Horváth Martin- Horthy mint politikai termék

Horthy a magyar közéletnek nagy port kavaró, megosztó személyisége lassan 100 év elteltével is. Időről időre nagy vitákat kelt az ő megítélése, a rendszere és kiváltképp második világháborús szerepe. Ahogyan az lenni szokott, a liberális-baloldali körök erősen Horthy ellenesek, a jobboldal pedig inkább védelmére kel. A szellemi lövészárkokban élő magyar társadalom elfelejt reális képet alkotni és pro és kontra mérlegelni, csak is a saját maga szektás körének érveit védi, az ellenséges szekta érveivel szemben.

A kép a 168 óra c. újság címlapjáról származik

Világnézeti sztereotípiák harcolnak a ’20-as, ’30-as évek Magyarországáról, amit Horthy neve fémjelez. Válasszuk is ketté Horthy Miklóst és a nevével szimbolizált rendszert. Amiért ez nem egyértelmű, az az, hogy Horthy eredetileg 1920-as kinevezésekor nem volt más, mint egy politikai termék. Egy politikai termék, egy ideológiai szimbólum egy ember személyében, melyet politikusok „találtak ki”. Rögtön tisztázásra is szorul a politikai termék kifejezés, amit G. Fodor Gábor politológus használt még az első Orbán-kormány „ Polgári Magyarország” mottójára. Ahhoz, hogy megértsük mit jelent ez, értenünk kell a politikusok észjárását. Sajnos vagy nem sajnos, de a politikusok nem feltétlen aszerint gondolkodnak és hoznak döntéseket, hogy mi az igazság. Pláne nem az objektív, abszolút igazság. Megtévesztő, hiszen filozófiai eszméket használnak, hangoztatnak a politikában. Ezen eszmék, ideológiák pedig kétségtelen azt keresik, hogy mi az élet értelme, mi az abszolút helyes stb. A politikát inkább az érdekli, hogyan tarthatja a társadalmat egyben, és ezzel a társadalommal, mit és hogyan lehet elérni a világban. Mondhatjuk azt is, hogy a politika valódi filozófiai eszméje, amit helyesnek tart, az az, hogy a társadalmat egyben tartsa és kihozzon belőle valamit. A társadalom összefogására és mozgósítására, vagy éppen passzivitásban tartására pedig „politikai termékeket” használnak. Ez nem azt jelenti, hogy ezen termék által szimbolizált dolgokkal a politikusok nem érthetnek akár egyet. Azonban a politikai termék mindig leegyszerűsítettebb, mint a valóság, amivel a politikusok tisztában vannak. Az 1920-as évek legelején Bethlen és Tisza köre tudta, hogy a társadalmat a friss Trianoni trauma előtti ország képe tarthatja egyben, reményben. A világháború borzalmai, majd veresége, az ország szétmarcangolása, egy forradalom és egy bolsevik vörös terror után, az agyon traumatizált nemzetet csak is a „boldog békeidők” ideája tarthatta egyben. Ezt pedig senki nem testesítette meg jobban egy személyben, mint Ferenc József szárnysegédje, a magyar flotta ellentengernagyi fokozatáig jutó, bolsevikokat Budapestről kiűző, régi vágású katona: Horthy Miklós. Kétségtelen, hogy mind Horthy, mind a Tisza-Bethlen kör egyet is értett a Horthy képében megjelenő politikai termék által képviselt rendszer helyességével. Igazi vérbeli jobboldali, konzervatív emberek voltak a szó szinte minden értelmében.

A Horthy-rendszer által fetisizált, háború előtti Magyarország helyességével azonban lehet vitatkozni. Horthy és köre jó szándékával azonban, szerintem aligha. Ezek az emberek hittek abban, hogy a leghelyesebb és legműködőképesebb a monarchista államberendezkedés, feudális társadalmi felépítés, konzervatív értékek, konzervatív képviselete és miegymás. Ettől az ideától a baloldal majdnem minden ága eltért. A mérsékelt bal ezért korlátozva volt, a szélsőbaloldal egyenesen tiltva. A szélsőjobb úgyszintén eltért ettől, ezért szintén a Horthy-rendszer,- annak is végének- az egyik legnagyobb harca a fajvédő, nyilas, nemzetiszocialista mozgalmakkal volt. Horthy és rendszere megtestesítette az ízig vérig tiszta konzervativizmust, amely semmitől nem ódzkodik jobban, mint a reformtól, az újítástól, a forradalmi változásoktól. Úgy gondolom ez az a pontja a Horthy-rendszernek, amit lehet és kell is kritikával illetni. A dzsentrikkel szivarozó, uram-bátyám feudális, hierarchikus társadalomkép, aligha lehet a legtökéletesebb idea, amit el szeretne érni az ember. Más kérdés, hogy a Horthy-korszakban ennek alternatívája két forradalmi, reform eszmeiség volt, az egyik a kommunizmus, a másik a nemzetiszocializmus. Ezen ideológiák újításai a konzervatív rendszerhez képest, pedig inkább még rosszabbak voltak, mint az eredeti állapot. Ha így nézzük, a Horthy-rendszer korának még mindig a lehető legjobb választása volt. Azonban azt is tudjuk, hogy ha nem csak ez a ettő (szélsőbal és szélsőjobb) lett volna az alternatívája, az arisztokratikus nagyurak akkor sem akartak volna változtatni a rendszerükön. Itt szintén ki lehet térni arra, hogy a jobboldali életfilozófia, alapvetően a világ rendjéhez akar igazodni. Vagyis ha évszázadokig, működött egy erős uralkodó irányította ország, feudális rendszerrel, annak szokásaival, akkor ennek kell továbbra is működni. A jobboldali gondolat igazodik a világ bűnös mivoltához és elfogadja, a társadalmi egyenlőtlenséget és aszerint gondolkodik, hogy „ami már bevált, azon minek változtatni”. Akkor is, ha sok-sok embernek ez azt jelenti, hogy soha nem tudja akár kibontakoztatni azt, ami benne rejlik. A lényeg, hogy működjön a nagy egész, a társadalom. Ez a bűnös, kishitű, gyarló alapgondolat, akkor is bűnös és gyarló és kishitű, ha a jobboldal ezt Istennel és vallással akarja alátámasztani. Azt sem vonom kétségbe, hogy Horthy és köre, ebben az Isten által rendelt világi, társadalmi rend helyességében is a legjobb szándékkal hitt. Ezzel emberileg sokkal pozitívabbak, mint a mai jobboldali rendszert képviselők. A Rogánok, Habonyok és Andy Vajnák ugyan ki gondolja, hogy Isten által rendelt ideákban hisznek?

Tehát kijelenthetjük, hogy a Horthy-rendszer igen is kritizálható, kikezdhető, és messze nem a legideálisabb sem világi, s pláne nem Krisztusi szempontból. A korszak által képviselni kívánt, fetisizált színtiszta konzervatív jobboldaliság reformra szorul. Az általa képviselni kívánt értékeket teljesen más módon kell és lehet érvényesíteni, mint annak bevett formái. Mondhatni és sokszor hangoztatom is ezt, hogy a konzervatív értékeket, nem konzervatív módszerekkel lehet érvényre juttatni. A korabeli szélsőjobboldal ugyan reformált ezeken, de nem csak az érvényre juttatásának módszerén, hanem az értékeken is. A nemzetiszocializmus a baloldal értékeiből és módszereiből is jórészt vett át. Ilyen eszmeiségében a vallásellenesség, és a helyére kerülő abszolút materialista (tehát alapvetően baloldali) szociáldarwinizmus. A színtiszta baloldal pedig a konzervatív értékek totális tagadása, nem pedig valós alternatíva. Mivel pedig napjainkig ezek a meghatározó politikai filozófiák, így nem is kapunk reális és objektív kritikát a Horthy-rendszerre és az általa képviselt konzervativizmusra. Reális és helyes alternatívát pedig végképp nem. Mivel a konzervativizmus a mai napig ezen két bal és szélsőjobboldali eszmeiség támadása alatt áll, sokkal inkább védekezik, mint sem, hogy megújulását keresné. Ameddig ez a két, még rosszabb alternatíva jelen van, addig a már jól bevett konzervativizmus tűnik a legjobbnak, annak értékeinek érvényre juttatásának más útjain pedig nem gondolkodnak.

Miután pedig tisztáztuk, hogy Horthy mit szimbolizál, csak is utána lehet neki látni Horthy Miklós, mint ember vizsgálatához. Horthy egyet értett, mint láthatjuk, az általa is szimbolizált társadalmi ideával. Az ideát tehát kritizálhatjuk, azt, hogy Horthy a lehető legjobb belátása szerint, lelkiismeretére hallgatva a legjobb szándékkal gondolta azt jónak, véleményem szerint aligha vonhatjuk kétségbe. Horthy Miklós egész kormányzóságát a lehető legnehezebb történelmi korban, a legnehezebb választások közepette kellett élnie. Ha azt vesszük, hogy az általa lelkiismeretileg legjobbnak tartott rendszert akarta védeni és érvényesíteni, akkor pláne. Kormányzósága előtt, már az Antant és a bolsevikok között kellett döntenie. Egyik sem akarta sem az ő ideáját, sem Magyarország javát. Mikor IV. Károly vissza akart térni, döntenie kellett a neki tett eskühöz való hűsége, vagy az Antant által biztosított Kárpát-medencei béke között. Döntenie kellett a gazdasági világválság forgatagában a totális összeomlás, vagy a fasiszta Gömbös Gyula programja között. Dönteni sem tudott geopolitikailag, hogy a náci Németország érdekszférájába kerüljünk-e, de ha már abba voltunk, próbálta annak az előnyeit megragadni ( elcsatolt részek, visszaszerzése az országhoz), és elkerülni amennyire lehet a hátrányait (totális mozgósítás a háborúban, zsidók deportálása). Végül döntenie kellett, hogy a kilátástalan harcban a nácik mellett harcolunk-e reménytelenül, vagy a Magyarországra nézve kedvezőbb feltételű béke reményében, átállunk-e a leggyűlöltebb eszmét valló, kommunista Szovjetunióhoz. Horthy egész kormányzása a „kisebbik rossz” mellé állásról szólt, mert olyan alternatíva, hogy „ jó”, sohasem létezett. Aligha lettünk volna a helyében és tudtunk volna olyan döntéseket hozni, hogy napjaink vészesen károgó politikusai ne szidnának minket még holtunkban is miatta.

Horthy ideája, a „régi, jól működő” Magyarországról ezer helyen kritizálható és kikezdhető. Horthy Miklós személye azonban kétségtelenül egy lelkiismeretére és legjobb belátására hallgató ember képét adja, akinek alighanem történelmünk legtöbb és legnehezebb politikai döntéseit kellett meghoznia. Mindezt úgy, hogy nem is volt politikus. Csak szimbólum, egy politikai termék. Ő maga egy egyszerű ember volt, remek katonai tehetséggel és pontosan ez is adta és adja sokaknak ma is Horthy báját és kelti csodálatát. De elsősorban szimbólum volt korában is, s evégett személye elkerülhetetlenül összeforrt egy rendszerrel és egy ideával, annak minden előnyével és minden jóvátehetetlen hibájával is.

Horváth Martin

Horváth Martin- Kint volt-e Krisztus a Pride-on?

Akár saját képekkel is illusztrálhatnám már a témát, hiszen rendhagyó módon mi is kinéztünk a Budapest Pride-ra. Első sorban keresztény megfontolásból, szerettünk volna emberekkel beszélgetni ki mit gondol a világról, Istenről, ennek fényében az ő szexuális orientációjáról. A vérmes homoszexuálisokat pokolra kívánó, gyűlölő keresztény képet kicsit árnyalni, ugyanakkor nem is a nyugati, liberális kereszténységet reprezentálni. Miután csakhamar a rendőrsorfalon és kordonokon kívül rekedünk a kis utcában, több órányi kergetőzés után nagy nehezen sikerült csak bejutnunk a legvégére mikor oszlott a tömeg, így végül is csak írásban tudom kifejteni mi is lett volna a tartalma annak, amit egy párbeszéd során át akartam volna adni egy ott levőnek.

Amit első körben az ember rögtön megállapít a Pride-on, hogy valójában nem reprezentálja a homoszexuálisok, biszexuálisak, transzszexuálisok és egyéb irányultságú emberek egészét. Ahogy az ellentábor sem igazán testesíti meg a felvonulást elítélők társadalmi csoportját. Az egész valójában egy hatalmas politikai erődemonstráció. A baloldal korcs, szélsőséges liberalizmusának magamutogatása és nem kis részt a konzervatív, nacionalista tábor provokációja.

Az egész valójában a következőképpen zajlik. Vannak magukat konzervatívnak definiáló, kereszténynek nevező emberek, csoportok a világban. Mivel ők valójában kultúrkeresztények és Krisztus szelleme jó messze van tőlük, totálisan hiteltelenül képviselik ezt. Ez a legtöbb jobboldali pártra, szervezetre igaz a történelem során. Hiteltelenül képviselt kereszténységük nyomán, a liberálisokban, melegekben stb. kialakul a kép, hogy a keresztények és a konzervatív értékek ilyen bunkó, ostoba jelenségek. Természetesen nem az azt hiteltelenül képviselőket tartja annak, hanem, aminek a nevében azok nyilatkoznak. Ez egy katasztrofális kár a valódi konzervatív értékeknek és a kereszténységnek. Aztán eljön a pillanat, mikor megrendezik a Pride-ot, a liberálisok, kultur-marxisták és balos anarchisták. Politikai túsznak elhívnak egy halom leszbikust, meleget, biszexuális és a többit. Akikkel elhitetik, hogy ez az egész róluk szól. Aztán a fent említett sztereotípia nyomán ez a frusztrált, liberális, balos tömeg a szexuális másságok nevében provokatív üzeneteket kezd el megfogalmazni a kereszténység és konzervatív értékek ellen. Erre a kirakatkeresztény, magukat konzervatívnak hazudó frusztrált alakok hallgatnak is, és kimennek még inkább erősíteni a sztereotípiát az általuk elvileg képviselt elvekről. És ez évről évre így mélyül szépen. Miközben a Pride agresszív balliberálisok és csőlátású konzervatívok magamutogató, egymást hergelése. Se az LMBT emberek érdeke nincs képviselve, se reprezentálva maradéktalanul. Se a kereszténység és konzervatív értékek nincsenek valójában jelen. Csak egy tucat ember, aki magát annak hiszi, de vajnyi köze sincs hozzá.

Az egész egy erődemonstráció, ami két világi fél között zajlik. Az egyik a balos, emberközpontú szemlélet, mely szerint az emberhez kell a világot igazítani, és a jobbos, ami elfogadja a világ rendjét, és az embert igazítaná ahhoz. Az ember önmagában tökéletlen, Krisztusi megváltásra szoruló lény, tehát a baloldal téved, mikor alapul veszi és ehhez a hibás emberhez igazítaná a világot. A világ, az emberrel együtt egy tökéletlen, hibás létező és tudjuk, hogy „ a világ fejedelme a Sátán”. Tehát ha ehhez akarjuk igazítani magunkat, katasztrofális tévedés. Tehát két sátáni világnézet harcol egymással, csak a kiinduló pontjuk más. Isten az egészből kimaradt. Persze névlegesen ki viszi mindkét fél. Az ellentüntető jobbosok régóta érvelnek, amellett, hogy a homoszexualitás halálos bűn és ennek bizonyítására kicsipegetik a Biblia azon részeit, amik igazolják. Arra természetesen nem figyelnek, ami a kegyelemről, megértésről és minden embertársunk szeretetéről szól. Aztán megjelent a Keresztények a melegekért nevű szervezet a Pride résztvevői között. Ők kicsipegetik a Krisztusi kegyelmet, elfogadást és mindenki szeretetét a Bibliából, és pont, hogy elfelejtik azokat, amik arról szólnak, hogy azért nincs teljesen rendben Isten szemszögéből ez a dolog. Itt senki sem képviseli Krisztust, mindenki csak kihasználja a bal vagy jobboldali világnézetével kompatibilis részeit. De az egész Krisztus mindezek felett áll!

Egy szó, mint száz, a Pride és a heteroszexuálistól eltérő emberek nagy közössége, két különböző dolog, amit el kell választanunk egymástól. Dunát lehet rekeszteni azokkal a történetekkel, amikor egy meleg ember nem ért egyet a Pride-al, mert céltalan magamutogatásnak és hergelésnek tartja, amely nem, hogy nem segíti az elfogadását, de még kontra produktívan, inkább a sztereotípiákat erősíti a társadalomban, és nagyobb gyűlöletnek teszi ki ezáltal a meleg társadalmat. Személyesen is ismertem ilyen meleget, aki ezt mondta, de még többet hall az ember másoktól és az interneten. Ezt a véleményt pedig maximálisan meg tudom érteni. Így hát a Pride-ozók, és a meleg emberek legyenek is külön kezelve.

Tehát ennyi minden tisztázása után, még is, hogy áll Isten, hogy áll egy keresztény a homoszexuálisokhoz és társaikhoz? Mint tudjuk, Isten megteremtette az embert, s azt férfinak és (ebből a férfiból) nőnek teremtette. Ez a ketté szedett identitásunk, ami itt a földön férfi és női identitásként jelenik meg, szüntelenül „vissza akar térni”, eredeti, egyben lévő, egységes állapotához. A szerelem és az azt követő mély szeretet, így ezt a kettészakadt két emberi aspektus egységbe forrásának csodálatos érzületét jelenti. A férfi és nő hiteles és valós szeretete egymás iránt egy mennyei egységélmény, melyet semmi más nem tud pótolni vagy helyettesíteni. Tudjuk, hogy többé nem két test és két lélek ők, hanem egy. Mint két puzzle darab, ami egymásba illett és ők adnak ki ketten egy értelmezhető képet. Két férfi vagy két nő egymást ilyen módon sajnos, vagy nem sajnos de soha nem tudja kiegészíteni. Hisz a nő a férfinak olyan mentalitást, világlátást és habitust pótol, ami a férfinak nincsen. A férfi nőnek pedig szintén. Két azonos nemű között ez nem jöhet létre ilyen módon.

Természetesen mára a hagyományos férfi-női kapcsolatok is haldoklanak. Válások, családon belüli erőszak stb. Mindennek oka, hogy ezekben nincs ott Isten. Nincs Krisztus szelleme egyben az egymásba kovácsolódásban. Mert a szeretet a ragasztó egy férfi és egy nő közötti kapcsolatban. A szeretet pedig Krisztus. Valakinek a megtetszése, meg az, hogy „kijövünk” és a szexuális vonzalom nem keverendő össze a szeretettel. Pedig sokan ezt teszik, heteroszexuálisok is, de a más beállítottságúak szinte mindenképpen valamelyiket hiszik szeretetnek, szerelemnek. Természetesen támadhatnak, hogy honnan tudom én, hogy ki mit érez. De elsősorban a fent levezetett teológiai eszmefuttatás alapján, világos, hogy két azonos identitás nem képes annak a megélésére, mint két külön identitás egymásra találásának, egymást kiegészítő egységélménye. Azonban a homoszexualitás kétségtelenül létezik. Egy szexuális orientáció pedig,- ha ideális isteni szemszögből, ha nem-, akkor sem lehet ok arra, hogy valaki Istentől elszakítsa magát. Lehet egy nem heteroszexuális ember keresztény? Még szép, hogy lehet. Istennek nincsen neme, egyedi, semmihez nem fogható módon tudja őt mindenki szeretni. Isten pedig szintén egyedi módon szeret mindenkit. Igen, a melegeket is. Sőt, azokat az embereket is, akik nem keresztények épp. Tehát a nem megtért melegeket is. Ezen a fonalon indul el, a baloldali-keresztény Keresztények a melegekért társulat is, csak egy valamit elfelejtenek. Az, hogy Isten mindenkit szeret, nem jelenti, hogy mindenki, úgy ahogy éppen van, az úgy rendben is van. Profán példa, de Isten egy gyilkost is szeret, ez pedig aligha jelenti, hogy jó, amit tett, vagy még inkább, hogy továbbra is megteheti. De nem kell ilyen drasztikus példa, hiszen senki sincs jól úgy ahogy van. Mind megváltásra, mind Krisztus kegyelmére szorulunk. Krisztussal való kapcsolatunk révén pedig az ő szeretete kimunkálja azt a lelkünkben, hogy változni akarjunk, jobbá és többé, krisztusibb emberré. Félre értés ne essék, a melegek helyzetében ez alatt a változás alatt, nem azt értem, hogy heteroszexuálissá kéne válniuk. Voltak az USA-ban erre keresztény próbálkozások, hogy azzá tegyék őket, az „ex-gay” program keretében és tragikus végeredménye lett.

Az életben mindenkinek meg van a maga keresztje. Rengeteg hátráltató, nagy teherrel rendelkezünk mind, amik Istentől akarnak távol tartani. Ezek a szexuális beállítottságok is mind ilyenek. Ahogyan ilyen, ha egy heteroszexuális teljesen parázna, szex függő, egy éjszakás kalandokat kereső. Ilyen ha valaki bármilyen más függőséggel bír, mint az alkohol, a drog, de lehet ez teljesen alattomosan egy játék iránti vonzódás vagy bármi. Ha valaki homoszexuális, a bűne ezeknél bizonyosan nem nagyobb. Egy teher, egy világi hátráltató tényező a sok közül, amely igyekszik lehúzni minket, itt tartani a világ mocskában és Krisztustól messzebb tartani. Azt kell, hogy mondjam, ha egy meleg megtér, és Krisztus szelleme munkálkodni kezd az ő lelkében, egyértelműen érezni fogja egy idő után, hogy az ő szexualitásának a megélése nem összeegyeztethető Istennel. Ahogyan egy heteroszexuális élvhajhász, szoknyapecér is érezni kezdi megtérve, hogy ez a boldogság, csak egy illúzió volt és a valódi boldogság, ami Istent jelenti, az kizárja, hogy ezt tovább folytassa. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy míg egy parázna életet élő heteroszexuális, ezek után meglelheti az igazi társat, addig egy nem heteroszexuális, aki nem tud biológiailag vonzódni egy ellenkező neműhöz, az ezután sem képes erre a világban. Ebből a szempontból pedig, a homoszexualitás sokkal nagyobb kereszt, mint sok más emberé. S mivel nagyobb teher, nagyobb kegyelem is jár az Úrtól ezért, és a nagyobb kegyelem az nagyobb dicsőség és nagyobb szeretet is jelent Istentől. Gondoljunk csak arra a példázatra, amit Jézus akkor mond, mikor a bűnös asszony megkeni a lábát. Tehát ha egy homoszexuális ember felismeri Krisztust és befogadja, egy idő után munkálkodni kezd benn és belátja, hogy a szexuális orientációjának a megélése nem fér össze Istennel. Ha ennek eleget tesz akkor pedig sokkal nagyobb mennyei dicsőségben lesz része akár, mint nekem, vagy bárki más heteroszexuálisnak. Persze kegyetlenül és ridegen hangzik, de a világ, a földi életünk eredendően egy bűnnel teli szenvedés, egy ideiglenes állomás, ahol felismerhetjük Istent. Nem itt és nem most kell kiteljesednünk és jól érezni magunkat és boldognak lennünk a világ keretei szerint. Természetesen, ha egy homoszexuális kapcsolatot létesít valakivel, nem jelenti automatikusan azt, hogy ez egyenes út a pokolba. Mind vétkezünk, és Isten kegyelme, ami megment ilyenkor. Ugyanakkor tudjuk, hogy ha Isten kegyelmes is, nem lopunk és paráználkodunk ettől még össze vissza, hisz Isten kegyelmével visszaélni már elég súlyos dolog.

Nekünk keresztényeknek azt hiszem, mindennél fontosabb lenne megértenünk a más szexuális orientációjú embereket. A keresztény melegek segítése és támogatása nagyon fontos feladat lenne, hisz a terhük sem mindennapi. Akik pedig a „keresztény civilizáció, keresztény család” és társai nevében mély sátáni gyűlölettel viseltetnek a melegek iránt, róluk tudja jól mindenki, hogy ők valójában nem keresztények. A valódi kereszténynek, akikben Krisztus él pedig itt lenne az ideje a témában kilépni és Isten kegyelmének közvetítőjévé válni. Kisebb vita alakult ki keresztény közegben, hogy Jézus kimenne-e a Pride-ra, vagy sem? Nos, azt hiszem Jézus nem tapsolna és támogatná a céljaikat a Pride-on, de az is biztos, hogy Jézus nem a sörös dobozt szorongató „buzizó” prolik táborát erősíteni. A kérdés azonban abszurd, hiszen Krisztus ott van minden Pride-on, ott van minden utcasarkon, ott van minden házban és mindenütt, mindig. Csak észre kell vennünk. Nem pedig eltaszítani magunktól az ő szeretetét, se heterónak se LMBT embereknek, még akkor sem, ha gyűlölködnek azok, akik önként eltaszították már maguktól, még is az ő nevében szítják a sátáni ellentéteket.

Horváth Martin

Serfőző Dániel - Keresztény nihilizmus

A nihilizmusnak nincs köze alapvetően a depresszióhoz, mint ahogyan a fogalmat sokan rosszul alkalmazzák, bár elmondható hogy a világi nihilizmus könnyen okozhatja ezt a lelki állapotot, a fogalom tisztaságában mégis megkülönböztetendő. A szó igazi jelentése semmi-izmus, a semmi, az üresség ideológiája. Általános filozófiai kategória szerint minden tagadását jelenti. Sokan hozzák összefüggésbe Nietzsche filozófiájával, de ez nem igaz, hiszen Nietzsche csak a keresztény erkölcsrendet, és e mellett a világi humanizmust tagadta, viszont az akarat és az önérdekre alapuló értékszemléletet méltatta. Ezzel szemben a nihilizmus az én használatomban minden nem Isteni eredetű értékrendszer tagadását jelenti. Nem hiszem, hogy ez a két fogalom valaha is együtt szerepelt volna, bárhol, bármikor, de már biztos megszokhatták tőlünk, főleg a még nemzeti-anarchista periódusban csatlakozottak, hogy minket soha nem állítottak meg, és soha nem is fognak megállítani a világ ellentétes szabályszerűségei, hiszen mi mindig Isten egységére, és minden kettősséget meghaladó természetére próbáljuk felépíteni mondanivalónk. Ehhez viszont sokszor kell alkalmaznunk paradoxnak tűnő fogalom egységeket. A keresztény nihilizmust, mint fogalmat saját magam gyártottam, mivel eddig nem találkoztam olyan fogalommal, ami kifejezné a mögötte meghúzódó gondolatiság értelmét kielégítő módon. Ez a fogalom viszont elég figyelemfelkeltő, és könnyen zúzhatja össze a gondolati zártságot.

Azt vallom, hogy aki igazán megtér, és Isten kegyelméből igazán elmélyül, rá kell ébredjen arra, hogy az egész kozmosz,- magyarán minden teremtett- véges, értelmetlen, üres, ha azt elszakítjuk forrásától. Ez egy ritka, nehéz, tökéletesen képviselhetetlen és átélhetetlen igazság, de ugyanakkor az első és nagy parancsolat. Az ember minden gyengesége és bűne pedig abban áll, hogy ezt nem képes igazán megélni. Nem képes kiszakítani ezt a gondolatiság színteréből. Ugyanis ez nem csak egy emóció, ez egy világszemlélet. Itt radikálisan és megalkuvás nélkül arról van szó, hogy módszeresen tagadni kell. Mit? Az értelmet, a törvényt, a létet, az államot, az erkölcsöt, az időt, a szeretetet, a gyűlöletet, a fejlődést, a hanyatlást, magamat. Mindent! Egy jótányit sem szabad meghagyni. Még egyszer kiemelem, hogy ez nem valami üdvprogram, hitgyakorlat, ez egy tiszta szemlélet. Ez nem valami ideológia, szerzetesi regula a biztos üdvhöz. Ezt nem lehet gyakorolni, igazán alkalmazni sem, hiszen ha nem Isten adja az általában mondvacsinált tagadás.

Mert kié a tagadás? A Sátáné. Sokat halljuk ezt a tézist. De ha mélyebben megvizsgáljuk ezt, egészen más derül ki számunkra, és ezt már ismételten egy a nagy Isteni paradoxonok közül, hogy a Sátán valójában nem a tiszta tagadó, hanem az együgyű, mondvacsinált, mit sem értő, mondhatni ráfogott „depi”. Ez a nihilizmus, amit a világ ismer. Kit akar letagadni a Sátán? Istent. Misztikus és felfoghatatlan mozgatója ez az üdvtervnek. A „nemlét” próbálja tagadni egy egyetlen létet. A „nem állítás” tagadja az egyetlen állítást. Az egyetlen létező által létet nyert tagadja az egyetlen létet. És itt kell igazán megfogni Isten paradoxonát. A tagadás az egyetlen igenlésbe fordul Istenben. Isten szeretete teljes szívből és elméből.

Mert míg a Sátán teremtményiségében fordul Isten ellen, addig a tagadó teremtményisége ellen fordul Istenben. Ez ismét fogalmi paradoxon ha végiggondoljuk. Hangozhatna úgy is, hogy a Sátán teremtményisége ellen fordul, Isten ellen. Viszont világítsuk meg az első állítás miért is igaz. A Sátán fő mozgatója a vak irigység, és gyűlölet Isten teremtése ellen, és maga Isten ellen. A valódi tagadás valójában pedig csak egyet gyűlöl, azt, ami nem igaz, azt, ami nincs. A tagadás az állítás ellentéte. Tehát Isten az egyetlen valódi állítás, akkor az magával vonja a következményt, minden, ami ezen az állításon kívül esik esszenciálisan nem állítás. Tehát Istenen kívül minden értelmetlen, üres, és valósággal nem rendelkezik, csupán annyira, amennyire részesül Istenből. Tehát mindent  az egyetlen állításhoz kell viszonyítsunk, ez Isten tökéletes és egyetlen szeretete. Ez az első nagy parancsolat. Legszemléletesebben maga az Úr mutatja meg ezt, mikor összefoglalja a tízparancsolatot.

„ Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Ez a kapcsolati misztikum hasonlatos a Szentháromság misztériumához. A két nagy parancsolat között a viszony olyan, mint az Atya és a Fiú között. Nem hierarchikus, de egyfajta nemzés kapcsolat. A forrás az első nagy parancsolat, maga a patak pedig a második. Nem elválaszthatóak egymástól. Az első Isten tökéletes szeretete, ami nem tűr meg maga mellett semmi egyebet, ez a nihilizmus, minden tagadása, csak az egy igaz tökéletes szeretete, minden más tagadása. A második a kereszt, a Krisztus, a világ, a megváltás. Mert az ember önmagában szerethetetlen, és itt nem csak az emberről van szó, hanem mindenről, ami a korlátolt, a teremtett, de a legjobban és legmélyebben itt lehet megfogni az érzést, mert a Sátán is az embert gyűlöli legjobban, az ember is embertársát képes a legmélyebben utálni. Minden bűn forrása az önszeretet. Itt forr egybe az egész. Mert a megváltásban válik tökéletes egésszé a szeretet. A keresztény nihilizmus Isten egyedüli szeretete, és az ő akaratának szeretete. Az ő akarata pedig a megváltás. A forrás és a patak, Isten és az akarata. A lét és a nemlét a szeretet egységében. Az időleges lét értelmét az adja, hogy Isten áthatja. Ez a teremtés. A kereszténység az egyetlen, ami tökéletesen kifejezi ezt. Minden más világi, emberi vallásban a teremtés már egy mindig is meglévő alapanyaggal kezdődik, amiből isteneik gyúrják a világot, vagy a luciferi én, és az istentelen semmi a kezdet forrása, ahogy a buddhizmusban. Az első az egy igaz tagadása, az első nagy parancsolat inverze, a második pedig a második nagy parancsolat gyalázata, ami azt állítja, hogy a teremtés értelmetlen, és hamis. Az pogány vallások az teremtettség korlátainak abszolútizációja az által, hogy az anyag mindig is létezett Isten ellenében, míg a buddhizmus a lét tagadása, az értelmetlenség magasztalása. A Sátán vagy Istent tagadja, vagy annak teremtését, és valójában mindkettőt.

Ezen függ tehát az egész törvény. Ezen kell függjön a szemléletünk. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Hogy mindent Isten szerint mérünk. Az értelmet, a törvényt, a létet, az államot, az erkölcsöt, az időt, a szeretetet, a gyűlöletet, a fejlődést, a hanyatlást, magamat. Egy jótányit sem hagyunk a világnak, mindent áthatunk, és megvilágítunk a Szentlélek által. Tudjuk, hogy nincs értelem, törvény, lét, állam, erkölcs, idő, szeretet, gyűlölet, fejlődés, hanyatlás, én. Csak Isten, és az ő teremtő, megváltó akarata és szeretete. Nem vagyunk képesek ezt megélni, igazán megérteni, vagy így cselekedni jelenlegi helyzetünkben. Ezért kell ismét kiemelnem, hogy ez nem egy saját akarat szerint követhető út, sokkal inkább egy kegyelmi ajándék. Nem tudunk tisztán tagadni, mert szeretjük a gonoszt, és nem tudunk tisztán szeretni, mert taszít a jó.

 A keresztény nihilizmus tehát annak megélése, hogy Istenen kívül minden értelmetlen, és üres, és csakis ő általa lesz minden mégis értelmes és igaz.

S.D.