálló rend által diktált aktuális trendre.
Ők nem a pillanatnyi fennálló rend által diktált érvényesülés mechanizmusában
merülnek el, hanem saját nézeteik, stílusok, princípiumaik vannak. Kormányoktól,
korszakoktól függetlenül. Ezért is érezhették, hogy „ ameddig a Föld kerek,
mindig lesznek rockerek” és lett híres a „punks not dead” kifejezés, ahogyan a
szélsőjobb szlogenje a „ Voltunk, vagyunk, leszünk”. Ellenben tömegembert mindig az aktuális érvényesülése,
fennmaradása érdekli. Nem kérdőjelezi meg a fennálló állapotok jogosságát,
igazságosságát. Naivan elfogadja és érvényesülni akar a diktált szabályok
szerint. A tömeg ember, a proli sose kérdőjelezte meg, hogy a
nemzetiszocialista Németországban zajló folyamatok helyesek-e, sodródott. A
proli nem kérdőjelezte meg, hogy a Kádár-rendszer helyes-e, hasznos-e, csak
sodródott benn. A proli nem kérdőjelezi meg a kapitalizmust sem. A tömegember
tanul, dolgozik és igyekszik elérni a legtöbbet abban a szakmai szerepben,
amiben éppen van. Ha nácik, ha komcsik, ha vadkapitalisták is zúzzák porrá az
emberi szellemet és morált, ő segédkezik ebben, mert a rendszer hű részese,
hiszen ő egy érvényesülni kívánó „rendes ember”.
Hogy jön mindez a hobbihoz? Úgy
hogy az embert ezen szerepei szerint definiáljuk, egymásra így tekintünk. Orvos,
mérnök, szakmunkás stb. Nem pedig jó ember, rossz ember, keresztény, ateista,
buddhista…Ezek legalább az ő személyes meggyőződését jelentenék, azt, hogy ki ő
és, hogy látja a világot, és milyen ember az elvei szerint. De manapság
fogaskerekek vagyunk egy gépezetben, magunkat is annak tekintjük és másokat is
ezen szemüvegen keresztül vizsgálunk. És ha épp nem a társadalomban betöltött
fogaskerék szerepünk ideje van, hanem szabadidőnk, akkor mit teszünk? Na, ez a
hobbi. A hobbi az a tevékenység, amikor elpazarolt, hitvány, fogaskerék létünk
szabadidejében le kell kötnünk magunkat. A hobbi egy menekülés. Menekülés a
létünk értelmetlenségének felismerése elől. A rendszer tudja ezt, ezért remek
tudatlekötő ócska szórakoztatóműsorokat kínál fel a médiában, mindenhol
elérhető wi-fi-vel, fülhallgatóval, hogy utazás közben is valami a tudatodat
lenyomva tartsa. Elnyomja a lelked valódi, érdeklődő magvát, amellyel
olthatatlanul keresnéd önön létet és a világ értelmét és miértjét? De mindig le
kell kötve lennünk, különben ráébrednénk fogaskerék létünk totális
értelmetlenségére és a rendszer nem működne tovább. Nem működne, hisz többé nem
biorobotok lennék, hanem emberek. A hobbi ennek az önreflexiója. Mikor a
biorobot saját magától köti le a figyelmét, mert tudatalatti érzi, fájó
felismeréssel járna, ha valódi problémák, valódi kérdések lennének terítéken a
lelkében. Így hát el megy bulizni, meccset nézni, vagy sorozatokat, vagy
pecázni, vagy motorozni, vagy a virtuális térben játszani. Teljesen mindegy
csak ne kelljen magába mélyednie, felismerni valódi potenciálokkal teli, addig
lefolytott önmagát. A világ okát és céljának bonyolult kérdésébe
belebonyolódni, az élet értelmének kérdéskörét megkapargatni. Kényelmesebb a
fogaskerék-lét, addig pedig míg nem kell forognia kihúzza az időt, valami
hobbival, amivel nem kell figyelnie arra, hogy ő egy ember, érzésekkel, elvek és
eszmék lehetőségével, Isteni küldetések teljesítésének esélyével.
Ha valaki megkérdezi, mi a
hobbim, továbbra sem tudok válaszolni. Nincsen hobbim, mert nekem az emberként
való létezésben nincsen szabadidőm. Nincsen a személyiségem felosztva, dolgozó,
tanuló, szabadidős személyiségre. Mindig ugyanaz vagyok, aki. Nem a munkám, a
tanulmányaim, a zenei ízlésem, a politikai hovatartozásom szabja meg ki vagyok.
Nincs kényelmetlen időszak, amelyben hobbival kell lekötnöm magam, mert
elviselhetetlen lenne a szabadság. Én a nap 24 órájában, keresztényként hiszek,
érdeklődöm a körülöttem lévő világ ezernyi aspektusa iránt, örülök a
napsütésnek és az esőnek, Isten minden egyes alkotásának, ami körülvesz, szeretem
a barátaim, szeretem a szerelmem és igyekszem szeretni minden egyes esendő
embertársamat a világban. Ebben nincs szabadidőm.
Horváth Martin
